Firenze megítélésem szerint vitathatatlanul a világ egyik legcsodálatosabb, legizgalmasabb városa. A művészetek, az újjászületés rajongóinak feltétlenül az, hiszen a reneszánsz bölcsője és egyben az egyik legismertebb, legjobban konzervált szentélye is. Olyan település, amely természetes környezetének, történelmének, hagyományainak, ismertségének, nagy szülötteinek, mecénásainak köszönhetően elég tágas ahhoz, hogy méltó keretet nyújtson az itt évezredeken át felhalmozódott és gondosan őrzött művészeti értékeknek, de mégsem annyira nagy, hogy a modern kor lüktetése, tumultusa feleméssze, semlegesítse közös kulturális örökségünk közvetlen, direkt hatását.
Évezredekről beszélek, hiszen, mint az köztudott, a reneszánsz az ókori, klasszikus művészeti, emberi értékeinek, ideáljainak az újjászületését jelenti. Ilyen értelemben Firenze magáénak vallja az európai kultúra hagyományos értékei mellett minden olyan későbbi, más központokban, országokban létrejött alkotást is, amely a fentieknek köszönheti létrejöttét, virágzását. Reprezentatív képzőművészeti múzeumának, az Uffizinek gazdag, változatos, gondosan válogatott gyűjteménye ezt a magatartásmódot példázza.
A múzeum épülete, épületegyüttese eredetileg kormányzói hivatalnak készült Cosimo de’ Medici megbízásából, aki a tervek elkészítésével Vasarit bízta meg a XVI. század második felében. Giorgo Vasari tipikus reneszánsz ember, olyan alkotó, aki egész életén keresztül minden tudásával a művészetet szolgálta. Michelangelo tanítványaként, szinte természetes, magától értetődő módon kötelezte el magát a festészet, építészet és művészeti írás mellett. Az ő tervei alapján épült fel az ún. Vasari-folyosó a „Régi hídon”, a Ponte Vecchio-n. Ez a híd felett átívelő átjáró lényegében a Pitti-palotát kötötte össze a régi palota (Palazzo Vecchio) épületével, forgalommentes közlekedést biztosítva így Firenze urainak a lakhelyüktől a munkahelyükig, vagyis a közigazgatási palotáig.
Az Uffizi a Palazzo Vecchio tőszomszédságában található. A régi palota vagy Signoria egyike Firenze jellegzetes épületeinek, lényegében évszázadokig a Toszkánai Nagyhercegség központja volt. Ebben a várszerű, gótikus, magas őrtoronnyal ellátott épületben laktak és kormányoztak a Medici hercegek a hatalmas méretű Pitti-palota megépítéséig, amelynek első lakója a nagy Cosimo de’ Medici utódja, Francesco de’ Medici volt.
A Palazzo Vecchio főbejárata előtti teret óriási méretű szobrok (ma már többnyire másolatok) díszítik. Számos jól ismert alkotás van közöttük, a Michelangelo Dávidja, Héraklész szobra stb. Donatello alkotások is láthatóak a palota közelében, például a város címerét tartó oroszlán, I. Cosimo lovas-szobra pedig a tér egyik központi helyét foglalja el.
1374-1381-ben építették fel a palota mellé a Loggia dei Lanzit nyitott csarnokokkal, amely régen a Toszkánai Nagyherceg nyilvános ünnepségeinek helyszíne volt. Napjainkban ez is múzeum, jelentős szoborgyűjtemény található benne. A tér nappal általában zsúfolt, turisták százai, ezrei lepik el szinte állandó jelleggel, akárcsak a Firenzei dóm terét vagy a Ponte Vecchiot.
Az Uffizi a világ egyik leghíresebb, leglátogatottabb képzőművészeti gyűjteményének ad helyt, amelynek közel ötven termében az ókori remekművektől a XVIII. századi itáliai és flamand alkotásokig nagyon sok remekmű található. Itt látható többek között az ún. Medici Vénusz is, amely az eredeti görög szobor (Praxitelész alkotása) római másolata i.e. az első századból. Rokona ez felfogásban, ábrázolásmódban a Capitoliumi Vénusznak, de tágabb értelemben rokonítható valamennyi ókori jeles Vénusz és Aphrodité ábrázolással. Nagyon jó helyre került a mediciek féltve őrzött, nagy becsben tartott kincse, hiszen művészek népes táborát ihlette meg a századok során. Minek köszönheti töretlen népszerűségét? Mesteri arányain, formavilágán, szépségén túl, annak a századokon, ezredeken túlmutató örök emberi, érzelmes és érzelmeket gerjesztő légkörnek, amely máig töretlenül hat a nézőre. Szeretetre méltó ez a gyönyörű leány (istennő), tehát lehet szeretni, és e miatt évezredek óta szeretik művészek és alkalmi látogatók, hatalmasságok és közemberek egyaránt.
Az alkotás iskolát teremtett, gondoljunk csak Botticelli Vénusz születése című kompozíciójának központi alakjára, Giorgione Vénuszára, Tiziano Urbinói Vénuszára, de bátran ide sorolhatjuk a késői utódokat, Velasquez fekvő Vénuszát a tükör előtt, Goya Meztelen Maja című festményét vagy Manet Olimpiáját. Lényegében az utóbbiak is istennők mindazok számára, akik képesek ennek az egyszerű ténynek felismerésére. Csak mellesleg említem meg, hogy Tiziano Giorgione követője volt, de lényegében mindketten a görög-római mesterek „tanítványai”. A művészet átélhető csoda, az örök emberi értékek, vágyak, a szépség csodája. Aki nem csupán megismerni, hanem átérezni szeretné ezt, az ne kerülje el se Firenzét, se az Uffizit.
Miért írtam mégis ilyen keveset magáról a múzeumról? Mert arról bőven találhat bárki ismertető anyagokat különböző kiadványokban, szórólapokon, a világhálón, és aki az ott bemutatott csodákat nem csupán átfutni, hanem a szó nemes értelmében látni is szeretné, annak nem pár órás látogatásra van szüksége, hanem ehhez néhány hónapig, évig Firenzében kellene éljen. Meghatározó élményeket, benyomásokat azonban a számunkra elérhető turistautakon is szerezhetünk, erről szólnak ezek a sorok.
