Tatár Etelka Apák és fiak a magyar irodalomban című írása a Magyarság 2025 június 28-i számában egyik arcát mutatja be. Nekem egy másikat volt szerencsém megismerni.
Vagy húsz-huszonkét éve még Texasban dolgoztam. Egy kicsit már megszoktuk Amerikát, és arra gondoltam, itt az ideje írogatni valamit a Magyarságba. Mivel technikai végzettségű vagyok, egy kis segítség, útmutatás jól fog a kezdéshez, gondoltam, és felhívtam a lap szerkesztőségét. Ifj Fekete Istvánról tudtam, hogy ő az emigráció legjobb
jelenlegi írója, nem akartam zavarni én az ismeretlen senki, és a sportrovat képviselőjének írtam, őt hívtam fel tanácsért. Ő azonban jól lekapott: mit képzelek, ki
vagyok hogy tanácsokat kérek, ő nem azért van ott. Egy kicsit megszeppentem, de
gondoltam, ezt szebben is megmondhatták volna.
Egy pár nap múlva azonban – lesz, ami lesz alapon elküldtem az írásomat Ifj. Fekete
Istvánnak. És rövid idő múlva, nem hiszek a szememnek, kézzel írott levél érkezik
korunk legnagyobb amerikai magyar írójától! Kétszer is megnéztem, hogy jól láttam-e.
Tanácsokkal, ajánlatokkal… szinte hihetetlen volt a hangnem, ahogy egy befutott író
beszélt, tanácsokat adott egy ismeretlen senkinek, csak mert hozzá fordult
segítségért.
Az írásom megjelent, és Ifj. Fekete István további írásra buzdított. Ez az első levél egy hosszú barátság kezdetét jelentette. Soha nem találkoztunk, csak levelet váltottunk, és merem remélni, az, hogy egy idő után barátjának nevezett, nem puszta írói túlzás volt. Az évek teltek és jelenleg tizennégy dedikált „Fekete-könyv” büszke tulajdonosa vagyok. (Bár nem egészen tudom, hogy mivel érdemeltem ki a megtiszteltetést.)
Még egy dolgot szeretnék megemlíteni. Ifj. Fekete István kételkedik abban, hogy az édesapja meg lenne megelégedve az ő írói tevékenységével. Szerintem erre semmi oka nincs. Két különböző korban és helyen éltek és írtak, mindketten hírneves írók és egy bizonyos szint felett szerintem nem lehet kategorizálni hogy ez az első, ez pedig a második.
Nekem személyesen Ifj. Fekete István sok regénye – a példa kedvéért a Gyilkos idők –jobban tetszett, mint az édesapja néhány műve.
Hogy melyik jobb? Nem tudom, és szerintem nem is az a lényeg. A kérdés voltaképpen felesleges. Mindkét író a huszadik századi magyar irodalom kiválósága.
Fekete Pista barátomnak pedig ez úton is köszönöm megtisztelő barátságát, emberségét.
