Fodor Lajos: „Versenyképesek vagyunk”

A lipcsei nemzetközi vásáron kiállított román termékek közül a marosvásárhelyi Azomureş egyik friss termékét, az ipari röntgenfilmet tüntették ki aranyéremmel. Az Agerpres-hírt érdemes végiggondolni. Hogyan lehetséges, hogy sokkal nagyobb hagyományú iparágak közül egy olyan gyárrészleg terméke vált világhírűvé, amely még fél évtizedes termelési múltra sem tekinthet vissza? Mi a titka annak, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült élvonalba törnie egy olyan iparágnak, amely csak a legrégebbi ipari hagyományokkal rendelkező országokban igazán sikeres?
A kérdések sorát bővíthetnénk, de valamennyire egy a válasz: a pártfőtitkár, Nicolae Ceausescu elvtárs ösztönözte elmélyült tudományos és technológiai kutatás, valamint a rugalmas vállalatfejlesztési politika révén vált lehetővé mindez.
Ezért kerestük fel tehát kérdéseinkkel az Azomureş kutatási osztályának vezetőjét, Fodor Lajos mérnököt, hogy mélyebb betekintést nyerjünk e nemcsak tudományos sikereket hozó iparpolitika hátterébe.

– A temesvári műegyetemen a vegyészet nem túl régi keletű. Nyújtott ez a főiskola valamilyen alapot mai foglalkozásához?
– Ez a szak csak a felszabadulás után szerveződött, de a tanári karunk kitűnő volt. Nagy tapasztalattal rendelkezett. Én színezék- és gyógyszertechnológiát végeztem. Sokat tanultam például Reichel professzortól, a színezék katedra vezetőjétől, aki régen, fiatalon a híres BASF-nél gyakornokoskodott.

– Tehát elég egyenes vonal vezetett az egyetemről a fotófilm kutatásához.
– Nem volt az éppen egyenes út. Amikor az Azomureş-be kerültem, még fel sem merült a fotófilm-kutatás. Szakosításom is távol állt az itteni lehetőségektől. Előbb az ammóniagyárban dolgoztam vagy négy évet, s csak aztán kerültem a kutatóosztályra. Ott is csak a műtrágya minősége javításával foglalkoztunk. A hetvenes évek közepén kezdtünk a fotóanyaggyártással foglalkozni.

– Hogyan merült fel éppen itt, ebben a műtrágyagyárban a fotóanyag-előállítás szükségessége?
– Ennek volt azért itt némi hagyománya, mert még a Horváth testvérek alapítottak egy kis fotópapírgyárat. Ez a részleg sokfelé tartozott, végül az Azomureshez csatolták. Kicsi volt, de fedezte az ország fekete-fehér fotópapír-szükségletét. Mivel a berendezés régi volt, már nem lehetett korszerűsíteni, így vetődött hát fel egy teljesen új gyár felépítésének az ötlete.

– Tehát Vásárhelynek szerencséje volt ezzel a hagyománnyal.
– Valóban, mert új és nagy lehetőségeket nyitott az új gyár felépítése. Licencet csak kilenc termék előállítására vettünk, s ma ötvennégy termékünk van. A többi saját kutatás eredménye.

– Mikor fogtak a kutatáshoz?
– 1973 – 74-ben kezdtük saját fotófilm-kutatásainkat, s azóta is folytatjuk. Itt meg kell jegyeznem, hogy a nagy cégek a végtermékeket árusítják, de a technológiában használt fotóvegyszereket nem. Márpedig annak, aki fotótermékeket akar előállítani, a fontosabb vegyszereket is ki kell dolgoznia.

– Immár több mint tíz éve foglalkozik a fotóvegyszerek kutatásával és előállításával. Már az elejétől ön irányította ezeket a kutatásokat?
– 1970-ben kerültem a kutatóosztályra, és két év múlva vettem át a vezetését. Hogy az eltelt évtizedben végzett munka volumenét érzékeltessem, hadd mondjam el, hogy egy fotótermék előállításához gyakran száz kiindulóanyagra van szükség. Nos, máig mintegy 150 technológiát dolgoztunk ki a fotóvegyszerek előállítására és több mint negyven végterméket. Ez utóbbit szoros együttműködésben végeztük a fotógyár szakembereivel. A laborban kidolgozott technológiát, ugye együtt alkalmaztuk.

– Az imént említette, hogy a nagy cégek csak a végterméket árusítják, a technológiában használt anyagok titkát féltve őrzik. Vajon nincs itt szükség alapkutatásra, vagy valójában pusztán technológiai kutatásról van szó?
– Valóban alkalmazott, tehát technológiai kutatásról van szó. A végtermék ismert. De az már nem, hogy ez miként születik meg. Tehát alapkutatással kell kezdenünk, hogy az technológiává váljék. Hadd mondjak egy példát. Ahhoz, hogy a Kodak valamilyen vegyszert az iparban alkalmazzon, legalább 990 anyagot állít elő a laboratóriumban. Ezeket mind kipróbálják, hogy belőle egy-kettőt alkalmazzanak.

– Elképzelhető, hogy a 150 technológia előállítása milyen óriási munkát jelentett. Éppen ezért szeretném, ha szakaszolná ezt az időszakot.
– Kezdetben mindent mi akartunk előállítani, és laboratóriumi szinten tűrhető eredményeket értünk el. Ám amikor a gyártást ipari méretekre kellett emelnünk, a dolgok bonyolódtak: a régi fotógyár berendezéseit már nem lehetett fejleszteni, másrészt a felszerelés gyártásában abszolút semmilyen tapasztalattal nem rendelkeztünk. Húzógép, vájógép, emulziókészítésű technológia – mindezek előállításáról a szakfolyóiratok is hallgatnak. S ekkor vetődött fel a licencvásárlás kérdése.

– Ennek kapcsán járt több ízben Japánban…
– 1977 és 83 között a licencbeszerzéssel és a fejlesztéssel kapcsolatban hétszer voltam Japánban.

– Szinte ingázott. De azt hiszem, nemcsak vegyipari technológiai ismeretei lettek gazdagabbak e látogatássorozat alatt, hanem például szervezési és általános technológiai szempontból is sokat tanult.
– Valóban. A fotóanyag-üzemek mellett még sok gyárat meglátogattam. Szervezési módszereikbe is bepillanthattam. Sokat tanultam, sok minden átültethető. Volt azonban egy dolog, amin nem lehetett eléggé csodálkozni: a munkaerkölcsük. Nem izzadnak, nem hajtanak, hanem jól beidegződött ütemben dolgoznak. A japán mérnökök sohasem mentek azonnal haza a munkaidő leteltével, ötig, hatig, sőt hétig is bennmaradtak, és műszaki kérdésekről vitatkoztak. Csak szombaton és vasárnap pihennek. Valahol itt keresendő annak az oka is, hogy némely országban a japán technológia nem azon a hatásfokon dolgozik, mint a szigetországban. És fordítva is így van. Vasile Baltac mérnök, elektronikai ipari államtitkár mesélte, hogy egy leromlott amerikai tévégyárat a japánok rövid idő alatt talpraállítottak. Mielőtt Japánba utaztam volna, tanulmányoztam a jelenséget. A fotóanyagok gyártásában volt már kis tapasztalatunk, tehát igyekeztünk ott mindent megtanulni. Az ő szakembereik is elég hosszú ideig tartózkodtak itt, Marosvásárhelyen. Sokat tanultunk tőlük. Nekik is szerencséjük volt, hogy Vásárhelyen épült fel a gyár, hiszen itt nagyobb gondok nélkül sikerült mindent tető alá hozni, elérni a tervezett kapacitást mennyiségileg is, minőségileg is. Más országokban is építettek licencük alapján orvosi röntgenfilm-gyárat, de a mi gyárunk valamennyinél jobban működik. Fontos eredmény, hogy a beruházás befejezése után is megmaradtak a kapcsolataink. Évente rendezünk szimpóziumokat, megismerjük új termékeiket.

– A közönség tud fényképezésre, filmezésre és röntgenezésre használt filmről. Hol válik ez olyan bonyolulttá, hogy tudományos ülésszakokat tartanak róla?
– A felhasználási területtől függően nagy eltérések vannak a filmek között. Például az ipari röntgenfilm esetében X- és gammasugarakkal impresszionálják az ezüsthaloid kristályokat. Itt egészen más folyamat zajlik le, mint a látható fény használata esetén. Ezek a sugarak sokkal nagyobb energiával rendelkeznek, az emulzió vastagabb kell hogy legyen, az érzékenység is egészen más. Az orvosi röntgenfilmnél X-sugarakkal dolgoznak, de mert emberek átvilágításáról van szó, kis dózisra érzékeny filmet kell előállítanunk. Persze ezek is változnak attól függően, hogy ortopédiai vagy belgyógyászati vizsgálatról van szó. Másképpen komplikált a színesfilm, ez tizenhárom-tizennégy rétegből áll.

– A technikai röntgenfilmet hol használják?
– A hegesztések ellenőrzésénél, például a magas nyomás alatt dolgozó berendezéseknél állandóan ellenőrizni kell a leegyenesített részeket, emiatt az itt felhasznált film hossza több százezer kilométer. Ezt nem is oly régen még nyugati import fedezte. Most már mi gyártunk annak minőségével vetekedő filmet, s exportra is sor kerül. Versenyképesek vagyunk.

– Az orvosi röntgenfilmet is exportálják?
– Nagyon sokféle röntgenfilm-terméket gyártunk. Külföldi megrendelésre olyan filmet kellett előállítanunk, amelyet az automata 90 másodperc alatt előhív. Ezek az automaták nálunk még nem terjedtek el (három és fél perc a kidolgozási idő). Nincs sok számítógépes tomográf az országban, de a meglévők számára is ki kellett dolgoznunk merőben más technológiájú filmet. Fundeni-ben is van például ilyen számítógépes tomográf. Erről jut eszembe, hogy a szívkatéterezéshez használt filmet is mi gyártjuk, ebben szorosan együttműködtünk a Deac Radu vezette itteni szívsebészeti klinikával. Lényegében a tudományos szimpóziumainkon az a központi kérdés, hogy miként őrizhető meg a végtermékek eredeti magas minőségi színvonala. Ehhez jól kell ismerni a technológia legintimebb vegyi folyamatait, amelyek – noha használjuk őket – nem mindig tisztázottak, s évente újabb és újabb eredmények jelennek meg róluk. Ezenkívül állandóan foglalkozunk az érzékenység növelésével is. Ma már olyan színesfilmet gyártanak, amellyel gyertyafénynél lehet képet készíteni. Ez már rendkívül magas technológia, mi még túl fiatal egység vagyunk, hogy azonnal felkarolhassuk.

– Ezt a japánok állították elő?
– Ők is. Az újdonságokkal az a helyzet, hogy egyszerre két-három cég dobja piacra két-három hónapon belül. Nagy a verseny, mert hatalmas összegek forognak kockán. Számomra úgy tűnik, hogy az irány technikailag meghatározott, ha ugyanazt a terméket majdnem egyszerre két-három cég is bedobja.

– Tehát itt a véletlen nem sok szerepet játszik, inkább célirányzatos ez a kutatás.
– Feltétlenül. A technológiai kutatás célt követ. Nemrég megjelent a lézertechnológia. Ez is új, sajátos technológiai igényeket támaszt. Nagy feloldóképességet és a színkép bizonyos tartományára érzékenyített filmet, tehát olyant, amivel senki nem foglalkozott a lézer előtt.

– Tehát más technológiák is kihívást jelentenek a fotófilmgyártásra.
– Persze. Új terméket kellett előállítanunk, amikor nálunk is megjelent a fényszedés a nyomdaiparban. Ezt is saját kutatás alapján dolgoztuk ki. Végül is az, hogy a gyár termékeinek több mint nyolcvan százaléka saját kutatáson alapul, óriási eredménynek tekinthető. E tekintetben bármilyen más céggel össze lehet hasonlítani cégünket. Én nem hallottam olyant, hogy mindössze három-négy éve működő gyár évente tíz új terméket hozzon ki. Főleg nem fotóanyagokkal foglalkozó gyár. Természetesen a jövő években nem lesz ilyen nagy ez az arány, hisz még az elején vagyunk. Miután a nálunk szükséges termékeket előállítottuk, rátérünk majd a termékek modernizálására.

– Általában a kutatás-tervezés azzal foglalkozik, amire szerződése van. Ez nem szűkíti le a kutatás horizontját?
– Nem, mert mi nemcsak azt kutatjuk, amire szerződésünk van. Ha vállalatunk szükséglete nagy, a külföldi partner kívánsága úgy kéri, akkor vállaljuk a tervezetten kívüli kutatást is. Merem állítani, hogy az Azomure? az egyik legrugalmasabb vállalat az országban.

– Ezt a kolozsvári Almási professzor is elmondta az Azomureş vezérigazgatójával, Dorel Popával folytatott beszélgetése után. S számomra úgy tűnik, hogy ennek személyi feltételei vannak.
– Nem mondanám, hogy csupán személyi feltételei vannak. De tény, hogy a széles látókörű vezetőségre szükség van. A kutatás valóban minden támogatást megkapott mind Dorel Popa vezérigazgatótól, mind Octavian Morarutól, a fotóüzem igazgatójától. Ami a legfontosabb, olyan kutatókollektívánk van, amely érzékeny az újdonságra, a feladatvállalásra. És nemcsak az osztály kutat, hanem a gyár is. Fordítva: nemcsak a gyár termel, mert a kutatók technológusok is az új termékek előállításánál. Ez az együttműködési forma nem túl gyakori, de mindenképpen hasznos és iránymutató.

– Az idő bizonyította be, hogy hasznos. A végtermékek, technológiák védelmét biztosították szabadalmakkal?
– Igen, igyekszünk minden terméket szabadalmaztatni. Körülbelül húsz-huszönöt szabadalom született eddig. Kevesebb szakdolgozatot közöltünk. (Egy dolgozatom jelent meg a tavaly a Revista de chimie-ben.) Erre egyrészt nincs időnk, másrészt fontosabb a szabadalom, amely védi a terméket szemben a cikkel.

– Említette azt a szót, hogy rugalmasság. Szépen hangzik, de nemcsak a vásárhelyieken múlik eredményessége…
– Sajnos ez így van, mert rajtunk nem múlik a gyors válasz. Hadd említsek egy példát. Tavaly megtudtuk, hogy egy bizonyos terméket nagyon keresnek a világpiacon. Noha nagyon különbözött az eddig gyártott termékeinktől, egyik kollégám javaslatára mégis hozzáfogtunk, és háromnegyed év alatt le is gyártottuk a terméket. Az oszcilloszkópok borzasztó gyors jeleinek a rögzítésénél használják. Érdekessége, hogy nem szükséges az oldatban való előhívás. A rögzített jel a napfényen azonnal, közvetlenül jelenik meg. Direkt előhívásos papír ez, az angolok direct print papernek nevezik. Nos, ez semmilyen kutatási tervben nem szerepelt, de mert szükség volt rá, s elég nagy mennyiségben kérték, hát megcsináltuk. A világon csak a Kodak és az Agfa gyártja, ha nem tévedek.

– Milyen általános koncepcióba illik a fotófilmgyártás, hiszen ez a vállalat végül is műtrágyagyártóként indult?
– A műtrágyagyártás rendkívüli energiaigényes. Dorel Popa igazgató javasolta, hogy kissé alakítsuk át a termékszerkezetet. Új technológiákat keresünk, kutatunk országszerte, amelyek feltételeink között is működtethetők.

– Az Almási professzor és kollektívája által kidolgozott tartósítószernek vannak esélyei?
– A Hétben megjelent interjúja után egy, héttel itt járt Almási Miklós professzor, és minden támogatást megkapott a vállalat vezetőségétől munkájának a folytatására. Ha sikerül gazdaságos technológiát kidolgoznia, akkor biztosan alkalmazzuk is azt, mert rendkívül hasznosnak ígérkezik. Tehát kutatunk, keresünk és mindenkivel együttműködünk, akinek számunkra hasznos ötlete van.

Megjelent A Hét XVI. évfolyama 16. számának Tudomány rovatában 1985. április 11-én.

A szerkesztő megjegyzése

A cikk/interjú jelentőségét – túl az évfordulón – többek közt az adja, hogy magán viseli kor (és sajtóviszonyainak) „pecsétjét”, mutatja az azóta történt (vissza)fejlődést, de számunkra még fontosabban szakembereink jelenlétét a tudományosság legmagasabb szintjein; a marosvásárhelyi Azomureş jelenlegi állapota pedig még sajátos aktualitást is ad neki. Az interjú alanya Amerikából, San Francisco mellől rendszeresen közlő munkatársunk.

A történelmi hitelesség kedvéért: a második világháború befejezése és a kommunista államosítás közötti időszakban még Marosvásárhelyen is működtek a magánkézben lévő fényképész-műtermek, de 1948 után ezeket a helyi szövetkezet kebelezte be. Nos, ez alatt a rövid három év alatt kísérletezték ki a Horváth testvérek az első romániai fotópapír, az gyártását IMAGO gyártását, amely pótolni hivatott a fényérzékeny anyagok háború utáni hiányát. Ebből a zseniális kezdeményezésből alakult ki a majdani ARFO fotópapírgyár – s a későbbi AZOMURES fotógyár.