Nagy valószínűséggel a kedves olvasó sose hallotta a Kristi Noem nevet. Jogos is, ha sose hallottak róla. Ő Dél-Dakota kormányzója, de hát Magyarországon a lakosság óriási többsége erről az államról azt se tudja, hogy hol van. Biztos lehetsz benne, hogy a dél-dakotaiak többsége se tudja, hogy Hungary az egy ország, vagy esetleg egy éhes állatfajtát hívnak így. Az állam GDP-je negyede, mint hazánké, igaz, ezt hazánk lakosságának a tizedével érik el. Szóval egy kis, nem egészen egy millió lakosú állam kormányzója a hölgy, egyébként ötvenhárom éves.
Többek között arról lett ismert az elmúlt években, hogy kiállt az abortusz betiltásáért, és a Covid alatt (tehát Trump elnöksége alatt) visszautasította, hogy kötelező legyen közterületeken a maszkviselés, és azt is, hogy otthonmaradásra biztassa polgárait. Sőt, a Covid elleni harcra kapott pénzt a turizmus bátorítására használta fel – a járvány tetején. (Ha valakit érdekel ilyen irányú tevékenységének eredménye: a nagyon ritka népsűrűség ellenére – két Magyarországnyi területen tizedannyi lakosság – a halálozási arány tekintetében Dél-Dakota volt a tizedik az országban, megelőzve sok igen magas népsűrűségű államot, és az esetek számát tekintve harmadik volt az egész USA –ban.)
Namármost, az idén februárban Trump bejelentette, hogy Kristi Noem az élmezőnyben van a potenciális elnökhelyettesi jelöltjei között. Sokan a lista élén emlegették. Bár nagy trumpistának tartják, sokan furcsának tartották ezt a hirtelen prominanciát, emlékeztetve arra, hogy Noem annak idején katasztrófának és tragikusnak nevezte Trump protekcionista gazdaságpolitikáját mind Kína, mind az EU ellenében, és azt mondta, hogy ez az ő gazdaságuk számára pusztító hatású volt.
És akkor jött a botrány
A múlt héten a kormányzónak megjelent (második) önéletrajzi könyve, No Going Back (Nem megyünk visszafelé) címmel. Ezt megelőzően, már hónapokkal korábban, nagy médiakörutat terveztek neki, naponta több interjúval. Ebben az időben a könyv még nem volt kapható, csak egy hangoskönyv, amit Kristi maga mondott fel „szalagra”. Itt tűnt fel valakinek a könyvben az általa elmesélt egyik sztori: hogy Kristi a farmján (évekkel korábban) lelőtt egy kiskutyát. Elmondása szerint a fiatal, tizennégy hónapos állat vad volt, megtámadta a szomszédok tyúkjait, és nem tudták sikeresen szelídíteni.
Ez a sztori igen nagy botrányt kevert az USA-ban, egyrészt, mert elpusztított egy fiatal egészséges állatot, ami nyilvánvaló tabu itt (is). Másrészt meg azért, mert igen rossz ítélőképességre vall, hogy valaki ilyen sztorival akarja bizonyítani, hogy ő milyen jó vezető, és milyen jó elnökhelyettes lenne. Kristi érve ugyanis a rengeteg interjúban amiket ez ügyben adott, az volt, hogy ezzel akarta bizonyítani, hogy nehéz helyzetekben is képes jól dönteni. Aztán ahogy egyre többen megismerkedtek a könyvével, jött az igazi botrány. Kristi ugyanis egy másik sztoriban azt írja le, hogy találkozott az észak-koreai diktátorral, Kim Dzsong Unnal. Erről szó szerint többek között ezt írja: „Emlékszem amikor az észak-koreai diktátorral, Kim Dzsong Unnal találkoztam, biztos vagyok benne, hogy alulbecsült engem abban, hogy hányszor néztem már le kis zsarnokokra”.
Erre megint ráharapott a nemzeti média (minden politikai irányzat), és rákérdeztek, hogyan lehet, hogy találkozott Kim Dzsong Unnal, amikor ennek sehol nincs nyoma, sőt annak sem, hogy Észak-Koreában járt. Először kijelentette, hogy igenis találkozott, aztán elterelte azzal a témát, hogy igenis volt Észak-Koreában (mintha ez bizonyítaná, hogy találkozott Kimmel), majd aztán azt kezdte el erre a kérdésre válaszolni, hogy igen ő volt a DMZ ben. (A DMZ a demilitarizált zóna, a két állam határán, mindkét oldalon egy két kilométer széles sáv. Ha ebben mozogsz – ami igen korlátozott hadi terület mindkét oldalon –, akkor egyik országban sem vagy lényegében. Azt semmi esetre nem lehet mondani, hogy ha a DMZ-ben voltál, akkor Észak-Koreában jártál). És persze a DMZ meglátogatásának semmi köze a diktátorral való találkozáshoz. (Én tudom, háromszor jártam Észak Koreában, sokszor Délen, és jó párszor a DMZ ben is).
Végül azt válaszolta erre a kérdésre, hogy sok állami vezetővel találkozott, és ezekről nem beszél. Erre azt mondja a kérdező, hogy éppen ő beszélt erről a könyvében, és joguk van tudni az embereknek, hogy hazudott-e. Egy interjúvoló még azt a segédeszközt is alá tette, hogy összekeveri talán a Dél- Koreai elnökkel. Aztán a simlis válasz hallatán ezt a sámlit is kihúzta alóla a riporter azzal, hogy ha igen, az megengedhetetlen nagy hiba lenne, hiszen az egyik kulcsfontosságú szövetségesünk, a másik meg kiengesztelhetetlen ellenfelünk).
A végén lemondták az egész interjúsorozat további részeit, de így is rengeteg interjú megtörtént, sok sok videó van róla fent az interneten. Az utóbbi idők legnagyobb és legmegalázóbb politikai megsemmisülését láthatjuk sokszoros ismétlésben.
Miért fontos ezt most elmondanunk? Nos, a különbség miatt.
Arról van szó, hogy a legjobboldalibb amerikai csatornák is, a Trump irányában legelfogultabb riporterek is darabokra szedték ezt a szerencsétlen hazudozót. A sok videó közül az egyikben a jobboldali Fox news műsorvezetője például kitartóan kérdezi, újra és újra, míg végül Kristi elkezd visszavágni, hogy ‘fejezd be azt az interjút, most kell befejezni, fejezd be… “. Erre a műsorvezető, azt mondja, hogy ‘ok, befejezem, … tudom, hogy keményen nyomulok, de az emberek erről beszélnek ma”. A teljes műsorban meg az is benne van, hogy: „Elárasztottak bennünket e-mailekkel mondva, hogy nem szavazok erre a személyre, sőt Trumpra se szavazok ha őt teszi meg elnökhelyettessé.”
Ez a különbség. El tudja valaki képzelni otthon, hogy nemcsak a magán tévétársaságok, mint a Hír Tv vagy a TV2, de akár a “közmédia” is (amelyiknek kötelező lenne, az alapokmánya szerint is) – akármelyik NER-emberrel így bánna? Bárki is el tudja képzelni, hogy az előre megírt alákérdezéseken túl bárki is ilyen kemény, valódi kérdéseket feltenne? Hogy akkor most igaz-e ez meg az, és a kitérő válaszokra újra és újra visszakérdezné ugyanazt, kitartóan?
Elhangzana olyan kérdés magyar tv-ben, mint amit az itteni riporterek sorban feltesznek: most akkor igaz-e vagy sem? Találkoztál-e vagy nem? Jártál Észak-Koreában vagy nem? Ha nem jártál, akkor miért állítod ezt? Te írtad a könyvet? Te mondtad fel saját hangodon hangoskönyvre? Nézzük meg a szélsőjobboldali Newsmax riportját a kormányzóval. Trump igazi bástyájának számító, konspirációs elméletektől sem visszariadó szélsőséges adó sem kíméli Kristit. Itt egyenesen kijelenti a kérdező, hogy szerinte a kormányzó teljesen lerombolta az esélyeit, hogy elnökhelyettes-jelölt legyen Trump mellett. “Ha egy hónapja megkérdeztek volna, ki van Trump listájának a legelején, akkor az ön nevét mondtam volna. Ha ma reggel teszik fel ezt a kérdést, úgy gondolom, hogy nincs is az ön neve a listán”. „Tényleg?”. “Igen, tényleg” – a válasz. „És ez amiatt van, hogy maga állítja, hogy találkozott Kim Jong Unnal, de ez soha nem történt meg, ugye?”. Itt félbeszakítja a kérdezőt azzal, hogy: „Jártam a DMZ-ben, jártam a DMZ-ben”, mintha ennek bármi köze is lenne a kérdéshez. Más, független, nagyjából középen álló tévécsatornák is hasonlóan viselkedtek. (Baloldaliaknak nem láttam, hogy adott volna interjút).
Érdemes megnézni ezeket a videó-részleteket, vagy akár az egész videókat is, egyszerű rákereséssel megtalálhatóak. Ezekből kiderül, hogy – hála Istennek – úgy tűnik, hogy Amerikában még megvan az igazság keresésének a vágya. Itt meg előfordulnak valódi riporterek, akik nem mikrofonállványok, akik nem alákérdeznek. Itt nem kell félniük attól, hogy egy kemény kérdés után kivágnák őket a tévétől. Talán ezek a szakemberek átérzik, tudják, hogy a nézők nem tökkelütött hülyék, akiknek bármilyen bárgyú baromságot el lehet adni, és emiatt akkor teszik az igazi szolgálatot (ebben eseteben a jobboldalnak), ha az igazat mondják. Mert az emberek átlátnak a szitán, ás nem szeretik ha hülyének nézik őket.
Ez az ami otthon teljesen más szinten megy. Vagy teljesen hülyének nézik az embereket (például a közmédiában), vagy úgy gondolják, hogy a kedvenc győzelme érdekében a híveket nem érdekli az igazság, mert a propaganda állandó felületes hallgatása egy olyan alternatív valóságba ringatja őket, amiben jól érzik magukat. Otthon azért is más az egész, (sokkal súlyosabb bajban van a köztájékoztatás), mert az összes propaganda csatorna egy kézben van. Ugyanazok a fiúk fizetik a „közmédiát”, akik a rengeteg propaganda újságot és adókat, meg a sok maguknak felállított műhelyt (akár a huszadik századnak, akár a huszonegyediknek, akár Megafonnak hívják őket), és ugyanaz az ember (a Rogán-minisztérium) mondja meg nekik, hogy ma mivel foglalkozzanak, és hogyan. Kit kell karaktergyilkolászni, milyen jelszavakat kell felkapni. Hogy egyik propaganda termék melyik másikat idézze mint forrást, és hogy hivatkozzanak egymásra körbe körbe… Így lesz egy perc alatt totális elfordulás például a háborús inflációtól a szankciós infláció felé minden NER médiában, egyszerre. Így lesz Soros helyett semmi perc alatt Magyar Péter, így kerül a háborús riogatás a csúcsra. Így fizetnek adófizetői pénzből pártpropagandát még a sporthírek közepén is.
Trump épp elégszer nyilatkozta, hogy ezt a modellt akarja utánozni. (Azt is mondogatja, hogy be akarja záratni az őt bíráló médiát). Persze az USA-ban ez sokkal nehezebb lesz, mint hazánkban volt, de nem lehetetlen.
Reméljük, hogy nem jutunk odáig. Nemcsak azért, mert az amerikai háztartások jelentős részében fegyvert tartanak, hanem azért is, mert a világ legnagyobb hadseregéről és gazdaságáról beszélünk. Budapesten az állami médiában és általában az állami szférában már bekövetkezett az, amit József Attila „teljes valóságfogyatkozásnak” nevezett. Imádkozzunk, hogy ez a lidércnyomás ne váltsa fel az amerikai álmot is.
Forrás: Újnépszabadság
