Tán jobb lett volna,ha kitartok édesapám álláspontja mellett, aki még egy árva kerékpárgumit se toldott meg, ha kilyukadt, hanem elvitte a vulkanizálóhoz (nemcsak a külsőt, a belsőt is). „Én ehhez nem értek“ – mondta. Alaposan megjártam ugyanis. Írtam egy lírainak és egyben humorosnak szánt pamfletet a Kohoutek-üstökös okozta csalódásomról, jóllehet nem értek a csillagászathoz.
Előbb szülővárosom „beavatottjai” értettek félre, személyre vonatkoztatván az egészet. Nos, nekik azt üzenem, hogy – ezúttal – tévedtek. Akik eddig visszategeztek, tegezzenek ezután is vissza, mindnyájukat szeretem akkor is, ha netán rosszat írnak, mondanak vagy kiabálnak rólam.
De ők legalább félreértettek. Szabó Árpád viszont nem értett félre. Alaposan megleckéztetett. A Hét 1. évi 4. számában. „Pontra tett” – ahogy jó magyarsággal mondanám. A tudomány nevében. Sőt, jelentéktelen kis írásom kapcsán irodalmunk nagykorúságának a kérdéséhez is hozzászólt. Bő humorérzékkel, szellemesen.
Szabó Árpád félelmes vitapartner számomra. Félelmes, mert nemcsak a tudományág berkeiben járatos, de az íráshoz is ért. Irodalomkritikusokat megszégyenítő biztonsággal érez rá kis írásom hangvételére: „…mert Fodor Sándor nem Kohoutek professzorra, hanem a róla elnevezett Kohoutek 1973–f üstökösre haragszik, azt hiszem, humorosan…” Cikke végén pedig az irodalomelméletben jártas ember biztonságával határozza meg a balszerencsés írás műfaját is. ….az említett pamflet…“
Érthető tehát, ha ezek után csak nagyon óvatosan, konkrét szövegutalásokra támaszkodva merek válaszolni elmés kioktatására. Írásom szándékát, esetleges minősítését nem magyarázom, nem védem. Jelentését nem szándékozom elemezni — ha egyáltalán van neki. Csupán jelezni szeretném, hogy az íráshoz felhasznált információkat nem az ujjamból szoptam – ahogy az úgynevezett „irodalmi“ riportok szerzői cselekedték a nagyobb művészi hatás kedvéért a nem is túlságosan távoli múltban.
Az üstökös fényére vonatkozóan Szabó Árpád a következőket írja: „Maga Kohoutek professzor az üstökös fényére, csóvájának méreteire vonatkozólag ugyanis óvatosan nyilatkozott. Brian Marsden üstökösszakértő javarészt szubjektív véleményen alapuló becslése (tehát semmi elektronikus kalkulátor) ígért rendkívüli méreteket.“ (Hát már a csillagászat is ott tart, ahol a színikritika? „Szubjektív véleményen alapuló becslésedre épít?) Elnézést: én nem Szabó Árpádot rágalmaztam meg azzal, hogy elektronikus számológépeket használ, ilyesmire látatlanban még Brian Marsdennel kapcsolatosan sem vetemednék. De ha a tudós cikkíró azt a lapot is olvasná, amelyikben ír, akkor a következőkre is felfigyelhetett volna a Czimbalmos László Hosszú hajú vendégek című terjedelmes és valóban alapos cikkében (A Hét, 1973. 48. szám): „Brian G. Marsden számította ki elektronikus számológéppel az eddig észlelt adatok alapján az üstökös pályáját…“ – Nyilván, a pályájából a fényességére is következtetett, nem?
Bírálóm megmosolyog az üstökös várt csóvájának a méreteit illetően is: „Csóvaméretekre vonatkozólag előre nem lehetnek mérhető adataink, mert az csak menet közben, a Naphoz kellő közelségben képződik a hőhatásra gázneművé váló anyagból.” – írja a cikkében. Ezzel szemben Czimbalmos László fentebb idézett írásaiban ez olvasható: „…1974 január első napjaiban láthatóvá válik az üstökös feje is. Csóvájának várható hossza ebben az időben 50–70 millió kilométer.“ Úgy látszik, mégis voltak mérhető árcaink, csak elkalkuláltuk magunkat. Még két mondatot idéznék Czimbalmostól – egyik bevezető és befejező kijelentését: „Minden reményünk megvan azonban arra, hogy ennek az évnek a végén, illetőleg a jövő év első napjaiban sikerül majd gyönyörködnünk a Halley-üstökösnél is fényesebb üstökös elvonulásában“. Hát sikerült? Továbbá: „Ezért remélhetjük, hogy az 1973. f. Kohoutek-üstökös igen fényes, talán évszázadunk legfényesebb üstököse lesz.”
Mit mondjak? Nem volt az. Czimbalmos Lászlóról egyáltalán nem feltételezem, hogy számomra igen alaposnak, jól dokumentáltnak tűnő írásához játszi képzelgéséből, vagy – amint Szabó Árpád írja a hírlapírókról általában – a tudósok öröméből dokumentálódott volna. Annál is inkább, mert megvannak még a bel- és külföldi folyóiratkollekciók, amelyekben hasonló hangnemben és előrejelzéssel írnak az üstökösről.
Számomra igen tanulságos lett volna, ha Szabó Árpád akkor írja meg, mondjuk Czimbalmossal vitatkozva, hogy álljunk meg emberek, ez mind szép, de nem biztos, hogy így lesz, mert ugyi… – és az érvek.
Egyébként az üstökös tudományos jelentőségét eszembe sem jutott kétségbe vonni. A Kohoutek professzorét sem – nevetséges is lett volna. Egy azonban – higgye el nekem Szabó Árpád – bizonyos. Valamicskét ezúttal a tudomány is tévedett. És ez – amint Bálint Tibor barátom mondogatja (ha azóta nem írta le) – még rokonszenves is.
Kedves, amint Szabó Árpád utolsó előtti bekezdésében – azt hiszem, humorosan – ezeket írja: „Lehet, hogy csupa véletlenül, de az említett pamflet fölötti hasábokon kultúránk nagyjai azon osztozkodnak, nagykorú-e irodalmunk. Hit hogyne lenne az, amikor képviselői üstökösökkel tegeződnek.”
A bókot viszonoznom kell. Tudományos életünk nagykorúságé (kiváltképp a csillagászatunkét) mi sem példázza beszédesebben, mint a Szabó Árpád cikke, amelyben megvédi az üstökös becsületét. Szia, Kohoutek 1973-f! Immár szállhatsz, elmerülhetsz nyugodtan a csillagos égbolt kékjében, újabb tízezer évig. Megvédtek.
Neked legyen mondva.
Megjelent A Hét V. évfolyama 5. számában 1974. február 1-jén.
