Orbán Viktor kormánya hetek óta háborúzik a Ryanairrel, és a hadban álló felek egyre durvább fegyvereket vetnek be egymás ellen. Sokszor írtunk e nem igazán dicsőséges háborúskodásról, amely alapvetően azzal kezdődött, hogy a kormány extraprofitadóval sújtott néhány ágazatot, így azokat a légitársaságokat is, amelyek az elmúlt években veszteségesek voltak. A Ryanair, ahelyett, hogy csendben lenyelte volna a rárótt többletköltséget, árat emelt és visszaszólt. Orbán Viktor ugyan még nem szólalt meg az ügyben, de az ő beleegyezése, vagy legalábbis tudta nélkül nem fajulhattak volna odáig a dolgok, hogy Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is megmutassa, tud ő alpári is lenni, ha úgy látja jónak. Normális viszonyok között persze az sincs rendben, hogy egy légitársaság első embere idiótának nevezi egy kormány gazdaságfejlesztési miniszterét, majd ugyanazt a Nagy Márton nevű minisztert – immár Gulyás Gergellyel súlyosbítva – Dumb és Dumberhez hasonlítja. Nem túlságosan barátságos jelzők ezek, kormánytagokkal kapcsolatban pedig kifejezetten szokatlanok, ám, az igazat megvallva, a kormány is sokat tett azért, hogy a vita erre a szintre süllyedjen.
Gulyás Gergely már e háború első napjaiban felszólította a magyar utazóközönséget, hogy a Ryanair helyett más légitársaságot válasszanak, a mindenre képes Magyar Nemzet (ifjabb olvasók kedvéért: ez valamikor egy polgári napilap volt) pedig arról írt, hogy miután a Ryanair az utasokra terheli a kormány által rájuk kivetett extraprofitadót, a Ryanair utasainak 60 százaléka visszamondta a foglalást. (A légitársaság szerint csak három százalék mondta le az utazást és kérte vissza a jegy árát.) Ugyanezen lap hasábjain pedig Pilhál György a maga polgári, konzervatív újságírói vénájával a következőket ütötte be „Vigyázz a csőrödre, O’Leary!” címmel a szövegszerkesztőjébe: „Michael O’Learynek igen nagy szerencséje, hogy a magyar béketűrő fajta, túlságosan is. Sajnos, mi még azt is jámboran tudomásul vesszük, hogy kiverjenek minket a saját házunkból-hazánkból. Vehemensebb országokban ilyen sértések után már a nyelvénél fölszegezve lógna egy minaretről ez a díszmadár. És az utódja százszor meggondolná, mit mond vendéglátóiról. Nekünk sem szabadna hagynunk, hogy kifosztóink így pimaszkodjanak velünk!”
Mindez mondjuk betudható annak, hogy még ebben a mostani rekkenőben is teljesíteni kell. Lihegni, hogy a gazda lássa, hiába a nagy meleg, nem lankadunk, ránk mindig lehet számítani, a párt szolgálatára bármikor készen állunk. Nem volna ezzel gond, szolgalelkű propagandisták mindig voltak és lesznek is, amíg csak világ a világ, ám egy magára valamit is adó kormány minisztere nem engedheti meg magának, hogy kocsmai stílusban és színvonalon vitatkozzon ellenfelével. Márpedig Gulyás Gergellyel éppen ez történt. „Ha valaki egy ír kocsmában töltötte a gyermekkorát, ahol túl fiatalon túl sok alkoholhoz jutott, akkor ennek felnőtt korban is nyoma marad” – nyilatkozta a miniszter a Ryanair vezéréről a kormánymédiának. Ez a stílus kocsmában elmegy, ott legföljebb orrba verik az illetőt, ám miniszterként már nem tekinthető normális üzemmenetnek. Hacsak nem arra gondolunk, hogy a miniszterelnök környezetéhez tartozó urak jó ideje így kommunikálnak. Nem ennyire durva szavakkal, de a lényeget tekintve ugyanígy. A társadalmi és szakmai viták nélkül meghozott döntések, a súlyos milliókért kiküldött konzultációs levelek cinikus és lekezelő hangvétele azt jelzi, hogy Orbán és kormánya magasról tesz arra, mi volna jó a magyar embereknek.
Mindez persze nem meglepő: ezek az urak így szoktak kommunikálni. Mindezek fényében nincs semmi különös abban, hogy a Ryanair elleni háborúban Orbánék lementek kutyába. Számukra ez nem egy nagy történet, mondhatni, mindennapos ujjgyakorlat. Sajnos, mi, többi magyarok, akik nem vagyunk Orbán kormányának sem tagjai, sem szimpatizánsai, lassanként hozzászokunk ehhez a polgárinak hazudott, ám valójában kocsmai hangvételhez.
Címkép: O’Leary
Forrás: Újnépszabadság
