Nézelődő
Ezek megint a „külügy napjai” voltak. A magyar kormány az ENSZ-ben elutasította a javaslatot, hogy július 11-e a srebrenicai mészárlás emléknapja legyen. 1995-ben ezen a napon foglalták el a Mladić tábornok vezette boszniai szerb csapatok Srebrenicát, majd a városból kiszorult fegyvertelen férfiak és fiúk közül a következő napokban legalább 8372-t legyilkoltak, és további 20 ezer embert tettek földönfutóvá. A Srebrenicai Anyák Egyesülete a Potocariban lévő emlékhelyen szégyenfát állít fel, amire a határozat ellen szavazó államok neveit vésik fel. Magyarországét, mint egyetlen EU-s és NATO-tagállamét. A magyar kabinet a szerb kormány szoros szövetségese, Szijjártó azt mondta, „szomorú, ami Srebrenicában történt, de azért nem támogatták az ENSZ-határozatot, mert az az egész régió számára igen veszélyes ellentéteket éleszthet újra a Nyugat-Balkánon”. Szégyen.
„Klasszikus álhírterjesztés, ami minden valóságalapot nélkülöz. Kamerák telepítéséről semmilyen megállapodás nem született, a kínai elnök látogatása során egyetlen fórumon sem volt napirenden még csak hasonló téma sem” – mondta Paczolay Máté külügyi szóvivő, miután a VSquare információja nyomán híre ment, hogy Orbán Viktor és Hszi Csin-ping arról is megegyezhetett, hogy arcfelismerő szoftverrel ellátott térfigyelő kamerákat is telepíthetnek Magyarországra, miután már kínai járőrök bukkantak fel a pesti utcán. (Belgrádban 2019-től telepítik a kínai Huawei arcfelismerő képességgel bíró térfigyelő kameráit, és bár az arcfelismerő funkciót hivatalosan nem használják, a hatóságok ezt bevetve szabtak ki bírságokat tüntetőkkel szemben.) Nem csodálkoznánk, ha a Vsquare híre is igaznak bizonyulna, amint – bárhogy tagadták -, beigazolódott az orosz kémkedés gyanúja is.
Béndek Péter: „Orbán legnagyobb eséllyel – a túlélése stratégiai útjaként – a kínai típusú modernizációban gondolkodhat, ami leegyszerűsítve a posztfeudális-antimodernista, autonóm emberek és a polgári társadalom híján együttműködésre képtelen miliő centralizált technologizálásán keresztül érné el egyszerre a versenyképesség javulását és a társadalom feletti kontroll erősítését. Mivel Magyarországon se a politikai pártok, se a közéleti értelmiség nem fogja fel, hogy ennek az országnak a nyugati felzárkózása nem (párt)politikai, hanem az öröklött átfogó inkompetencia által újratermelt súlyos társadalmi-kulturális kérdés, nincs is alternatív hosszútávú stratégiai beszédmód a nyugati felzárkózás támogatására. Ennek híján — ami lehet, hogy nem is alkotható már meg, mert végképp elszalasztottuk ezt az esélyt valahol az I. világháború nyomán – a feltételezett orbánista stratégia még mindig és megint relevánsabb az ország tényleges (nem pedig a remélt vagy félreismert) valóságát nézve, mint bármi, amire az ellenzéki gondolkodás képes. Nem merem állítani, de nem tartom képtelenségnek, hogy Magyarországból előbb lesz német áldással kínai mintájú technoállam egy poszt-putyini gazdasági-digitális világban, mint szabad polgárok közössége.”
Orbán a Nyugatot elutálta. Putyintól – okkal – fél. Maradt Kína. Amelynek csak addig vagyunk érdekesek, amíg az érdekeit szolgáljuk. Mi ez, ha nem tökéletes zsákutca?
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. május 30-án.