Meghalt Baksa-Soós János, Január Herceg Tova ICY képzőművész, performer, a Kex együttes egykori énekese. A Népszavában a főszerkesztő búcsúzik a nem csupán sokoldalú kifejezésmódjában rendhagyó „underground legendától” – nemzedéktársunktól.
Hosszú betegséget követően, 73 éves korában meghalt Baksa-Soós János, Január Herceg Tova ICY képzőművész, performer, a Kex együttes egykori énekese.
Úgy lett ikon, egy kortalan nemzedék kortalan ikonja, hogy soha nem akart legendája lenni a magyar undergroundnak. Nem sok maradt utána abból a korszakából, azokból a korai évekből, amíg 1971-ben a hatóságok szó szerint ki nem verték az országból. „Élete minden másodperce provokáció volt a hatalom szemében. Ha az utcán sétált, már az is inzultálta a fennálló rendet” – írta róla Najmányi László.
Igazat írt. Provokálta a hatalmat a zenéjével, az előadásaival, amelyek valóságos performanszok voltak akkor, amikor egy ébredő generációnak még fogalma sem lehetett erről. „Piros nadrágban, fehér trikóban, tornacipőben ugráló bohóc, szalmahajú harlekinó, nyegle bajszú paprikajancsi, belvárosi Don Quijote” – írta róla Sebők János. Még élünk néhányan: a Kex-koncertekre a rajongók úgy jártak, mintha templomba mennének.
Elfeküdt néhány széken a hajdani ifiparkban – javították a hangosítást -, és szavalt, a táncdalfesztivál dalainak szövegeit szavalta, mi pedig megbolondultunk, ahogy kiforgatta nem csak a semmitmondó szövegeket, hanem az őket megteremtő közeget, a kort mindenestől.
Volt persze a show mellett zene is. Örök zene, A család, az Elszállt egy hajó a szélben, a Zöld sárga bizonyíték rá. A család polgári idillje, vagy József Attila Tiszta szívvel verse örök darab marad, messze meghaladja a performanszok polgárpukkasztó, elvtárshökkentő valóságát.
Zseni volt, nem bírt vele az a világ, amelybe bele akarták tuszkolni, és ő sem bírt el a világgal, amelyben nem volt, mert nem lehetett helye. 1971-ben, a hatósági zaklatások miatt elhagyta az országot. Nyugat-Németroszágba ment, ahol Essenben grafikát tanult, majd a düsseldorfi Kunstakademie-n folytatott festészeti és szobrászati tanulmányokat. 1978-ban Berlinben telepedett le, és ettől kezdve sokkal inkább képzőművész volt, mint zenész, a nagyvilág is így ismerte meg őt.
Idehaza több kiállítása volt, 1996-ban a Dorottya Galériában, 2007-ben a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, legutóbb 2019-ben a Paksi Képtárban. Azt tette, amit Pesten tett egy-egy rendőri verés után: leporolta a nadrágját, megvetően körbenézett és tovább lépett.
Január Herceg most elrepült a szélben. Mi meg töprenghetünk: milyenek lettünk volna, ha nem kavarja fel azt a szelet valamikor a rég elfeleledett hatvanas-hetvenes években.
Megjelent a Népszava Kultúra rovatában 2021. szeptember 26-án.
A szerkesztő megjegyzése
Csutak István hívta fel Baksa-Soós Jánosra az Új Hét figyelmét – visszhangos összeállítás lett belőle. Beleillik-e a profilunkba? – talán felmerült a kérdés. Kevés dolog illett, illik bele jobban a profilunkba. „Nagyapám pék volt Gyergyószéken”…
Tudtuk, hogy nagyon beteg. Tiszta szívvel búcsúzunk magunk is Január Hercegtől.
