Nagyon megmérgesedett az Igazságos, amikor hírét vette, hogy mire készülnek a martalócai. Még hogy az én népemet csicskáztassák, verte az asztalt az Igazságos, de úgy ám, hogy csak rengtek bele a Karmelita Palota falai. Nem engedem, hogy a magyar emberek fizessék meg a háború árát, tette hozzá, és megintlést az asztalra csapott.
A katáról volt persze szó, a kisadózok tételes adózásáról, ennek kinyírása hozta ki a sodrából az Igazságost. Nem véletlenül: tudható volt, hogy amióta világ a világ, ő mindig csak a népe jólétét és biztonságát tartotta a szeme előtt, a focit leszámítva neki soha más nem volt fontos. Nem érdekelte sem a pénz, sem a hatalom, de még minden más földi hívság is hidegen hagyta. Falusi fickó volt, így mondta magáról egyszer viccesen a rádiójában, aki, ha bántják az ő szeretett lakosságát, nem szokta szó nélkül tűrni.
– Mi a fene baj van azzal a katával? – tombolt dühében az Igazságos. Magához kérette a főmartalócot, hogy rákérdezzen a történtekre.
Amikor értesült a részletekről, annyira felzaklatódott, hogy még a házelnök is megirigyelhette volna. Hoztak neki nyugtatókat, itallal kínálták, felolvasták a kedvenc futballcsapatának összeállítását, de semmi sem hatott rá pozitívan. Tombolt dühében, amiért már megint az ő szeretett lakosságát cseszegetik. A magyar embereket, akikről olyan szépen szokott beszélni, hogy néha még a szeme is könnybe lábad.
– Hát a családok megélhetése smafu? – érdeklődött a főmartalócánál. – Nyár közepén teszitek az emberek nyakára a hurkot, szeptember elsejéig adtok nekik haladékot? Mi lesz most a sok kisvállalkozóval, akiknek idáig ez az adózási forma nyújtotta a megélhetést?
Tudta magát szépen is kifejezni az Igazságos, csak ritkán jött rá az ilyesfajta affinitás. Hanem, hogy valami jó is legyen ebben a történetben, a végére azért minden jóra fordult. A törvény ugyan csont nélkül átment a parlamenti szavazáson, a kisvállalkozók pedig szívtak, mint a torkos borz, ám az Igazságos arcvesztés nélkül jött ki az ügyből.
Hogyan úszta meg, hogy ő legyen a hunyó? Hát úgy, hogy nagy bátran elbujdokolt a nyilvánosság elől, nem akarta, hogy vele hozzák összefüggésbe az országában történt gyalázatot. Még a miniszterei sem mentek be a parlamenti vitára, minek is tették volna, nem azért kapják minden hónapban a jövedelmüket, hogy vitatkozzanak.
Így lett ennek a mesének vége. Az Igazságos azóta is védi a rezsicsökkentést, és boldogan él, amíg meg nem halunk.
Címkép: Montázs: Úgy van jelen, hogy elmegy
Forrás: Újnépszabadság
