„Csernobil neve máig a világ egyik legsúlyosabb nukleáris katasztrófáját idézi, mégis, az elmúlt években meglepő fordulatot vett a történet: a sugárzás sújtotta terület ma virágzó élővilágnak ad otthont. A kihalt városok és falvak helyén farkasok, bölények, medvék élnek, ami arra utal, hogy a természet újra birtokba vette az ember által hátrahagyott térséget.
Harminckilenc évvel ezelőtt a ukrajnai Pripjaty városát a történelem egyik legsúlyosabb katasztrófája rázta meg; a csernobili atomerőmű egyik reaktora megsemmisült. A robbanás miatt a következő napokban családok tömegeit menekítették ki otthonaikból és az élettel teli, nyüzsgő város számos környékbeli falucskával együtt egyik pillanatról a másikra elnéptelenedett. A környék azonban a várakozásokkal ellentétben nem vált nukleáris sivataggá; nem kóborolnak a radioaktív vadonban nyolc lábú, hat szarvú, horrorfilmekbe illő mutáns lények. A valóság ennél sokkal lenyűgözőbb: a csernobili vadvilág jelenleg virágkorát éli, és ennek jelentős részt az ember – mint zavaró tényező – eltűnése az oka.
1986. április 26-án a csernobili atomerőmű 4-es reaktora kigyulladt és felrobbant. A Nukleáris Világszövetség adatai szerint a robbanás és az annak nyomán keletkező tűz a radioaktív reaktormag anyagának legalább öt százalékát szórta szét. A mérgező radioaktív felhő messzire eljutott, mintegy 8,4 millió embert téve ki sugárzásnak. A robbanás a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint a helyi növény- és állatvilág, valamint a termőföld jelentős részét is beszennyezte, a szennyezőanyag pedig ötszáz kilométeres távolságra is eljutott, így Ukrajna mellett Oroszország és a Fehéroroszország területe is érintetté vált. A természet azonban újfent bebizonyította, hogy képes alkalmazkodni a legszélsőségesebb környezeti körülményekhez is.
Napjainkra Csernobil környéke teljesen átalakult; Európa harmadik legnagyobb természetvédelmi területévé vált, amely több ezer növény- és állatfajnak nyújt menedéket. A korlátozások miatt az elmúlt négy évtizedben csak nagyon kevesen léphettek be a 2800 négyzetkilométeres területre – amelyet csernobili tiltott zónaként ismerünk –, így ez a vidék az élő bizonyíték arra, mire képes a Föld, ha nem érvényesül az emberi tevékenység zavaró hatása.
A térség növényvilága is sokszínűbb, mint 1986-ban, ami ellenállóbbá teszi az erdőket az éghajlatváltozással és az erdőtüzekkel szemben, valamint növeli a szén-dioxid megkötésének képességét. De Csernobil újjászületése nem korlátozódik csupán az erdőkre. A közelmúltban egy kutatócsoport bizonyos területeket mezőgazdasági művelésre alkalmasnak nyilvánított, mivel a talaj sugárzási szintje mára „elhanyagolhatóvá” vált. Néhányan vissza is költöztek a tiltott zóna határán fekvő, egykor elhagyott falvakba.”
A fenti, kissé hosszúra sikeredett – nem teljes – idézet az Origóról származik. Nincs okom kételkedni a valóságában, ugyanakkor egyetlen szavát sem hiszem el az eredeti beszámolónak. Mégpedig azért nem, mert meglehetősen sunyi propagandát vélek felfedezni mögötte. Az Origó dolga persze az volt, hogy beszámoljon a Csernobilban történtekről, nekem meg maradt a kétkedés. A kétkedés abban, hogy egy atomháború után lehet-e még élet – miként a cikk sugallja – a Földön.
Mert az kétesélyes: vagy-vagy. Nem kellene kipróbálni, még a tudósok, s bizonyos politikusok kedvéért sem. Hátha mégsem jön be.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2025. május 5-én.