Még a 2010-es évek elején, amikor először kezdtem el drónokkal játszani, a Financial Timesban arra tippeltem, hogy ha nekem drónom lehet, akkor egy drónt bárki birtokolhat, és ennek nagy következményei lesznek a globális politikára. Abban az időben a drón-technológiát nagyrészt az Egyesült Államok és Izrael fejlesztette, de megjegyeztem: elkerülhetetlen, hogy széles körben elterjedjen és megváltoztassa az államközi konfliktusok természetét. A konkrét elképzelésem akkor célzott merényletekre vonatkozott, és Henry Sokolski nemrégiben ezeken az oldalakon feltételezte, hogy felhasználhatók olyan kritikus infrastruktúrák ellen, mint az atomerőművek. E fenyegetések egyike sem valósult meg a mai napig, de a globális arénát már megváltoztatták katonai drónok.
A főszereplő a Recep Tayyip Erdogan autokratikus elnök irányította Törökország. Az ország kifejlesztette saját drónjait, és ezeket számos közelmúltbeli katonai konfliktusban pusztító módon felhasználta Líbiában, Szíriában, az Örményország és Azerbajdzsán közötti hegy-karabahi háborúban, valamint saját határain belül a PKK elleni küzdelemben. E folyamat során jelentős regionális játékossá nőtte ki magát, amelynek jobb lehetősége van a dolgok alakítására, mint Oroszországnak, Kínának vagy az Egyesült Államoknak.
Az Anka-S-hez hasonló török drónokat a török TUSAS repülőgépipari cég fejlesztette, míg a Bayraktar TB2-t a Baykar Makina védelmi ipari cég hozta létre. Ez utóbbit Selçuk Bayraktar irányította, aki az MIT-n tanult dróntervezést, és aki később feleségül vette Erdogan lányát. Az otthon gyártott drónok gyártásának az adott lendületet, hogy Washington vonakodott eladni az országnak a fejlett Predator és Reaper drónokat. Törökország ezért Heron drónokat vásárolt Izraeltől, de ez a kapcsolat is problematikus volt. Viszont drónokat nem olyan nehéz gyártani, a legújabb török szerkezetek pedig meglehetősen lenyűgözőek. A TB2 24 órán át képes a magasban maradni, felderítő és támadó műveletet egyaránt képes végezni.
Ezeknek a fegyvereknek a hatékonysága először Törökország határain túl, Szíriában bizonyosodott be. 2020 márciusában egy Oroszország által támogatott szíriai támadás 36 török katonát megölt. Ankara ekkor megtorlásul pusztító támadást indított a szíriai páncélosok ellen, amelyek a török határ mentén Idlib tartományban vonultak fel. A videofelvételeken látható, hogy a török drónok egymás után pusztítják el a szíriai páncélozott járműveket, köztük több mint száz harckocsit, páncélos szállító járművet és légvédelmi rendszereket.
A szíriai offenzíva teljesen leállt, Idlib tartomány pedig a menekültek Mekkájává vált. Májusban aztán török drónok támadták meg a Khalifa Haftar tábornok Líbiai Nemzeti Hadserege által használt líbiai légibázist, és vetettek véget az LNA Tripoli elleni offenzívájának. Végül pedig a szeptemberi hegyi-karabahi háború során Örményország ellen az Azerbajdzsán oldalán beavatkozó török drónok becslések szerint 200 harckocsit, 90 egyéb páncélozott járművet és 182 tüzérségi löveget pusztítottak el. Az örményeket arra kényszerítették, hogy elhagyják a vitatott területet. Ez a nacionalista büszkeség tárgya most Törökországban, ahogy ez az azeri párti videó is sugallja.
Számomra úgy tűnik, hogy Törökország a drónok használatával megváltoztatta a szárazföldi erő jellegét. Épp úgy, ahogy annak idején a Dreadnought elavulttá tette a korábbi csatahajóosztályokat vagy a repülőgép-anyahajó már a világháború elején elavulttá tette a csatahajókat. Az olyan vegyes fegyveres szárazföldi erők, amelyek Irakot az 1991-es és a 2003-as öbölháborúban kétszer is legyőzték a harckocsik bevetésén alapultak. Ezek elsőbbsége annak volt köszönhető, hogy hosszú éveken át csak harckocsi pusztíthatott el egy másik harckocsit. Az 1967-es közel-keleti háború egyik kevéssé ismert ténye az, hogy Izrael hatalmas erejű légicsapása során csak néhány egyiptomi harckocsit pusztított el a levegőből, mert azok túl kicsi célpontot jelentettek, és repülőgéppel túl nehéz volt eltalálni őket. Később a precíziós vezérlésű fegyverek szaporodni kezdtek, és ez sokkal könnyebbé tette a harckocsik becélzását. De a használatukhoz még mindig olyan drága platformokra volt szükség, mint az A-10-es támadó gép.
A drónok most lényegesen megváltoztatták ezt a képet, mert viszonylag olcsók, nehéz legyőzni őket, és nem kockáztatják a pilóták életét. A katonák szerte a világon azon munkálkodnak, hogy kitalálják, hogyan védekezhetnek a drónokkal szemben, és még nem világos, hogy ki nyeri a drónok és a drónelhárítás közötti fegyverkezési versenyt. De lehetséges, hogy a történelem utolsó hatalmas harckocsiütközetét a 2003-as iraki háború alatt látta a világ.
A drónok sokat tettek annak érdekében, hogy segítsék Törökország felemelkedését regionális hatalommá a 2020-as évben. Az ország immár három konfliktus kimenetelét befolyásolta, és azt ígéri, hogy így tesz majd a jövőben is. A Közel-Kelet, amely eddig úgy festett, mintha két elsődleges ellenfél – a Szaúd-Arábia és Irán által vezetett – szunnita-síita vonal mentén polarizálódott volna, valójában többpólusú. Törökország senkihez sem igazodott tartósan. Szembeszállt a szunnita hatalmakkal, az Öböl-menti államokkal Líbiában; odaállt Oroszország oldalára annak S-400-as légvédelmi rendszerének megvásárlásával, miközben megtámadta a szíriai orosz erőket; és a NATO-ban való tagsága ellenére sem volt hajlandó összehangolni céljait Washingtonal. Ugyanakkor TB2 drónokat értékesített Ukrajnának.
Ennek pozitív következményei is voltak. Törökország szíriai beavatkozása megállította a népirtást Idlib tartományban a menedéket kereső menekültekkel szemben. Ha Aszadnak sikerül visszafoglalnia a tartományt, akkor ez újabb hatalmas menekültválságot váltott volna ki, amelynek komoly következményei lettek volna Európára nézve. Nem világos,hogy a világnak jobb lenne, ha Haftar tábornok elfoglalta volna Tripolit. Másrészt viszont Törökország beavatkozása Hegyi-Karabahba hatalmas örmény menekültválságot idézett elő. A közel-keleti konfliktusok sokszereplős jellege megnehezíti a megoldást, és ez az egyik oka annak, hogy a szíriai polgárháború közel egy évtized után is pusztító.
Az amerikai drónpolitika számos amerikai kritikusa még mindig olyan világban él, amelyben ennek a technológiának az Egyesült Államok és Izrael voltak a fő felhasználói. De ez a világ már eltűnt, és gyorsan utat enged annak a másiknak, amelyben a drónok központi harctéri fegyverekké válnak. Hogy ez miként fest majd tíz év múlva, azt csak találgatni lehet.
Címkép: A TB2 török drón
Francis Fukuyama világhírű politológus írását az Újnépszabadságból vettük át, eredetileg megjelent itt: American Purpose.
