Francis Fukuyama, a Stanford Egyetem világhírű történésze a Szabad Európának adott exkluzív interjúban megállapítja: „Magyarország és Lengyelország a normakövetéstől való visszalépés példái az EU-n belül, aláásták a jogállamisággal és egyebekkel kapcsolatos európai értékeket és ideálokat. Ez megrendítette az EU – mint a liberális demokrácia fáklyahordozója – státuszát a világban.” A nagyívű, tartalmas, izgalmas interjú iskolapéldája
Kína és az USA nem lehetnek egyszerre a világ vezető hatalmai, az európai politikusok pedig nem fognak tudni a lavírozni a totalitárius rendszer és a liberális demokrácia között. Szerbia és a többi balkáni ország uniós csatlakozásával egyelőre óvatosan kell bánni. Interjú Francis Fukuyamával, a Stanford Egyetem világhírű történészével.
Francis Fukuyama új, a korábbihoz hasonló hidegháború kialakulásától nem tart, az akkori szembenállás ugyanis a Szovjetunió és az USA kapcsolatának minden részletére kiterjedt. Most az EU és az USA távolodása Kínától folytatódni fog, de ettől még maradnak fontos, egybevágó gazdasági-kereskedelmi érdekeik.
Fukuyama szerint a kínaiak maguk sem tudják, milyen országot szeretnének, de az biztos, hogy a vezetés nagyobb befolyást szeretne a nemzetközi intézményekre. Azt viszont elképzelhetetlennek tartja, hogy Kína és az USA egyszerre legyenek a világ vezető hatalmai, annyira különböző ideológiai talapzaton állnak, sosem egyezhetnek ki. És mivel Kínának nem nagyon vannak szövetségesei, az USA-nak pedig rengeteg, bizonyos szinten fontosabb, hogy az USA hogyan bánik a szövetségeseivel, mint hogy hogyan kezeli Kínát.
Emellett nagy hibának tartja az EU és Kína közti tavaly év végi kereskedelmi megállapodást. Hiába gondolja ezt néhány európai politikus, nem lehet ügyeskedni a két rendszer között, Kína ugyanis évről évre keményebb totalitárius rendszert épít, amióta Hszi Csin-ping hatalomra került 2013-ban.
A balkáni EU-bővítési tervekről elmondta, hogy érdemes óvatosan kezelni Szerbia csatlakozási törekvéseit, hiszen erősen illiberális, autokratikus folyamatok zajlanak az országban. Az EU-tagsághoz pedig bizonyos minimumoknak meg kell felelni, Szerbiának és a többi balkáni országnak el kell döntenie, hogy melyik utat választja. A Szabad Európa balkáni szolgálata Francis Fukuyama amerikai történésszel, a Stanford Egyetem Nemzetközi Politikai Központjának igazgatójával interjúzott.
Kína infrastrukturális és energiaprojektek révén terjeszti ki befolyását a Balkánon. Peking emellett szorosabb politikai kapcsolatokat is elkezdett kiépíteni a térségben azzal, hogy átfogó partnerségi együttműködésbe kezdett Szerbiával. A szerb hatóságok egy évvel ezelőtt méltatták Hszi Csin-ping kínai elnököt, amiért orvosi eszközökkel segítette az országot. Az idén már kínai vakcinát importálnak. Belgrádban befejezés előtt áll az új kínai kulturális központ – amelyet az 1999-es NATO-bombázások által romba döntött kínai követség helyére építettek.
A kérdés az, hogy mekkora hatással lesz Szerbia tervezett EU-tagságára a Kínával való kokettálás.
Szerintem fennáll a kísértés, hogy Kínát egyfajta nyomásgyakorló eszközként használják fel az EU-val szemben. Úgy gondolom, hogy az EU vonakodik a további bővítéstől, mert gondok merültek fel néhány legutóbb csatlakozott kelet-európai országgal kapcsolatban. Ez az ingadozás résnyire nyitotta az ajtót Kína előtt. Viszont ez nem jó az érintett országoknak. Nézzük csak Montenegró példáját, aki másokhoz hasonlóan túlköltekezett, adósságcsapdába esett, és nem tud akkora gazdasági növekedést produkálni, mint amelyet a kínai pénzelésű projekttől várt volna.
A politikusok ugyan rövid távú haszonra tesznek szert azáltal, hogy kijelentik: „több milliárd dollár értékű kínai befektetést” vonzottak be, amelyek megnyitják az utat a növekedés és a munkahelyteremtés előtt. Sajnos azonban ebből nem sok minden valósul meg.
A nyomásgyakorlási eszközön kívül miről szól Szerbia „multivektorpolitikája”? Az, hogy egyszerre összpontosít az EU-ra, az USA-ra, Oroszországra és Kínára? Ez valami másnapos nosztalgia a titói idők iránt, amikor ő is a Nyugat és a Kelet között lavírozott, vagy egy politikai célú játszma, hogy legitimálják az egyre inkább tekintélyelvű kínai kormányt?
Szerintem mindkettőről szó van. Úgy gondolom, bármelyik, ilyen helyzetbe került vezető megpróbálná kijátszani egymás ellen a két felet. Az EU-nak valójában jó oka van óvatosnak lenni az olyan új tagok felvételével, mint Szerbia, mert szerintem Szerbiában nyomon követhetők az illiberális és tekintélyelvű trendek.
Mindez lehetőséget teremt Kína számára. Úgy gondolom, hogy a normális geopolitika része, ha van versengés. De a végén, ha Szerbia vagy bármelyik másik balkáni ország EU-taggá akar válni, választás elé kerül az értékekről. El kell döntenie: a liberális demokráciákhoz vagy az illiberális, félautonóm államokhoz akar-e tartozni. Amíg nem hozzák meg a döntést, addig ebben az átmeneti helyzetben maradnak.
A populizmus problémája Amerikában is fennáll
Vannak populista-autoriter rendszerek az EU-n belül is – példa erre Lengyelország és Magyarország. Az ilyen mozgalmak nagyon erősek még a régóta fennálló demokráciákban is, mint például Olaszországban és Franciaországban.
Igen, és akkor nem említettük még az Egyesült Államokat. Szerintem Trump volt elnök is ennek a populista mozgalomnak a része. Tehát ez napjainkban sok demokráciát érint, és hosszú idő óta újra a intenzíven fenyegeti a nyugati demokráciák működését.
Úgy tűnik, ez tálcán kínált lehetőség Kínának, aki így le tudja járatni az EU-t és általában a Nyugatot. 2018-ban Johannes Hahn EU-bővítési biztos potenciális „trójai falovaknak” nevezte a jövőben EU-taggá váló balkáni országokat. Mik a következményei a Balkán és az EU számára annak, hogy Kína és Oroszország is megpróbálja kihasználni az unión belül kialakult „bővítési fáradtság” okozta vákuumot?
Szerintem az EU-t jelentősen korlátozza, hogy a külpolitikáját konszenzusos alapon formálják. Tehát akár egyetlen tag is – vegyük Magyarországot – megakadályozhatja, hogy bírálják Kínát az ujgurok vagy Hongkong kezelése miatt. Így Kína – a maga kelet-európai befolyásépítési törekvéseivel – nagyon hatásosan tudja leszűkíteni az EU-politika hatáskörét.
Az EU ragaszkodjon a normákhoz a bővítés során
Fennáll-e a veszélye, hogy a balkáni országok – különösen Szerbia és Montenegró – Kína befolyási övezetébe csúsznak, mert a közeljövőben nem várható, hogy felvegyék őket az EU-ba? Stratégiai hibát követ-e el az Európai Unió azzal, hogy magasan tartja a mércét a csatlakozási feltételek kérdésében, és ezzel alternatívák keresésére kényszeríti a tagságra vágyó államokat?
Ez a veszély fennáll, de az EU-nak jó oka van arra, hogy bizonyos minimális követelményeket fogalmazzon meg az új tagok felvétele esetén. Említette Magyarországot és Lengyelországot; ezek a normakövetéstől való visszalépés példái az EU-n belül, aláásták a jogállamisággal és egyebekkel kapcsolatos európai értékeket és ideálokat.
Ez megrendítette az EU – mint a liberális demokrácia fáklyahordozója – státuszát a világban. Tehát valójában jó oka van az óvatosságra az olyan új tagok felvétele kapcsán, amelyek intézményeik állapota miatt nem igazán felelnek meg a felvételi követelményeknek.
Az európai politikusok Kínával kapcsolatos tévhitei
Az Európai Unió befektetési megállapodást kötött Kínával. Ezért heves bírálatokat kapott, mivel úgymond Brüsszel Pekinget részesíti előnyben, miközben Emmanuel Macron európai stratégiai autonómiát sürget. Az Európai Parlament közben elhalasztotta az egyezmény ratifikálását. Összességében nézve nehéz lesz emiatt összehangolni a Kínával szembeni EU-s és amerikai politikát?
Szerintem nem. Úgy gondolom, hogy a Kínával kötött befektetési megállapodás nagy hiba volt. Szerintem sok olyan, magát áltató európai politikus van, aki azt képzeli, hogy Európa valahogy Kína és az Egyesült Államok között lavírozhat, és kijátszhatja őket egymás ellen, és az aktuális probléma függvényében hol az egyikkel, hol a másikkal működhet együtt.
Szerintem Kína a totalitárius kormányzás példája, és ez a totalitárius kormányzás egyre rosszabb és rosszabb azóta, hogy Hszi Csin-ping 2013-ban megszerezte az elnökséget. Ahogy telik az idő, elkerülhetetlenül bekövetkezik nemcsak az értékek, de a geopolitikai érdekek miatti összecsapás.
Tehát nem gondolom, hogy Európának van más választása, mint hogy más liberális demokráciákkal együtt ellenálljon Kína autoriter gyakorlatának és a kínai geopolitikai befolyás kiterjesztésének. Remélem, hogy a befektetési megállapodás befagyasztva marad, és soha nem emelik törvényerőre Európában.
A nemzetközi közösség a koronavírus-járvány kitörése óta egyre óvatosabban szemléli Kína szándékait. Joe Biden amerikai elnök megpróbál egy kiterjedtebb szövetséget létrehozni, amely megfékezné Kínát. Ez képes lesz elérni, hogy Kína számára lehetetlen legyen megvalósítani a geopolitikai ambícióit?
Ez a nagy kérdés a következő nemzedék számára, mivel Kína hatalmas, és továbbra is erősödni fog. Az összes erős állam valamilyen módon kifejezi a befolyását, a nyugati demokráciáknak ezt valahogyan kezelniük kell a jövőben.
Szerintem számukra az a gond, hogy gyakran megosztottak – mint most az EU és az Egyesült Államok – egy sor kérdésben, például a kínai befektetési megállapodás ügyében. A nyugati államok csak akkor tudnak ellenállni Kínának, ha együttműködnek. Ezen a projekten kell most mindnyájunknak dolgoznunk.
