Deutsch Tamás nyerte a közmédia vitáját – lelkendezik a kormánysajtó. Ha a propagandamunkájuk részeként állítanak valótlanságot, hogy még jobban összerántsák a Fidesz táborát bő egy héttel az európai parlamenti és az önkormányzati választások előtt, akkor azzal tovább növelik a távolságot a valóság és a kormány narratívája között. De mi van, ha véletlenül igazat mondanak, és valóban a Fidesz EP-listavezetője teljesített a legjobban a csütörtök esti műsorban? Az talán még a mára természetessé vált hazugságnál is kellemetlenebb konklúzióhoz vezetne. Mert ha azért asszisztálunk másfél évtizede az ország tönkretételéhez, mert gyávák vagyunk és tunyák, az megmagyarázható: erre vagyunk képesek. De ha Deutsch Tamás csütörtökön előadott programja jellemzi legjobban a társadalmat, ha nem pusztán erre van szüksége a választók többségének, de ez a magyarság lényege, akkor sokkal nagyobb a baj, mint eddig gondoltuk.
A mesterséges intelligencia térnyerését ellensúlyozandó, a kormány feltalálta a mesterséges ostobaságot, ami nem részletezendő módon bekerült valahogy Deutsch Tamás gazdatestébe. Mintha a ChatGPT program paródiáját hallgattuk volna, hogy aztán könnyed sóhajjal nyugtázzuk, hogy ha csak ezt tudják, akkor a gépek egy ideig még nem veszik át a hatalmat. De persze tévedünk, már rég átvették a hatalmat: másfél évtizede ez a program fut Magyarországon.
Édes demagógia kielemezni, hogy vajon minek nézi a saját szavazóit a Fidesz. Már tőmondatokra sincs szükség, és voltaképpen a szavak is értelmüket veszették, egy dolog számít, a folyamatos rettegés. HÁBORÚ. ATOMBOMBA. HALÁL. De lehet még rettegnünk ettől? A horrorfilmek olcsó trükkje a scary jump, amikor a szörny/bohóc/bőrpofa/Gyurcsány Ferenc hirtelen előugrik a semmiből, és a szívbajt hozza a nézőre. De ez csak akkor hatásos, ha megvan a kontraszt, ha a látszólag békés felszín alól tör fel a vegytiszta gonosz. Mi évek óta élünk félelemben, amit a rendeleti kormányzással államformává emelt a kormány. Hogyan ijedhetnénk meg a zsúfolt múltját az arcizmai minden rezdülésével elénk táró Deutsch Tamás rémisztgetésétől?
Akkor már inkább a vitának nevezett travesztiától kaphattunk frászt. Mintha egy komoly hagyományokkal rendelkező demokrácia jeles képviselőit gúnyolták volna alantas eszközökkel. És ez nem a résztvevők hibája volt, ha valamit a szemükre lehet vetni, az csupán annyi, hogy elfogadták a közmédia torz játékának szabályait, asszisztálva ezzel a magyar társadalom lejáratásához.
Csütörtök este, másfél óra alatt több hiteles információ hangzott el a közmédiában, mint az elmúlt másfél évtizedben összesen. És éppen ez tette elviselhetetlenné az adást. Nesztek: röhögjetek, fortyogjatok, élvezkedjetek, sírjatok, toporzékoljatok, kuncogjatok, rimánkodjatok és tomboljatok, mondta a hírhamisító eposzi jelzővel élő Papp Dániel közmédiavezér, és másfél órára úgy tett, mintha normális országban élnénk. Csak azért, hogy a Vége főcím után visszatérjünk ugyanoda, ahonnan jöttünk.
Ez a műsor nem reménysugár volt, hanem diagnózis.
Másfél évtized analízise másfél órában. Ettől a (valóban) rémisztő gondolattól csak egy módon szabadulhatunk. Bíznunk kell benne, hogy a propagandisták megint hazudnak, és Deutsch Tamás valójában nem megnyerte a vitát, vagyis nem köpte szembe a saját választóival együtt a teljes magyar társadalmat, hanem csúfosan elbukott, rádöbbentve a nézőket a hatalomtól való függőség veszélyeire.
Reménykedjünk, hogy megint hazudtak nekünk.
