Egy lövés találta el a kaput, nulla szöglet, és egyharmad ide, kétharmad oda labdabirtoklás – ezek a száraz adatok. Negyedóra alatt három kapott gól. Ilyenkor a sportsajtó meg szokta írni, hogy levonjuk a tanulságokat, és emelt fővel, elszánt akarattal folytatjuk. A baj az, hogy nem nagyon van tanulság, három nap múlva pedig az „emberevő” albánokkal nagyon nehéz lesz.
Régi elgondolás, a modern technika lehetővé teszi: magas drótháló kerítés a lelátó és a pálya között (mondjuk két métertől tíz méter magasságig), ne lehessen bedobálni a pályára mindenféléket. Összehasonlíthatatlanul kevesebbe kerülne, mint a migránsok elleni kerítés, igaz, keresni sem lehetne annyit rajta. Elképzeltünk egy hangerő-csökkentőt is (végül is nem sportszerű az ellenfelet zavarni a játékban – emlékszünk a dél-afrikai vuvuzelákra? –, bár a harci előnyszerzésnek ez a módja kétségtelenül „izgalmas légkört” teremt, ahogy egy helyen olvassuk), több ellenérv miatt az ötletet elvetettük, ezek egyike: a szurkolás a törzsi ösztönök („nyomjuk le a másikat”) levezetése, mintegy szelep, a szurkoló harcosnak képzeli magát… és még mindig jobb, ha ezek az ösztönök így vezetődnek le.
Eszünkbe jut egy remek cikk a régi Indexből, két évvel ezelőttről. Két idézettel indít: „EB 2020: legutóbb 1966-ban győztünk le vb-döntőst tétmérkőzésen – Nemzeti Sport, 2019; Női vb.sel.: a magyar válogatott ukrajnai vereséggel zárt – Nemzeti Sport, 2018. Látszik a különbség a két cím között, igaz? Ha nyer a csapat, akkor mi győzünk, ha kikap, akkor ők veszítenek. Egy lelkes szurkolónak nem mindegy, hogy a kedvenc csapata hogyan teljesít, többek között azért sem, mert annak komoly hatása van az agyára.” Hogy mi ez a hatás, arról szól a cikk, tessék elolvasni.
Mégis, egyetlen idézet a fent említett cikkből: „Az előbbi példa remekül illusztrálja a szurkolói lét több elemét is. Látszik, hogy amikor nyer egy magyar sportoló vagy csapat, akkor az minden magyar sikere. Robert Cialdini, az Arizonai Egyetem professzora állt elő a mozaikszóval, ami ezt a jelenséget írja le: BIRG, azaz Basking In Reflected Glory. Ez azt jelenti, hogy valaki a győztes dicsőségében sütkérezik, pedig neki nem is volt köze az eredmény eléréséhez.” Tudnak valakit, aki szeret a győztesek dicsőségében sütkérezni, pedig…”
Tény az, hogy a pozitív élménnyel könnyű azonosulni, egy rossz eredménysorozattal vagy egy nagyobb kudarccal lelkileg nehéz. Sajnos a győzelmi sorozatok véget érnek, sőt, nem lehet örökös dopamin- és oxitocin-zuhéban fürödni, ezért is nehezebb – bizonyos szempontból – a szurkolóknak feldolgozni egy eredményt, mint maguknak a sportolóknak vagy akár a sportvezetésnek.
Végül a sport arról is szól, hogy vannak jobbak, esetleg sokkal jobbak nálunk. És ha ezt józanul tudomásul vesszük, nincs szükség a „Nyugi, dagi, nem csak foci van a világon”-ra.
A magyar futball időnként szerez örömöt a rajongóinak. Reményteljes eredmények, reménykeltő epizódok… De a korlátok is mind jobban megmutatkoznak. A politikai csatározások, végül is mondjuk ki: a magyar kormány növekvő külföldi népszerűtlensége is rányomhatja pecsétjét a válogatottak lelkivilágára. Lehet egyesekben belső hajtóerő, „hazafiság”, de nem mindegyikükben; ők profik, ami azt is jelenti, hogy pénzért játszanak, ezért ösztönösen is kímélik magukat, testi épségüket, beleértve a regenerációs képességet is. Meg hát külföldön klubcsapataikban annyi mindent látnak-hallanak…
Mindezeket azért vetettük fel, hogy ellentételezzük a végkövetkeztetéssel. A legfontosabb most tényleg az volt, amit a mezőny egyik legfiatalabb játékosa így fogalmazott meg (idézi a Nemzeti Sport): „Nagyon csalódott vagyok, mert jól kezdtük a mérkőzést – mondta Schäfer András.– Az első félidőben szinte mindent meg tudtunk csinálni, amit a mester kért tőlünk, az angolok helyzetet sem tudtak kialakítani. A második félidőben megingott a csapat, és ez nem fér bele ilyen kvalitású ellenféllel szemben. Kihasználták, tíz perc alatt rúgtak három gólt három helyzetből. Tanulnunk kell a hibáinkból. Igyekszünk javítani, de legalább ilyen nehéz meccs vár ránk az albánok ellen. Nem kellett volna ennyire szétesnünk, jobban kellett volna reagálnunk az első gólra, nem lett volna szabad rögtön megkapni a másodikat. Alapvetően nem volt baj a hozzáállással, sajnos most ez nem párosult eredménnyel, de a szurkolók előtt le a kalappal, visszahozták az Eb hangulatát. Ami a jövőt illeti, két fontos meccs vár ránk, nem engedhetjük meg hogy pontokat veszítsünk, meg kell tartanunk az esélyt a csoport második helyére.”
Utóirat
- Hogy a letérdelés, még hagyjuk. De kevésbé volt kivehető, hogy a jamaikai születésű Rahem Sterlinget le is majmozták. Az Index azt írja, hogy igen. Adalék a fentiekhez, amit a szurkolásról írtunk. Igaz, hogy erről van „hivatalos magyar álláspont”, de képzeljük el, amikor külföldön futballozó játékosainkat a társak meg a helyi sajtó megkérdezi, hogyan kell ezt érteni.
- Párhuzamosan néztük a tévében az Izland-Románia meccset, jobban mondva néha, ritkán átkapcsoltunk rá. Érdektelen minden szempontból (attól még lehetne persze róla beszélni…), de egyébért említjük meg. Éspedig azért, mert az ide-oda kapcsolás közben felfedeztük, hogy az egyik román kábeltársaság az első sportcsatornán éppen a magyar-angolt adja. Onnantól ott néztük a magyar-angolt! A magyar közvetítő szemérmetlen információáradata, amit ránk zúdított, számunkra elviselhetetlen volt!