
Jeszenszky Géza nevével visszaélve próbálták meg orosz adathalászok csapdába csalni az Orbán-rendszer orosz kapcsolatait új könyvében feltáró Panyi Szabolcs oknyomozó újságírót, Rácz Andrást, a Külügyi Intézet igazgatóhelyettesét, valamint Telkes András nemzetbiztonsági szakértőt. Ha csak teszt volt, hogy vajon éberek-e a Vlagyimir Putyin-i birodalmi logikát foglalkozási ártalomként ismerő szakértők, akkor mindannyian sikerrel vizsgáztak: nem dőltek be a trükknek. Persze valószínűleg szó sem volt tesztről, vagy ha mégis, nem az ártatlan figyelemfelhívó szándék állt a megkeresések mögött: az oroszok még a spájzban vannak.
Miért is ne lennének? Orbán Viktor misztikus 2009-es fordulata óta Magyarország nyitott állam lehet Putyin számára. Diplomatának, üzletembernek, újságírónak és a sarki hentesnek álcázott ügynökeik fizikailag és virtuálisan is ki-bejárhattak a nemzetbiztonsági szempontból is kényes tereinkben, egy kis adathalászat meg sem kottyan nekik. És miközben minket hekkerek céloznak, Munkácsot drónok: az oroszok kedd reggel Kárpátalját támadták, szerencsére a légi agressziónak nem volt áldozata. Elkövetője annál inkább: Magyar Péter. Legalábbis a Fidesz szerint. A korábbi kormánypárt a miniszterelnök „háborús politikájával” magyarázta a Kárpátalját ért támadást. – „Magyar Péter kormánya szakított a békepolitikával, és a semlegesség helyett a háború támogatását választotta. Ez a politika veszélyt jelent Magyarország számára” – szakértette meg a helyzetet a Fidesz.
Ne feledjük: az a párt kiált veszélyt, amely számára a békepolitika egyet jelentett az orosz érdekek kiszolgálásával. Éveken át izzott a Szijjártó–Lavrov forródrót, ami miatt a nyugati szövetségeseink egyre kevésbé bíztak a magyar félben, és valójában ez jelentette az igazi veszélyt Magyarország számára. Mindegy, hogy Orbánt valóban zsarolták-e a Lubjanka széfjeibe zárt (esetleg a Zarjadje-parkban elásott) kompromittáló anyaggal, vagy a zseniális geopolitikai megérzéseire hallgatva árulta el a hazáját, az Európai Uniót és a NATO-t, a korábbi miniszterelnök bő másfél évtized alatt nemzetbiztonsági kockázattá nemesítette a „szuverenitás” politikáját.
– Nincs kompót, nincs kompót – igyekszik elállni a spájz ajtaját a háziasszony, de a Sinkovits Imre játszotta Molnár tizedest nem tántoríthatja el, bemegy, kihoz egy kompótot, miközben hangosan hahotázva meséli, hogyan ijesztette el a nácikat, majd hirtelen lecsapja az üveget, és rémült arccal azt mondja: már a spájzban vannak az oroszok. A tizedes meg a többiek legendás jelenetének zsenialitása abban rejlik, hogy komikummá avatja a valóság késleltetett felfogását: Molnár csak akkor fogja fel, hogy egy orosz géppuska szegeződött rá a kamrában, amikor már elhagyta az apró helyiséget. Harsány röhögése akkor vált páni félelemre.
Mi is azon a folyamaton megyünk keresztül, mint Molnár tizedes. Csak a mi oroszunk nem olyan parodisztikusan (propagandisztikusan) naiv és jószándékú, mint a filmben talált Grisa, és a sebesült katonával ellentétben azóta sem jött ki a spájzból. Igaz, már a kompót is elfogyott.