A magyar kormányfő kedden Moszkvában tárgyalt az orosz elnökkel. Azon napestig lehet vitatkozni, hogy Orbán Viktor a megfelelő pillanatban ült-e le Vlagyimir Putyinnal, mert tárgyalni mindig, minden helyzetben kell, akkor is, ha ez az asztal túl hosszúnak tűnik a tárgyalásokat lezáró kézfogásig. Abban pedig a magyar kormánynak igaza van, ha a maga részéről tárgyalni akar Oroszországgal. A gond ezzel „csak” az, hogy kedden nem a megfelelő ember kucorodott Putyin mellé. Budapest persze a választás előtt elérte a neki legfontosabbat, legalább határozott ígéretet kapott a többletgáz-igény teljesítésére, szemben az energiahiányban szenvedő, vacogó Nyugattal. De Putyin is tisztában volt azzal: aki szemben ül vele, nem az az ember, akivel a valóban lényeges kérdésekről tárgyalnia kell.
Több mint kényelmetlen volt ezért látni, hogy a magyar kormányfő békemisszióvá akarja emelni a látogatását, és az EU nevében arra hivatkozik, hogy az Unió vezetői közül senki sem akar háborút, de nem tudni, milyen felhatalmazással teszi ezt. S miközben Moszkvából telefonozik a NATO főtitkárával, Putyinnak meg sem említi a katonai szövetséget, amint azt sem, mit kezdjen az ország az orosz elnök követelésével, hogy a NATO vonuljon vissza az 1997-es határai mögé. Ami Magyarország távozása volna a katonai szövetségből, és legkevesebb szuverenitásának alárendelése az orosz geopolitikai érdekeknek. Ha kicsit közelebbről láthattuk volna Putyin amúgy rezzenéstelen arcát, talán egy kis gúnyos mosolyt is felfedezhettünk volna rajta.
A valódi kérdés persze az: merre tart Magyarország, Nyugatra vagy Keletre? Az Orbán-Szijjártó kettős nem hülye, nyilván látják, hogy ez a „Kállay-kettős” sokáig nem táncolható.
Hivatkoznak is rá: „Magyarország csak rosszul járhat a Kelet és Nyugat közötti hidegháborúban”, senki sem akarna újra a Don-kanyarba tévedni, ahol semmi keresnivalója nem volt.
Van azonban itt egy „apróság”, az a tény, hogy Oroszország szállta meg a Krímet, és Moszkva is tehet arról, hogy a világ a háborús szakadék szélén táncol. Emiatt volt annyira abszurd, hogy a moszkvai asztalnál Orbán két számmal nagyobb kabátba bújt, mint kellett volna. Ha a magyar kormány kiáll Ukrajna szuverenitása mellett, akkor nem tehet mást, mint hogy tudomásul veszi, de el nem fogadja a Krím orosz megszállását; viszont világossá teszi, hogy mint szuverén állam a nyugati szövetséghez tartozik, és nem kíván ismét az orosz érdekszférához csatlakozni.
Másfelől viszont el kell ismerni Oroszország biztonsági érdekeit, hogy nem szeretne a háza előtt rakétákat látni. A NATO terjeszkedéséről és az ezzel kapcsolatos – a Nyugat által utólag vitatott – ígéretekről Gorbacsov tud egyet s mást, és erről Putyin sem feledkezett el.
Érdemes-e tárgyalni? Értelmetlen kérdés. Tárgyalni muszáj, bár maga Putyin is elismerte kedden, ő sem „áll készen” rá. De: Oroszország nélkül nincs Európa és viszont. Ki kellene végre lépni a XX. századból, az „érdekszférákból”. Különben Európa háborús álom marad egy túl hosszúnak bizonyuló asztal mellett.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. február 2-án.