Eltelt két hét a választás óta. Beleszoktunk a régi-új életünkbe, barátkozunk a gondolattal, hogy marad minden, ahogyan volt. Magyarországon most egy ideig szünetel a demokrácia. De ez nem is baj, csak gond van vele, meg probléma. Úgy kell nekünk, mint ablakos tótnak a hanyatt esés. Púp a hátunkra, arra meg kinek van szüksége? Mihez is kezdenénk a jogállammal? Próbáltuk ezt a demokráciásat, de nem jött be. Veszekedtünk, vitatkoztunk, hogy mi legyen. Mindenki mást mondott, és a végén nem lett semmi. Akkor már inkább a Kedves Vezető. Ő mindig tudja, és meg is mondja, hogy mi van.
Most húsvétkor is milyen szépen megfogalmazta: Fa. A gáz az árulás. Csakis fa.
Parancshoz szoktunk, és gondoskodáshoz. Kell nekünk egy nagy és jóságos állam, élén egy jóságos, bölcs vezetővel, akinek a kezéből ehetünk. Aki gondoskodik rólunk, de csak akkor, ha jók vagyunk. Hogy mikor vagyunk jók, azt ő mondja meg.
Persze, mindig vannak, akiknek ez nem tetszik. Azt pofázzák, hogy nem a rezsit kell csökkenteni, hanem rendes bért adni az embereknek, hogy mindenki ki tudja fizetni a számláit. Annyi pénzt, hogy még utána is maradjon ennivalóra, ruhára. Utazásra, teszem azt. Kultúrára.
De nekünk nem szokásunk ennyire árnyaltan gondolkodni. Cizelláltan, ahogyan a szomszéd néni mondja. A múlt héten hallotta valakitől ezt a szót, megtetszett neki, használja.
Meg, hogy a család. Egy férfi, meg egy nő. Vagy fordítva. És a férfi viseli a nadrágot. Ő keresi a pénzt, naná, hogy ő veri a gyereket. Néha az asszonynak is odacsap. De ha nem üt nagyot, vagy úgy veri, hogy annak nem marad nyoma, egyébiránt meg dolgos, jóravaló, akkor minden rendben.
Aki meg buzi, az magára vessen. Ha meleg, akkor is. Nincs nekünk bajunk a másmilyenekkel, csak hagyják abba, vagy duguljanak el.
Az sem gond, hogy a fiatalok, akiknek még a fenekükön a tojáshéj, tiltakoznak. Majd elmúlik ez náluk, lehiggadnak. Hát nézz rám aranyapám, láttál te már engem felháborodni? Feleselni, visszaszólni? Aztán mégis felnövekedtem tisztességgel. A bátyám az tanult, aztán, ha látnád, mire vitte? Ugyanolyan csóró hülye, mint amilyen én vagyok.
Miről beszélünk? Most olyan miniszterelnökünk van, aki mindig az emberek akaratából beszél. Az emberek pedig azt akarják, hogy legyen szép az idő, hideg a sör, alacsony a rezsi. Béke és biztonság. Legyen megígérve minden rendesen. Mint ahogyan az egymillió új munkahely is milyen szépen meg lett ígérve annak idején. És tényleg piros lett a paradicsom, nem sárga.
Nekünk ez jár. Az ígéret. Mert megérdemeljük. És ha minden összejön, egyszer majd még ennél is többet ígérnek. Amikor már megengedheti magának az ország. De legkésőbb a következő választás előtt. Akkor majd ígéretből is több lesz. Ígérettel lesz teli a padlás.Csak padlás nem lesz. De nem is kell, csak a helyet foglalja.
Úgyhogy, csak annyit akartam mondani, véssed jól az agyadba: nem leszünk gyarmat! Nem is voltunk soha, büszke nép voltunk mindig. Megannyi nyereg alatt puhított hős.
Úgyhogy, ne bosszantsatok azzal a hülye demokráciával. Mi az? Adnak érte a boltban kenyeret? Hagyjatok engem békibe’ ezekkel a hülyeségekkel, amíg jó kedvemben találtok. Mert ha nagyon megmérgesedek, akkor kijövök a sodromból. És ne akard tudni, hogy akkor mi lesz.
Akkor az lesz, hogy a sarkamra állok. Odamegyek, és akkora pofont kapok, hogy a falnak adom a másikat.
Forrás: Újnépszabadság
