„Az elítélt külföldi embercsempészek kiengedése a börtönből, valamint kitoloncolásuk hatékony, jelentős költségvetési megtakarítást eredményezett, és csökkentette a büntetés-végrehajtási intézmények zsúfoltságát.” (A nyitó kép forrása: saechsische.de.)
Ezzel indokolta a Belügyminisztérium az ATV Híradónak, hogy az elfogott külföldi embercsempészek 90 százalékát, 2290 embert szabadon engedett a kormány. Az intézkedéssel sokan nem értenek egyet, és nem fogadják el a magyarázatot.
Tompos Márton, a Momentum elnöke szerint ezek az emberek, akik tevékenységükkel mintegy 30 milliárd forint forgalmat bonyolíthattak le, visszatérhetnek a feketegazdaságba. Varsányi Áron szakértő is kételyeit fejezte ki, mint mondta, „2290 ember szabadon lett engedve, és senkinek fogalma sincsen, hogy a kontinensen vagy Magyarországon belül pontosan mit csinálnak. Szinte biztos, hogy ugyanúgy folytatják tevékenységüket, mint korábban.”
Ez is egy megközelítés természetesen, de ne legyünk ennyire pesszimisták. Bármennyire életszerűnek látszik is a feltételezés, hogy a magyar kormány által a társadalomra rászabadított embercsempészek ott folytatják, ahol jószerivel abba sem hagyták, erre azonban – bizonyítékok híján – nem szabad mérget vennünk. Lehet persze, hogy azt teszik, amit korábban is tettek, vagyis – élve frissen visszakapott szabadságukkal – ismét embereket csempésznek egyik országból a másikba. Nem hobbiból, hanem jó pénzért, haszonszerzés céljából.
Ez sem kizárt, de az is elképzelhető, hogy ezen emberek a magyar börtönviszonyok hatására jó útra tértek. Megtépdesték ruhájukat, hamut szórtak a fejükre, majd bocsánatot kértek azoktól, akiknek korábbi tevékenységükkel kellemetlenségeket okoztak.
Sajnos, a szinte mindenre odafigyelő Belügyminisztériumnak nincsenek pontos értesülései arról, hogy a szabadon engedett embercsempészek merre járnak és mivel foglalkoznak mostanában, ezért hollétüket illetően kénytelenek vagyunk találgatásokra hagyatkozni. Rossz az, aki rosszra gondol, így azt kell feltételeznünk, hogy szinte mindannyian jó útra tértek, felhagytak eddigi bűnöző életmódjukkal, és a társadalom hasznát szolgáló munkát végeznek. Megbánták a múltat, azt, hogy mások kiszolgáltatottságát kihasználva, a rossz oldalra álltak.
Láttunk már ilyet, hogy mást ne mondjunk, a politikában is előfordult, hogy valaki az elmúlt tizennégy évben gond nélkül, magas jövedelmet élvezve szolgálta a NER-t, majd – szakítva korábbi életével – más útra tért, mint ahol korábban járt. Ez a szabadon engedett embercsempészek esetében sem kizárt, és könnyűszerrel elképzelhető, hogy szabadulásuk után szinte mindegyikük talált valamilyen hasznos és tisztességes elfoglaltságot magának. Szegényeket gyámolít, elhagyott állatokat karol fel, vak néniket kísér át az úttest (figyelem: nem az országhatár!) túloldalára.
A Belügyminisztérium tehát, amely nemcsak az állam polgárainak biztonságáért, hanem az oktatásért is felel, egyetlen intézkedéssel két legyet ütött egy csapásra: miközben milliárdokat spórolt meg a magyar adófizetőknek (hol az a pénz, tessék szétosztani közöttünk!) abban is segített, hogy megtévedt embertársaink a társadalom hasznos tagjaivá váljanak.
Ennyit kormányunk végtelen jóságáról, amellyel természetesen nem a külföldi embercsempészeknek, hanem az adófizető magyar polgároknak kívánt kedvezni. Ha az intézkedés beválik, és kiderül, hogy az embercsempészek zöme jó útra tért, tisztes polgári foglalkozást választva magának, a módszert ki lehetne terjeszteni más bűnelkövetőkre. Nem baltás gyilkosok szabadon engedésére, netán pedofil főnöknek falazó intézményvezető-helyettes kegyelmi kérvényére gondolunk természetesen.
Hogy a szokatlan és nagy vitákat keltő intézkedésnek mennyi az anyagi haszna, nem kötötték az orrunkra. Akik jól jártak az embercsempészek szélnek eresztésével, biztosan nem panaszkodnak.
