Lassan 180 éve annak, hogy 1846-ban Johann Gottfried Galle német csillagász felfedezte a Neptunuszt. Azóta időről időre előkerül az az ötlet, hogy ezen a bolygón túl is keringhet még legalább egy nagyobb égitest. A 20. század elején a hipotetikus objektum még nevet is kapott: X-bolygónak nevezték el, és néhányan még látni is vélték, ám később vagy elveszítették, vagy kiderült, hogy tévedtek.
1930-ban aztán úgy tűnt, sikerült megtalálni, el is nevezték Plútónak az új bolygót, de hamar kiderült, hogy az azóta törpebolygóvá átminősített égitest tömege nem elég ahhoz, hogy megmagyarázza a Neptunusz és az Uránusz, valamint az egyéb külső objektumok pályájában tapasztalt különös mintázatokat. Így a keresés azóta is tart, egyelőre sikertelenül.
Bár az X-bolygó azóta sem került elő, egyre több olyan adat jutott a kutatók birtokába, amelyek arra utaltak, hogy kell lennie odakint, a Neptunusz pályáján kívül egy nagyobb tömegnek, ami a naprendszer külső régióiban keringő kisebb, jeges objektumok mozgására is hatást gyakorol. Ezeket az égitesteket Neptunuszon túli objektumoknak, angol rövidítéssel élve TNO-knak nevezik, és a többségük 30 csillagászati egységnél (AU) nagyobb pályán kering a Nap körül. (Egy csillagászati egység a Föld és a Nap közötti átlagos távolság: 150 millió kilométer.)
Lennie kell egy ma még ismeretlen bolygónak
A TNO-k a Naprendszer kialakulásából visszamaradt anyagok, amelyek a bolygók keletkezésének kaotikus, korai éveiben a naprendszer külső régióiba sodródtak. Mivel nagyon távoli, apró és halvány objektumokról van szó, a feltérképezésük nem egyszerű, de annyit már biztosan tudunk róluk, hogy nem teljesen illenek bele a naprendszerről alkotott modelljeinkbe. A space.com híradása szerint a TNO-k mintegy tíz százalékának keringésére nincs hatással Neptunusz, pedig a naprendszer külső övezetében ez a domináns gravitációs erő. Továbbá a TNO-k egy részének a pályahajlása, vagyis a naprendszer síkjától való eltérése 45 foknál is nagyobb. A Naprendszer kialakulására vonatkozó modellek azonban nem tudják megmagyarázni, hogy mi téríthetett el ennyi égitestet. És van néhány extrém eset is. Egyikük a Sedna nevű kisbolygó, amely pályájának a Naphoz legközelebbi pontja 76 AU körül van, a legtávolabbi pedig több mint 900 AU-ra. Egy ilyen szélsőséges pálya kialakulását az ismert bolygók gravitációs hatásából csak nagyon nehezen lehet levezetni. A kutatók szerint ezeket az anomáliákat egy a Neptunuszhoz vagy Uránuszhoz hasonló, a Naptól több száz csillagászati egységre keringő bolygó létezésével lehetne megmagyarázni.
Nemrégiben azonban két japán kutató érdekes következtetésre jutott, miután számítógépes szimulációkkal elemezték egy feltételezett bolygó hatását a TNO-kra. Ők úgy gondolják, hogy nincs szükség óriásbolygóra az anomáliák megmagyarázásához, ehelyett elég egyetlen Föld méretű bolygó, amelynek tömege a bolygónkénak másfél és háromszorosa közé esik, és amely 250 és 500 csillagászati egység közötti pályán kering, az úgynevezett Kuiper-övben. Csakhogy nem a naprendszer síkjában, hanem attól körülbelül 45 fokkal eltérő pályán.
A kutatók szerint egy efféle bolygó létezése egyáltalán nem lenne meglepő, mivel a modelljeik szerint a korai rendszerben a Neptunusz pályáján túl akár száz darab, legalább földméretű bolygó keletkezhetett, melyek többsége idővel kilökődött a naprendszerből. Közülük néhány azonban benne maradhatott a körhintában, és azóta is a Nap körül keringhet, igaz, nagyon távoli pályán.
Nehéz az azonosítás
Viszont egyelőre sem a feltételezett külső óriásbolygót, sem a Föld méretű planétát nem sikerült megtalálni. Egyelőre csak a halvány és távoli TNO-k keringési furcsaságaira támaszkodhatunk a keresés során. A kutatók most azon dolgoznak, hogy a részletesebb modelleket dolgozzanak ki, melyekkel meghatározhatják, hogy merre futhat a feltételezett bolygó pályája, és meghatározzák a keresés menetét. Ez ugyanis egyáltalán nem egyszerű dolog. A bolygó – már amennyiben valóban létezik – nagyon messze kering a Naptól, ezért nagyon halvány. Ráadásul az is előfordulhat, hogy a Tejút fényes háttere előtt vonul el épp, ami megint csak nehezíti az azonosítását.
Vannak olyan elképzelések is, melyek szerint a hőmérsékleti sugárzása alapján lehetne a legkönnyebben felfedezni. Amennyiben ugyanis vannak holdjai, azok az árapály hatás következtében felmelegedhetnek. Persze ezt a felmelegedést nem földi léptékekben kell érteni. Elképzelhető, hogy az adott hold hőmérséklete mínusz 170 Celsius-fok alatt marad, ám az ennél száz fokkal hidegebb háttér előtt ez az objektum már feltűnhetne a csillagászoknak. Egyes kutatók szerint a keresési módszer tökéletesítése azért is hasznos lehet, mert az sem elképzelhetetlen, hogy a kilencedik bolygó megtalálása után újabb nagy objektumok kerülhetnek elő a Naprendszer ma még felderítetlen, külső régióiból.
