Jó okom van arra, hogy ne áruljam el név szerint, kik között zajlott az alábbi, viharos, szokatlanul indulatos beszélgetés néhány órája. Persze ezekben a járványos időkben mindez képpel, hanggal, hiszen aki hívott, tízezer kilométerre él tőlünk.
Nem “átlagember” (ha van ilyen), egyetemi végzettséggel rendelkezik, vezető beosztásban dolgozik egy kivételes helyzetben lévő egészségügyi intézményben: annak menedzserigazgatója.
Férjem boldogan újságolja, hogy ő már a harmadik oltást is megkapta, mehet mindenhova, uszodába, kiállításokra. Mire a válasz egy “jesszusom!” szokatlanul hangosan, felindultan, a hang tulajdonosa elsápad, borzalom, jesszusom, most mi lesz veled, ismételgeti.
Mi a baj-kérdezi kicsit meghökkenve a férjem.
A harmadik oltás a gyógyszergyárak profitja miatt kell, és nem szabad beadatni, mert néhány hónap, és belehalsz, válaszolja a “vonal” másik végén ülő. Meg akarsz halni? – kérdezi, és közben indulatosan hadarja: tudományos bizonyítékok vannak Amerikában arra, hogy a harmadik oltásba mindenki belehal. Legfeljebb kettőt szabad beadatni, de az a kettő is rendkívül veszélyes. Nézz utána, mondja még mindig felindultan, de persze most már késő, borzalom, utána kellett volna nézned, mostmár semmit sem tehetsz.
A férjem nyugodt hangon elmagyarázza, hogy nem veszélyes a harmadik oltás, hogy neki semmi baja (két hónapja kapta meg), hogy itt, Németországban, Berlinben neki az önkormányzat küldte ki az értesítést az oltásról (akárcsak az előző kettőről), hogy nem tud arról, hogy a harmadik oltásba bárki belehalt volna.
A beszélgetőpartner mostmár ordít (ami igencsak szokatlan). Rettenetes hibát követtél el, az életeddel fogsz ezért fizetni, mondja dühtől eltorzult arccal. Fél óráig megy az egymás mellett elbeszélés, minden hiába, a tízezer kilométerre élő, úgy tűnik, semmit sem tud Európáról, semmit sem tud az USA-n kívüli világról, kivéve saját hazáját, ahol “érdekes” információs csatornákat olvashat.
A férjem szelíden győzködi, beszélgetőpartnere azonban nem nyugszik meg. Az egész oltási kampány, mondja, csak a profitról szól. Itt, válaszolja a férjem, de látom hogy már ő sem nyugodt, gondos és megbízható orvosaim vannak, nem tennének velem olyat, ami az életemet, az egészségemet fenyegeti.
Borzalom, süvölti az Óperencián túli partner, nálunk mindenki hazudik, persze mit várhatnánk egy kínai származású miniszterelnöktől, a közszolgálatinak csúfolt tévécsatorna is kínaiak kezében van, s csak mondja és mondja és mondja.
Hiába, az ő társadalmában ha nincs érv, de félelem jócskán, akkor előkerül a rasszista érv. Ami persze semmire sem érv, de milliókat nyugtat meg.
Férjem beszélgetőpartnere japán, és Japánban él. Egyetlen oltást sem kapott.
Forrás: Újnépszabadság
