Kedves Magyar Péter!
Gaál Antal vagyok, egy közép-dunántúli kisváros egyedül élő, nyugdíjas lakója. Egyszerű hírfogyasztóként élem a napjaimat sok millió nemzettársammal együtt; csak azokhoz az információkhoz jutok hozzá, amik nyilvánosan elérhetők valamilyen módon, ezekből igyekszem kialakítani a véleményemet az országban történtekről – fűszerezve mindezt természetesen a saját tapasztalataimmal.
Életemben egyetlen egyszer voltam párttag, mégpedig az MDF tagja a nyolcvanas évek végén. Sokat akkor sem értettem a politikából, de – mint annyi mindenki más is – már nagyon szomjaztam arra, hogy valami más legyen végre! A szocializmusban nőttem föl, korábban elképzelni sem tudtam, hogy bármi is másképp történhet, épp ezért hihetetlen lelkesedéssel kezdtünk el valamit, amiről akkor azt hittük, megváltjuk vele a világot. A folytatást mindenki ismeri, erre talán már Ön is emlékszik.
Nem vagyok tagja az Ön pártjának, de nagy szimpátiával figyelem a történteket, és egy kicsit hasonló lelkesedés van bennem, mint 36 esztendővel ezelőtt. Amikor a városunkban járt, a pocsék időjárás ellenére elmentem a gyűlésre, mert soha életemben nem voltam még politikai nagygyűlésen. Túlzottan nem dobódtam föl az ott történtek miatt, de csalódást sem okozott – épp olyan volt, mint ahogy azt a tv-közvetítéseken keresztül láthattam. A tömeg lelkesedését megtapasztalni, érezni a sok pozitív energia áramlását viszont csodálatos volt.
Amiért ezt a levelet írom, annak az oka az a bizonyos Nemzet Hangja konzultáció. Az első érzésem az volt, hogy ez bizony nagyon hajaz a teljesen lejáratott és érdektelen Nemzeti Konzultációkra. És legyünk őszinték: az eredmény is nagyon hasonló, tobzódhatunk a 90 százalék fölötti igenekben. Igaz, azt soha nem fogjuk megtudni, hogy a Nemzeti Konzultációval kapcsolatos kormány-információk mennyiben fedik a valóságot; gyanítom, semennyire. Miért épp ezzel kapcsolatban mondanának igazat, ha folyamatosan hazudnak – de nem erről akarok beszélni, hanem néhány részletről.
Magyar Péter: A Tisza győzni fog a választáson, nem kicsit, hanem nagyon
Kezdem a végével. Százan is megírták már, s én teljes mértékben egyetértek velük: teljesen fölösleges volt a +1-es kérdés, mármint, hogy Ukrajna legyen-e az EU tagja. Ugyan, mit akart ezzel? Abszolút irreleváns erről beszélni, mert egy háborúban álló országról van szó, amiről az égvilágon semmit nem tudunk: hogy mikor és mi módon ér véget a háború, megkezdődnek-e utána a béketárgyalások, mik lesznek akkor Ukrajna határai, mennyi lesz a lakossága, milyen állapotban lesz az ország? Pillanatnyilag senki nem tud az égvilágon semmit. Tíz év múlva lesz még Ukrajna egyáltalán? A béketárgyalások évekig elhúzódhatnak (ismerjük az oroszok módszereit), csak ezután kezdődhet(né)nek a megbeszélések az EU-ba történő belépés feltételeiről. És hogy mikor teljesíti majd ezeket a feltételeket ez az agyonbombázott, tönkretett, elképzelhetetlenül sokat szenvedett ország, azt ki tudja? Tíz év? Tizenöt, esetleg húsz?
Mindezt azért fogalmaztam meg, hogy rávilágítsak: hiba volt a +1-es kérdést föltenni a végén, mert az a kérdés, amelyre lehetetlen válaszolni, rossz kérdés. De van más gondom is. Itt van mindjárt a második pont, a gyógyszerek 0 százalékos áfakulcsa. Nos, ilyen és ehhez hasonló kérdéseket a Nemzeti Konzultációban szoktak föltenni. Ön szerint létezik olyan ember, aki arra szavaz, hogy inkább többet fizet a gyógyszerekért (és minden másért), mint kevesebbet? Ez egyértelműen gazdasági kérdés, döntsék el a szakemberek! Úgy érzem, ezzel valamiféle gesztust akart gyakorolni, elsősorban a nyugdíjasok felé, mivel a koruk miatt ők a legnagyobb gyógyszerfogyasztók. Nem, ez így nagyon nincs rendben. A megoldás roppant egyszerű: legyen mindenki olyan anyagi helyzetben, hogy gond nélkül, áfástól ki tudja fizetni a gyógyszerét. És hadd ne kezdjem el sorolni, mire kell majd a befolyt adót az egészségügyben elkölteni.
Egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy a személyi jövedelemadó egységesen 9 százalék legyen. Ez így a létező legigazságtalanabb rendszer. Az egyetlen megoldás a progresszív adózás. A létminimumon élők egyáltalán ne fizessenek szja-t, van amúgy is elég gondjuk, a milliárdosokat viszont keményen meg kell adóztatni. Úgy gondolom, hogy ha valakinek 100 millió a havi jövedelme, nyugodtan leadóztathatja a felét, mert havi ötvenmillióból is remekül meg lehet élni. Természetesen ezeket a számokat csak hasraütésre mondtam, ezek kidolgozása a gazdasági szakemberek feladata.
És végül még egy komoly hiba: hogy juthatott eszükbe, főleg jelen körülmények között, hogy nominálisan maximálják a miniszterelnök fizetését? Ez megint egy olcsó és hatásvadász fogás. Árulja el nekem, Ön talán tudja, hogy Magyarországon 1-2-3 év múlva mekkora lesz az infláció? Lehet, hogy 2 és fél millió annyit sem fog érni, mint manapság a fele. Ne ezen spóroljunk, egy miniszterelnöknek igenis kijár a tisztességes havi jövedelem, megdolgozik érte. Ha nem, akkor küldjük el melegebb éghajlatra!
Zárásul szeretném elárulni Önnek, hogy természetesen kitöltöttem a Nemzet Hangja ívet. Hogy miként, az a fentiekből könnyen kikövetkeztethető, a többi ponttal nem volt problémám. És azt is elárulom, hogy ha Önök kerülnek kormányra – amit őszinte szívvel kívánok –, én akkor is ellenzéki maradok, mert örök életemben az voltam. Mégpedig azért, mert biztos vagyok abban, hogy a jogos kritika sokkal fontosabb és hasznosabb a lelkendező, átgondolatlan dicséreteknél. És azért is, nehogy Önökkel is elszaladjon a ló, mint ahogy történt ezzel az aljas, korrupt, hitvány bandával, akik tönkretették ezt a csodálatos kis országot itt a Kárpát-medencében.
