Fodor Lajos: A szalámi

Régen történt, valamikor a nyolcvanas években, a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom korában. Akkor is valaki voltam a családban, miután valaki hatáskörébe tartoznia kellett a napi élelem beszerzésének is; igyekeztem a három lányt a lehetőségekhez képest becsületesen ellátni.
Éppen Vásárhely főterén járkáltam, szimatolva mint egy vizsla, vajon hol és mit árulnak, amikor az egyik hentesüzlet előtt megláttam, hogy aránylag rövid a sor, és osztanak valamit. Hamar meggyőződtem, hogy valami ritka kincset, szalámit osztanak. Gyorsan beálltam én is a sorba, és vettem egy adagot, mert többet nem adtak. Tervezgettem is utána, vajon mikor hogy szolgáljam fel a nagy kincset – uzsonnára, vagy esetleg vacsorára?
A vacsora mellett döntöttem, mert akkor mindannyian az asztal körül vagyunk, és jobban láthatom mennyire örvendenek a nagy kincsnek. Úgy is történt, mind a négyen az asztal mellett ültünk, a szalámi nem volt sok, igyekeztem inkább a lányoknak hagyni. Véletlenül vaj is volt otthon, és a szalámis szendvicsek jól néztek ki, már csak arra vártam, hogy kóstolják is meg.
Megtörtént, s miután beleharaptak, három fintor jelent meg szinte azonnal, egy közös megjegyzéssel: apu ezt a szalámit nem lehet megenni. Nem akartam hinni a fülemnek, hiszen lányaim megszokták a sokoldalúan fejlett társadalom gondoskodását lakóival, és nagy ritkán panaszkodtak az étel minőségére.
Nem volt mit tennem, én is megkóstoltam a szalámit… Szóval az a megjegyzés, hogy ehetetlen, nagyon enyhe megítélése volt a szalámi minőségének.
Sajnáltam az esetet, el volt rontva az esténk, gondolkodtam, mit lehetne csinálni, hogy azért ne vesszen teljesen kárba a nehezen szerzett portéka. Nekünk éppen nem volt kutyánk, de a szomszédban volt kettő is, úgyhogy megkértem a lányaimat, vigyék át a szalámit, legyen ünnepe a szomszéd kutyáinak.
Átvitték, de hamar vissza is jöttek, és lehetett látni az arcukon, hogy valami nincs rendben. Megkérdeztem: „nos, hogy ízlett a szalámi a kutyáknak?” Vártak egy pillanatig, aztán szinte egyszerre mondták, hogy apu, nem tudom hol vetted ezt a szalámit, de ezt a kutyák sem eszik meg.
Régen történt, valamikor a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom idején…