Két dolgot ismétel február óta unos-untalan (l. mantra) a magyar kormányfő. 1. Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból, amely volt már szláv belügy és volt amerikai proxyháború, 2. a háború árát nem fizetheti meg a magyar nép (nemzet). Ami azt illeti, egyik sem sikerült.
Nem is sikerülhetett. Mert a magyar gazdaság nyitott, és szorosan beépült a nyugati gazdaságba (főként a német gazdaságba, ezért is káros, kínos, értelmetlen és oktalan Németország nemlétéről értekezni, mint tette Schmidt Mária, aki történész létére teljesen megfeledkezni látszik a közös múltról, a kormányfő által emlegetett tankoktól, a no go zónákig). Ezért értelmetlen az ázsiai eredet és a felfedezett közös gyökérzet erőltetése – a finn-ugor rokonság megtagadásától a Türk Tanácsig.
Bármennyire igyekszik is pragmatikusnak beállítani ezt az egész néphülyítést a kabinet és a kormánysajtó, élén Orbán Viktorral, mindennek semmi köze a pragmatizmushoz.
„A szankciós politika nem elvi kérdés, emiatt ugyanis az energiaárak az egekbe szöktek, ez pedig évente 10 milliárd eurós hiányt jelent a magyar gazdaságban”- mondja a Kossuth rádióban Orbán, pedig nagyon is az. A szankciós politika a pragmatizmus diktálta elvi politika. Mert az egyetlen lehetőség arra, hogy a nyugati világ (Orbán szóhasználatával élve a Nyugat, a brüsszeli bürokrácia) a világháború elkerülése érdekében figyelmeztesse az orosz atomhatalmat: nem tehet meg mindent, nem rohanhat le egy szuverén államot. Akkor sem, ha hasonlót az Egyesült Államoktól is láttunk.
De: ha a demokráciát nem lehet exportálni, hát az autokrata despotizmust sem lehet. Az USA megtanulhatta ezt Vietnámban, a Szovjetunió pedig Afganisztánban. Mit tehet tehát a Nyugat? Amennyire csak tudja, kizárja az orosz gazdaságot a világgazdaság vérkeringéséből.
A következmények első pillantásra elviselhetetlenek köszönhetően annak a „munkamegosztásnak”, amely arra épült, hogy az oroszok adják Európának az energiát, a Nyugat pedig a technológiát. Az orosz agresszió ezt a mindkét fél részére kétségtelen kényelmes, de hosszabb távon fenntarthatatlan „üzletet” borította meg. A végső vesztes pedig kétségkívül Oroszország lesz, mert az erőforrásokat tekintve a Nyugat súlyos előnyökkel bír.
A további következmények beláthatatlanok.
„Ma több barátunk és több szövetségesünk van a nemzetközi térben, mint korábban volt” – hazudja rezzenéstelen arccal a kormányfő, akkor, amikor a német parlament, az Európai Parlament éppen szembe megy vele. El tud valaki képzelni egy háború utáni nemzeti erejében megerősödött Ukrajnát, amely óhatatlanul az elviselhetőnél nacionalistább lesz Magyarországgal és a magyar kisebbséggel szemben? Nem beszélünk itt etikáról, bár meggyőződésünk, hogy politikát nem lehet erkölcs nélkül csinálni. És a legnagyobb gond az orbáni politikával, hogy erkölcstelen, hazug.
Meglehet ezért került az Unió peremére, mint olyan, amely jövendő létének feltételeit már csak egy virtuális kipcsak térben látja biztosnak. Távol Európától. Ez lesz a háború igazi ára.
Címkép: Halász Géza grafikája: Münchausen
Forrás: Újnépszabadság – az oldalt 2022. november 19-én Friss Róbert neves újságíró, a Népszava előző főszerkesztője állította össze. A Révész Sándor legújabb könyvéről írt ismertetését külön közöljük.