hogy Földes László szerint Courbet újabban a Monet névre hallgat?
Az történt ugyanis, hogy III. Napóleon nem „Monet egyik vásznán“ vágott végig lovaglóostorával, miként azt A Hét 1971. 18. számában írt cikkemben állítottam, hanem Courbet Fürdőző nők-jén, az 1853-as Salon megnyitása alkalmából.
Ami annál nagyobb baj, mert a kis epizódot érvként használtam annak bizonyítására, hogy a korabeli polgári világ nem szerette az impresszionizmust. Csakhogy Courbet realista volt, s az egész ügy szinte húsz esztendővel az impresszionisták fellépése előtt történt.
Most már hiába bizonygatom magamnak, hogy adatot, dátumot, tényanyagot, idézetet nem szabad emlékezetből leírni – elvesztettem egyik érvemet s gyarapodtam egy baklövéssel. A baklövést pedig még az sem menti, hogy az elvesztett érv – ebben biztos vagyok – nem vitte magával gondolatmenetem igazságát. Remélem, maradt azért abban a cikkben jó néhány érvényes érv is.
Megoldható lett volna a Courbet-Monet affér a szerkesztői gyakorlat szemérmes és perfid eljárásával, egy úgynevezett „hibaigazítás”-sal, mely úgy általában technikai okokra, mondjuk a szedőre vagy a korrektorra hárítja a hibát, és közli a nyájas olvasóval, hogy az ilyen és ilyen cikk ilyen és ilyen bekezdésének második sorában „Monet Courbet-nak olvasandó”. Talán elment volna, de nem visz rá a vérmérsékletem.
Egyszóval: ki hitte volna, hogy egy, az Utunkban közölt cikk bírálata kapcsán az Utunk orrkoppintó rovat-címéhez kelljen folyamodnom tulajdon orrom ügyében?
Megjelent A Hét II. évfolyama 20. számában, 1971. május 14-én.
