Temesvár
Az egyetem befejezésének 57. évfordulóját ünnepeljük idén június 7-8 között. Nem kerek szám, de azért elég nagy. Sokat gondolkodtunk, de a végén elhatároztuk, hogy elmegyünk. Valószínű utoljára, nyolcvanévesen az ember esetleg tudja, honnan indul, de hogy hova érkezik, az nem mindig egyértelmű. És ha már így határoztunk, hogy elmegyünk, akkor gondoltuk, meglátogatjuk életünk legfontosabb állomásait, illetve azok környékét.
Az út első részén, San Franciscótól Temesvárig a tizenöt órás úton semmi érdemleges nem történt. A temesvári reptéren Nuta és Costi barátaink már vártak. Temesvárra látogatva mindig náluk szállunk meg. Az egyetemen csoporttársak voltunk, azóta tart a baráti kapcsolat. Ritka rendes emberek, Costi egyetemi prof lett a Temesvári Politechnikai intézetben, több mint tizenöt szakkönyve jelent meg, Nuta pedig osztályvezető egy helyi szövődében.
Átlagos vagy annál talán egy fél fokkal jobb évfolyam voltunk, amikor a vegyipar még a fénykorát élte. Kollégáink közül gyárigazgatók, kutatóintézet vezetők, egyetemi tanárok kerültek ki, és nem mindig azok, akikre az egyetemi évek alatt gondoltunk.
Hiába, az érvényesüléshez nem mindig elég a tudás. Persze börtönbe is került legalább egy kolléga, aki főmérnökként valutával üzérkedett.
Szerencsés ember vagyok, sok mérnökkel találkoztam, illetve dolgoztam az idők folyamán, egy dolog azonban biztos. Soha nem volt semmilyen kisebbségi érzésem, ha egy másik mérnökkel találkoztam, beszéltem, bármelyik egyetemen is végzett. Ebben pedig nagy szerepe volt az Alma Mater-nek is.
A Dóm téren (egykori Losonczy, ma Piata Unirii tér) szépen tatarozták a Római Katolikus Püspöki Székesegyházat, tulajdonképpen az egész teret. A Csanádi püspökség székesegyházának alapkőletétele 1736-ban történt. Építése 1774-ben fejeződik be. A Temesváron készült orgonája ma is kellemes élményt nyújt fülünknek.
A tér déli oldalán a Vármegyeháza barokk stílusban épült. A nyugatin a Szerb Püspöki Palota, illetve a Szerb Püspöki Székesegyház. A tér északi oldalán pedig a Kanonokok házai, szintén restaurálva. A tér közepén egy gyógyforrás, illetve a Szentháromság szobor, Temesvár második legnagyobb szobra. A szobor Bécsben készült és 1740-ben állították az 1938-39-ben dúló pestis emlékére.
Jó volt Temesvárt újra látni, sokat változott, az utóbbi időben – a javára. Mint Európa Kulturális Fővárosa, sok segítséget kapott, épületeket, negyedeket restauráltak, határozottan jól néz ki. Nemhiába valamikor Kis Bécsként emlegették, volt mire alapozni. Nem emlékszem, hogy az alatt a huszonhárom év alatt, amíg ott éltem, valaha is nemzetiségi problémának lettem volna tanúja. Ott, ha valaki adott magára, három nyelven tudott értekezni, ha nem is anyanyelvi szinten.
Egykori zenetanárunk, Waschek tanár úr a Dóm templomban karmesterkedett. Nagy műveltségű tanár volt, igyekezett belénk nevelni magyarságunkat, de abszolút pozitív módon. Vele tanultuk a Kuruc indulót is, ahogy a Rabszolgakórust. Mindkettővel nagy sikerű előadásaink voltak, díjat azonban a kuruc indulóval már akkor sem lehetett nyerni, de a közönség tapsa ellensúlyozott a díjért. Emlékszem, amikor a tanár úr meghalt, nem engedték ki az osztályt a temetésére, nagy részünk mégis ott volt leróni tiszteletünket egy nemes embertől, akitől sokat tanultunk, nem feltétlenül csak tananyagot, hanem emberséget is.
Egy nap Costi kivitt Csákovára is, édesanyám sírjához. Nyolcvanegyéves korában több mint hat hónapot töltött Texasban, de ismét bebizonyosodott, mint ahogy két kondás nem fér el egy csárdában, úgy két asszony sem fér el egy házban, főleg ha anyós-meny viszony áll fenn közöttük. Nem volt mit tennem, mint visszavinni Temesvárra és betenni egy öregotthonba Csákován. Ma sem vagyok biztos, hogy a legjobb megoldást választottam.
Egy hét hamar eltelt, jó volt visszaidézni a múlt egy-egy jelentős pillanatát, de eljött az idő, hogy tovább menjünk, Marosvásárhelyre, ahol 1966-tól 1988-ig laktam, dolgoztam. Sógornőm, ő is vásárhelyi, eljött értünk Veresegyházról és elvitt Vásárhelyre, illetve Veresegyházra.
Marosvásárhely
1966 és 1988 között itt éltem, dolgoztam. Nem mintha ide akartam volna jönni, de a város befogadott, miután Kolozsvár nem. Kezdetben egy kicsit berzenkedtem, hogy nem sikerült Kolozsvárra kerülnöm, még miniszteri kihelyezéssel sem, de végén megszoktam Vásárhelyt, amely nem adott okot panaszra. Sajnos az idő kegyetlen, gyorsan telik és egykori barátaim, ismerőseim nagy része már elköltözött innen. Ki külföldre, ki az örökkévalóságba. Szerencsére Feri barátom, akitől valamikor öt perc távolságra laktam éppen itt volt. Ő is a Kombinátban dolgozott, olykor együtt indultunk haza, nagyritkán megálltunk egy kis konyaknak nevezett kotyvalékra az Oroszlánban. Ma már sokan azt sem tudják, hogy hol volt az Oroszlán. Karakán fiú volt a Feri, miután leléptem, ő volt az aki tanúskodott, amikor a szeku alkalmazottai számba vették a „vagyonom”, hogy elkobozzák, mert hazaáruló lettem.
Eszünkbe jutott egy sztori, amelyet vagy tíz éve mesélt Feri, egy ismerősével történt meg, akinek a lánya akkor volt egyetemen Budapesten. Mint abban a korban szinte járványszerű jelenség volt, megismerkedett egy erdélyi fiúval és egymásba szerettek (mint a mesében). A fiú, hogy a leány mellett legyen, elhatározta, magyar állampolgár lesz. Meg is érdeklődte a teendőket, többek között magyar nyelvvizsga, írás és szóbeli volt szükséges. A szóbeli vizsgával nem is volt semmi gond, hiszen az egész értekezés magyar nyelven folyt, de az írásbelire Benci nem akart elmenni. A végén azonban beadta a derekát, hogy együtt lehessen választottjával. A baj csak a vizsga előtt kezdődött, amikor kiderült, hogy két ázsiaival kell vizsgáznia, akik éppen hogy gagyogtak magyarul. Ez már sok volt a székely virtusnak, ilyen körülmények között lealacsonyításnak érezte volna, nem volt hajlandó vizsgázni. Teltek a napok, valamit tenni kellett, és úgy határoztak, hogy Andrea is visszatelepszik Romániába. Elvileg ennek nem volt semmi akadálya, hiszen ő ott született, csak még pólyás korban szülei kitelepedtek Magyarországra, és nem ismerte a nyelvet. Így is tettek, visszajöttek. Kezdetben nem volt könnyű, hiszen Andrea nem tudott románul, de becsületére legyen mondva, hamar megtanulta a nyelvet. Mint beszélgetésünk alatt kiderült, jelenleg valahol egy Erdélyi községben élnek, ahol Benci oszlopos tagja a község vezetőségének, és fontos szerepet tölt be a község fejlesztésében. Szerencse, (de vajon kinek?), hogy nem kapta meg a magyar állampolgárságot, hiszen Erdélyben is szükség van tehetséges, dolgos emberekre.
Közben Kati meg a húga, Jutka meglátogatták édesapjuk sírját Szabédon. Másnap indultunk is tovább sógorékhoz Veresegyházra.
Veresegyház
Veresegyház városka Pest megyében, mintegy 18 ezer lakossal. Nincs semmi nevezetessége amiért érdemes volna meglátogatni. Mi is csak azért voltunk itt egy párszor, mert a sógoromék itt laknak. Megpihentünk egy pár napot, meglátogattuk a rokonokat és indulás Harkány-fürdőbe, a horvát határ mellé.
Harkány-fürdő
Ismert strand és gyógyfürdő, kénes vize állítólag gyógyítja az ízületi fájdalmakat. Öt napot töltöttünk itt a Dráva szállodában, mely mintegy 200 méterre van a gyógyfürdő bejáratától. Félpanziós szállást foglaltunk, az árban benne volt egy svédasztalos reggeli és vacsora. Az ebéden pedig vagy ugrottunk, vagy megettünk egy-egy lángost, ami San Francisco környékén csak évente kétszer kapható, a magyar piknikek, összejövetelek alkalmából.
A szálloda személyzete udvarias, segítőkész, megérdemli a négy csillagot, de a szolgáltatások jó része még hagy maga után kívánnivalót…
A gyógyfürdő szépen rendezett, hatalmas platán- és hársfasétányokkal, valamint vendégcsalogató üzletekkel. A gyógyfürdő vize 35-38 fokos, kéntartalma elég magas. A jelenlevők közül sokan dicsérték gyógyhatását, az én lábaimnak azonban nem segített. A fürdő talán egy kicsit nagyobb, mint a vagy öt éve meglátogatott Bükfürdő. (Sajnos az sem segített.)
Harkánynak négyezernél alig több lakosa van, a fürdőn kívül más nevezetességéről nem tudunk. A XII. században épült Siklósi vár öt kilométerre van, érdemes meglátogatni. A vár rendbe van téve és a hetven éven felüliek ingyen látogathatják. A magas kor előnyei. A várhoz tartozik egy a XIV. században épült kápolna, a megfelelő börtön nemesi börtön-cellával, kínzókamrákkal stb. A második emeleti kilátóról gyönyörű a környező táj.
Pécs
Pécs huszonöt kilométerre van, érdemes ellátogatni a sok nevezetességet tartó városba. Baranya megye gazdasági és adminisztratív központja, a Mecsek lankáin fekszik. A települést a római időkben Sopianae néven ismerték. Kellemes éghajlata hozzájárul népszerűségéhez. 2000-ben felvették a Világörökség listára, 2020-ban pedig Európa Kulturális Fővárosa volt. És ha már Pécs városában vagyunk, meglátogatjuk a híres Zsolnay porcelángyárat. Vagy négy-öt éve amikor a Bükfürdőbe voltunk, a Herendi gyárat látogattuk meg. Még ma is sajnálom, hogy úgy határoztunk, ifj. Fekete István barátom ajkai szülőházát visszafele jövet nézzük meg. Későn jöttünk vissza, az emlékház és múzeum már zárva volt. A Herendi porcelángyár különben nekem jobban tetszett, közelebb áll hozzám. A Zsolnay egy kicsit túl díszesnek tűnik. Persze ez csak magánvélemény, minden technikai hozzáértés nélkül.
Néhány órányi időnk volt, csak a város központi részének fontosabb pontjait néztük meg. Szerencsére a közelben volt egy városnéző TukTuk, szabad volt és azonnal elindultunk, nem bántuk meg. A Király utcán indultunk és azonnal szembetűnt Weöres Sándor rézszobra. Bizony keveset, jobban mondva semmit nem tanítottak róla az iskolában, annak ellenére hogy 1970 és 1971-ben irodalmi Nobel díjra volt felterjesztve. Igaz napjainkban is vitatkoznak, hogy szükséges-e vagy sem a szobra Pécs főterén. O tempora…
Pécs főtere, a Széchényi tér egyike a legszebb tereknek a városban. Innen indulunk rövid városnéző utunkon. Előttünk Hunyadi János lovasszobra, kissé balra a Szentháromság szobor után a Megyeháza. Előttünk Gázi Kászim pasa dzsámija. A Szentháromság szobor első változatát 1714-ben avatták fel. Lévén 1739-40-ben újabb pestisjárvány ütötte fel a fejét 1750-ben új szobrot emeltek, amely százötven évig állt. A jelenlegi szobrot1908-ban állították. A Megyeháza valószínűleg 1898-ban épült, a homlokzat díszítőelemei a helyi Zsolnay porcelángyárban készültek. A dzsámit Gázi Kászim budai pasa építtette az 1560-as években és Pécs 1686-os visszavételét követően a dzsámit a jezsuiták vették birtokba.
Visszafordultunk a Bazilika felé, útközben érintettük a Vasarely, illetve Csontváry kiállítást. Jó tudni, hogy az optikai festészet világhírű képviselője, Vasarely Victor itt született. Sajnos a Csontváry múzeumban nem volt szerencsénk, a festmények egy része egy ideiglenes kiállításon szerepelt, ha jól emléksze, Budapesten. Habár saját jóslata szerint nem lett a világ legnagyobb festője, Csontváry festményeit érdemes megnézni.
Első pillanatban amikor megláttam a tuk-tuk-nak nevezett járgányt, egy kicsit meglepődtem a nevén, lévén a hasonló közlekedési eszközök inkább Ázsiára jellemzők. Mint azonban a végén kiderült, jó üzletet kötöttünk, turistavezetője ismerte a város nevezetességeit. Kellemes pár órát töltöttünk vele és egy kicsit gazdagabbak lettünk Pécs ismereteivel.
Egerszalók
Település Heves vármegyében, mintegy nyolc kilométerre Egertől, a vármegyeszékhelytől. A négyszáz méter mélyről feltörő 65-68 Celsius fokos kalcium-nátrium-hidrokarbonátos hévíz fluoridos, kénes termálvíz, magas szabadszénsav- és meta-kovasavtartalommal. A kénes gyógyvizek kategóriájában az egyik legjobb besorolást kapta. Jótékony hatása frissítő fürdőként is élvezhető, de számos gyógykezelés alapjául is szolgál. A víz harminc nyomelemet tartalmaz, ebből tizenkilenc biológiailag nélkülözhetetlen. A kalcium gyulladáscsökkentő hatású, a kén az ízületi porc fontos alkotóeleme. Mi két napot töltöttünk a Saliris Resort Gyógy és Wellness fürdőben. Szép civilizált hely, a szálloda egy domboldalon van, ahonnan szép kilátás nyílik a közeli dombokra. A környék borászatáról is híres. A domboldalon lefolyó víz 1200 négyzetméteres látványos mészkőlerakódást épített, Európában egyedülálló.
Összegezve a zsúfolt hónap eseményeit, ha a gyógyfürdők nem is segítettek lábaim kezelésében, jó volt viszont látni barátokat, helyeket. Sok kellemes tapasztalatban volt részem e hónap alatt, nekem úgy tűnt, mindkét ország haladt előre.
Persze ez lehet látszat is, aki itt él inkább meg tudja ítélni a dolgok menetét. Meglepetésként ért azonban azt tapasztalnom, hogy a korombeliek mintegy nyolcvan százaléka Orbán-párti.
