Fodor Lajos: Papírok és papírok

Valamikor a ’60-as években, miután az egyetemet elvégeztük, a törvény szerint kötelesek voltunk legalább három évet azon a helyen dolgozni, ahova az egyetem elvégzése után kihelyeztek. Az úgy történt, hogy minden egyetem kapott annyi helyet a megfelelő minisztériumtól ahány végzős diákja volt, és ezeket a helyeket kiosztotta a diákok között a jegyeik függvényében. A legjobbak elsőnek választottak, az utolsóknak pedig maradtak az utolsó helyek.
Az elsők között választottam, és a Kolozsvári Terapia gyógyszergyár jutott nekem, aminél jobbat kívánni sem lehetett. A bajok akkor kezdődtek, amikor jelentkeztem a gyárban, hogy elfoglaljam a helyet. Az illetékesek kijelentették, hogy semmilyen üresedés nincs, itt valami hiba történt. Nem akartam hinni a fülemnek, de negyedóra beszélgetés után szinte kitettek a személyzeti osztályról, nem volt mit tennem.
Másnap apósom, aki ügyvéd volt, azt mondta ilyen nincs, ez egy törvényes ország, felmegyünk a minisztériumba, és elrendezzük a dolgokat. Hát felmentünk – és meggyőztek, hogy valóban hiba történt, ha akarok még van hely Facsádon egy Isten háta mögötti helyen, vagy keressek magamnak munkahelyet. Nehezen fogtam fel a helyzetet, hiszen azt tanították, hogy a legfejlettebb társadalomban élünk, akkor hogy lehet az, hogy nem tartják be a törvényeket? Mert egy kihelyezés, ha nem tartják be a törvényeket, csak egy darab papír.
Valahogy aztán sikerült állást kapnom a Marosvásárhelyi Azomures kombinátban, de néhány hónapig mélyponton voltam amiatt, hogy gyógyszer-, illetve színezék-szakosítással műtrágyát kell gyártsak. Közben tudomásomra jutott, hogy Kolozsváron az egyik csoporttársamat vették fel, akinek kihelyezése se nem volt, és jóval átlag alatt volt a képesítése, különben már az első évben külföldön maradt. Akkor én még nem gondolkodtam a kitelepedésen, és sok minden fel kellett halmozódjon, hogy elhatározzam magam.
Aztán teltek-múltak az évek, és valahogy eljutottam egy kirándulásra a Ra’iatea (tahiti nyelven tiszta égboltot jelent) szigetére. Csodás hely leírhatatlan színek, azúr, smaragd, kék óceán, pálmafák és ismeretlen virágok, illatok. Közel állt a paradicsomhoz, ahogy a leírásokból hallottam róla. Útikalauzunk, egy idős bennszülött magyarázta a helyi érdekességeket, növényeket, szokásokat. Amikor a szokásokhoz jutott, elmondta, hogy ameddig a „civilizáció” nem jutott el hozzájuk, náluk nem létezett semmi modern dolog mint például házassági levél vagy bármi hasonló. Azokban a régi időkben, amikor még ő is fiatal volt, elég volt ha a fiú meg tudta teremteni a család fenntartásához szükséges dolgokat, a házat, illetve a mindennapi eledelt, melyek közül egyik sem volt nehéz. Egy házat minden pálmafa törzséből lehet építeni és a fák, bokrok nagy részének termése ehető, csak össze kell szedni. A házassághoz csak egy kézfogás és egy kérés volt szükséges. A házassági papír szerinte csak az ügyvédeknek jó hogy pénzt csináljanak. Ha egy kézfogásnak, szónak nincs becsülete egy társadalomban, az már nem egy jó társadalom szerinte. Visszaemlékezve, mintha derengene, valamikor mifelénk is járta ez az üzlet, anélkül hogy igényt tartottunk volna a legfejlettebb társadalom megnevezésre, egy kézfogással is lehetett üzletet kötni, semmi szükség nem volt a papír formára Mert a becsületet csak egyszer lehet elveszíteni. Már aki tudja és értékeli hogy mi is a becsület és a társadalom is értékeli azt.
Aztán ott van a hírhedt Molotov Ribbentrop-paktum, ami tulajdonképpen szintén csak egy darab papír. Persze nem akármilyen, mert a két aláírója háta mögött azért elég nagy hadsereg állt. De ebben az esetben is, ennek a papírnak is csak addig volt értéke amíg betartották a játékszabályokat s lehetett hinni a két aláírás hitelességében. Persze mint várható volt (nem mindenki számára) ez csak amolyan időhalasztás volt. Utána aztán jött a Kristallnacht a Sudetenland és egy jó szónok, aki meg tudta magyarázni egy rétegnek, hogy ő a megváltó, és Németországból ismét világhatalmat fog csinálni. A többi pedig már mindenki által ismert történelem, sok millió ártatlan ember halálát követelte egy maroknyi ember tévhite és hogy a tömeg vakon követte a hitlerista elveket.
Az utóbbi napokban elgondolkodom az itteni helyzetről, itt (még) nincs Kristallnacht, de a bevándorlók kitoloncolása nincs messze tőle. Szudétaföld sincs, amit vissza kellene foglalni, van ellenben Mexikói öböl, meg Panama-csatorna és Gáza.
Nem tudom, hogy amerikai alkotmányunk hány fejezetébe ütköznek ezek a cselekedetek, és miért ilyen csendes a mi amerikai törvényhozó testületünk? Nem tanultunk a történelemből? Mert tulajdonképpen csak egy-egy darab papírról van szó, de ha a világ egyik legnagyobb hadserege van a papírok mögött, akkor nem babra megy a játék.
Vagy ilyen hamar felejtenénk?