A művészember a „műves”-ember kései leszármazottja és származéka azóta is, minden időkben. Tőle ered. Se létrejönni, se meglenni nem tudna nélküle.
Számunk képzőművésze a nagy ünnepnapon ő legyen: a „műves”-ember, aki szakmája szerint nem művész, nem építész, de hivatása szerint építő: magasdarus, hegesztő, motortekercselő, bulldózeres, pallér, turbinaszerelő. Valamilyen módon mégis képzőművész ő, e szóösszetétel átvitt és jelképessé magasodott sugallatában.
Vagy talán éppen ősi értelemben lenne az, ezeknek az összetett szavaknak eredeti fogantatásé értelme szerint?! Igen. Képző az építő, anélkül hogy megfelelne a lessingi „bildende” fogalom ismérveinek – a kifejezés univerzális jelentésében képző: ő az, aki kiképezi az anyagot, képet ad a világnak, kialakítja az arculatát.
És művész az építő, még ha nem is elégíti ki az „homme de l art” fogalom kritériumait – a szó ősien szinkretikus sejtelme szerint művész: ő az, aki megműveli a világot, társadalmi művé alakítja a természetet.
A műépítész épülete műalkotás: „csak” emberi hajlék. Ám az építő ápülete világalkotás: az egész emberi mű.
Megjelent A Hét II. évfolyama 34. számában, 1971. augusztus 20-án.
Kiemelt kép: Ateneul Roman, Bukarest
