Kiderült tehát, hogy a nyugati világban élő emberrel szemben, aki úgy él, „mint aki a semmiből jön, és a semmibe megy. Ezért nincsenek, és meggyőződésük szerint nem is kell tekintettel lenniük semmire és senkire. Háborúkat robbantanak ki, világokat rombolnak le, országhatárokat rajzolnak át, és sáska módjára legelnek le mindent. Semmibe veszik a holtakat, és megfosztják jogaiktól a meg sem születetteket”,
„mi, magyarok másképpen élünk, és másképpen is akarunk élni. Mi jövünk valahonnan, és tartunk valahová… mi tudjuk, hogy a létezés magyar minősége az emberi élet különleges, semmihez nem fogható, magas rendű formája. A legnagyobb dolog, ami megtörténhet velünk, hogy magyarnak születünk.”
Vagyis míg a nyugati népek legfeljebb szétaprózott, jelentéktelen storykat élnek meg, mi magyarok historyt építünk, az összefüggő és értelemmel telített storyline-t, vagyis az üdvtörténetet. A múlt nem más, mint a Fidesz előtörténete, a Fidesz puszta előképe, ahol az 1848. március 15-i menet „Pestről, fel Budára” voltaképpen a békemenet előképe: „Az volt az első békemenetünk” – így Orbán Viktor.
Magyarország szuverenitásának egyetlen garanciája az, hogy „el kell foglalnunk Brüsszelt… Brüsszelig fogunk menetelni, és mi magunk fogjuk megcsinálni a változást az Európai Unióban… Itt az ideje, hogy a helytartótanács Brüsszelben is reszketni méltóztassék.” Vagyis az üdvtörténetté magasztosult magyar történelem (Heilsgeschichte) fogja radikálisan átírni a világtörténelmet (Weltgeschichte), de első nekifutásra legalább az európai történelmet (Europäische Geschichte).
Csakhogy!
A hadüzenet komoly, méltósággal, méltányossággal és szakralitással teli műfaj, amint ezt már az ókorban is tudták. Titus Livius A római nép története c. munkájában arról ír, hogy a fetiales, egy papi testület tagja, a harc- és békejog felügyelője (jus fetiale) szent megbízatást teljesít, a hadüzenet átadásakor: Juppitert szólítja meg, törvényes kötelességeket hoz szóba, tiszta és szent háborút, s ha követelése bűnös lenne, azt kéri Juppitertől, „ne engedd, hogy hazámba valaha is visszatérjek.” (I,32,6-8) De Mózes ötödik könyvében is az olvasható, hogy „ha felvonulsz valamely város ellen, hogy megostromold, először ajánlj fel neki békét…, s csak „ha visszautasítja a békét”, akkor lehet megindítani a küzdelmet, s „az Örökkévaló hatalmadba adja mindet.” (5Mózes 20,10-12)
Orbán hadüzenete azonban a méltóság, a méltányosság és a szakralitás helyett azt adja, ami Orbánnak és rendszerének lényege, tudniillik a szemtelen, pimasz és gátlástalan lopást. Ezt mondja. „Egy utazó járja Európát. Lát egy embert az út szélén, aki követ tör egy kalapáccsal. Mit csinálsz? Nem látod? Követ török, ez a munkám! Lát egy másik embert, az is követ tör. Mit csinálsz? Nem látod? Katedrálist építek! Az európai, benne a magyar baloldal ma követ tör. Ez az ő életük. Múlttól és jövőtől megfosztott, önmagáért való robot. Mi katedrálist építünk. Ez a mi életünk.”
Ez a hasonlat lényegében és tartalmában megegyezik egy bizonyos konzervatív keresztény szerző, George Weigel The Cube and the Cathedral című 2005-ben megjelent művének a könyv legelején olvasható koncepciójával (a munka Kocka és katedrális címmel 2022-től immár magyarul is elérhető a Fidesz-(köz)pénzből agyontámogatott MCC Pressnek köszönhetően), amelyben a szerző egész tézisét ugyancsak egy utazó szemszögéből láttatja, Párizs egyik tengelyén körbepillantva, amelynek egyik végén a párizsi modern negyed gigantikus kőkockája, a La Grande Arche de la Défense „elborzasztó kőrengetege” meredezik, míg másik végén a Notre-Dame katedrálisa, mintegy szimbolikusan kifejezve az Istenre alapozott kultúra és az Isten nélküli vadság és barbárság világát.
Európa nyugati fele tehát egyenlő a kőtörő értelmetlen, kíméletlen, embertelen és jelentés nélküli kő- és betonrengetegével, míg Magyarország a hit, a remény, a szeretet, a kultúra és a megújhodó civilizáció csodás katedrálisának felépítésén fáradozik.
„Az igazság oldalán állsz, vagy a globális bégetők nyájához kérsz bebocsátást? El kell dönteni, a magyar igazság ösvényén indulsz el, vagy a Soros-birodalom sugárútja felé kanyarodsz. Követ törsz vagy katedrálist építesz? Brüsszeli járszalag vagy magyar szabadság?” – teszi fel a kérdést Orbán.
Akár elgondolkodtató is lehetne, ha nem tudná az ember, hogy Orbánnak a kőtörő és a katedrális példázata és vele együtt a föltett kérdése is lopott cucc. Pont olyan, mint a Balaton, mint a sok-sok kastély, a földbirtokok, a szálloda- és divatipar, a bankok és egyéb pénzügyi vállalkozások, a Várnegyed lakásai, a honvédelminek álcázott magánrepülők, minden tendert megnyerő építőipari cégek, a luxusingatlanok, az Andrássy út lenyúlt palotái, az irodaházak, vagy épp a magánnak nyilvánított közpénzek, továbbá a privátnak tekintett államfő, a kisajátított legfőbb ügyész, vagy épp a teljes közszolgálat.
Az Orbán-féle katedrálisról legfeljebb a Szent Bavo katedrális jut az ember eszébe, ahol a világ legtöbbször ellopott (és rengetegszer ellopni próbált) műalkotása, a van Eyck fivérek nagyméretű genti oltára található. A képet rengetegen ellopták már, Napoleon is, a nácik is, s miután Gent körülbelül ötven kilométerre van Brüsszeltől, a Brüsszelbe bevonuló Orbán – aki ünnepi beszédében Brüsszelt felemlegetve azt is mondta, hogy „tudjuk, melyik kapun masírozzunk be” – végre beteljesítheti a katedrálisokról szóló álmát.
Mert talán csak oltárképet nem lopott még eddig.
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. március 15-én.
