Vasárnap dél, a gyöngyöző húsleves ideje. Mikor az ember idegenben van, valami különlegeset kíván, hogy elnyomja az otthon hiányát. Magam éppen Budapesten, ellenállhatatlan vágyat éreztem felmenni a Várba, és a háttérből megnézni a köztársasági elnök beiktatását. Írta a média, hogy lesznek zászlók, lovak, és egyáltalán, mégiscsak egy Államelnök, aki valószínűleg azt fogja mondani, hogy ő a Nemzet Államfője.
Román állampolgárként sosem gondoltam, hogy nem a magyar nemzet része vagyok. Biciklivel, mert gyalogolni nem szeretek az aszfalton. Sikerül, feltekertem. De hova jutottam? Rácsok mindenhol, mint valami vidéki cirkusz mutatványosbódéja mögötti vadállatkifutó. A járdára sem tudok kiérni. Sikerült elérni a Szent György tér bejáratához. Sárga mellényesek, szigorú fekete dzsekisek, akik ráncolt homlokkal beszélgetnek a mandzsettájukkal.
Egy olyan építkezésvezető-féle, konténeriroda előtt, kérdem, hogy mehetnék én itt be. Kérik a meghívót, de a fekete dzsekisek már közelednek is. Pillanatig átfut a fejemen, hogy megkérdezzem, tessék mondani, Trianon árvái névre nincs itt egy meghívó? Meggondolom magam, itt minden van, de humorérzéknek nyoma sem.
Továbbtekerek. Iktassátok be egyedül. Lesz még Magyar Köztársaság, dúdolom magamban. Az első körforgalomban előnyt adok egy busznak, amelyik nagyon nehezen tud a zsebkendőnyi területen kanyarodni. Ameddig állok, mellém ér egy nagy fekete autó, tetején kicsi kék lámpa. Együtt várjuk a busz manőverét. Benézek a mellettem lévő autó hátsó ablakán. Nagy bajusz és egy szomorú arc. Pintér Sándor. Tőlem olyan kilencven centire. Besötétített az ablak, de azért jól kivehető az arc.
Közömbösen rám pillant, majd rezzenéstelenül előre. Szomorú, látom, hogy szomorú, vagyis inkább érzem, hogy szomorú. Vajon ő is a húsleves miatt? Ott kellett hagyja? Őt biztos beengedik. Már a Duna-parton tekerek, de nem hagy nyugodni ez a kép. Sanyi bácsi szomorú. Aztán rájöttem. Sanyi bácsi miattam szomorú. Mert ő bármit megtehet ebben a városban, ebben az országban, de azt soha, hogy önfeledten biciklizzen szabadon, céltalanul a ketrecrácsok között.
– Sanyi bácsi, tavasz van. Szálljon már ki abból a szép autóból, szívjon egy kis friss levegőt. Szép ez az ország, és szebb is lehetne, ha maga is szabadon járkálna ebben a friss márciusi szélben.
Megjelent az Élet és Irodalom LXVIII. évfolyama 11. számának Páratlan oldalán 2024. március 14-én.