A vérbeli művészt nemcsak a saját alkotó munkássága foglalkoztatja. Szenvedélyesen érdeklődik minden iránt, ami a műfajával kapcsolatos, társai, barátai munkásságát is figyelemmel kíséri, minden érdekli, ami új a művészetben: akkor is, ha egyik-másik hazai vagy külföldi társának a törekvései, művészi eszményei merőben idegenek számára.
Székelyudvarhelyen él egy kiváló festő – Maszelka János –, aki nemcsak a maga számára kívánja elérhetővé tenni lehetőleg mindazt, ami a hazai képzőművészeiben érték: a municípiumi művelődési ház szakirányítójaként igényes kiállítások sorozatát szervezi és rendezi a művelődési ház kiállítótermében, olyan kiállításokat, amelyek máris tekintélyt, rangot biztosítottak nemcsak a kiállítóteremnek, hanem a városnak is. Órákat, sőt napokat töpreng azon, melyik képet hová helyezze el, egyáltalán hogyan rendezze a kiállítás anyagát, hogy minden kép vagy szobor megfelelően érvényesüljön, a néző pedig mennél igazabb képet kapjon a kiállító művészről.
Neveli is a székely udvarhelyi művészetkedvelőket. Neveli, hogy jobban megértsék, élvezzék a kiállítók munkáit – és nyilván az övéit is. Mert állandó szervező-rendező tevékenysége mellett Maszelka János festő is. Sőt – elsősorban az.
Nem tudom, a magánéletben mennyire hangulatember, képein azonban elsősorban a hangulat ragadja meg a szemlélőt. A képek hangulata. Akkor is, ha foltosan, úgynevezett „vizes techniká”-val akvarellezik, de akkor is, ha a szigorúbb fegyelmet kívánó olajjal dolgozik. Hangulatot fejeznek ki erős kontúrú (Budvár pataka) és oldott pasztelljei (Ősz) egyaránt.
Cselekvő mozgást ábrázoló kompozícióinak is (Szérű, Krumpliszedők) a színek hangulata adja meg sajátos, egyéni ízét, nem a – mozgásdinamizmusa, a kompozíció drámaisága vagy a formai spekuláció mögé rejtett gondolati tartalom.
Ahhoz a művészfajtához tartozik, amelyik az ember életének derűsebbé, kiegyensúlyozottabbá tételét tűzi ki – bevallottan vagy önkénytelenül – munkássága céljául.
Ha figyelmesen végignézzük a munkáit, vissza-visszatérünk hozzájuk, olyanszerű érzés fog el, mint amikor a Karácsony Benő könyveit olvassuk.
Kiemelt kép: Maszelka János: Naplemente
