Magyar Péterről, a kormánymédia támadásáról, a sztálinvárosi forradalomról és új filmjéről
Soha nem voltam tagja egyetlen pártnak sem. A KISZ-nek igen, de ott sokan megfordultak a jelenlegi hatalomból is. Az, hogy szimpatizálok bizonyos értékrenddel, nem jelenti azt, hogy egy párt holdudvarához tartozom – mondta a Magyar Hangnak Koltai Róbert, aki október 23-án fellépett a Tisza Párt 1956-os megemlékezésén, ahol a Legyen úgy című Dés Lászó-dalt énekelte. A beszélgetésből az is kiderül, hol kapta a legviccesebb gratulációkat, és hogy miért maradt el majdnem a Széna téri éneklés.
– Miért épp erre a dalra esett a választása?
– Szerencsére sok meghívást kapok, és a fellépéseimen mindig a Legyen úgy a csúcspont. Nem vagyok énekes, de Dés Laci barátom szerzeményét nagyon szeretem előadni, számomra ez a legjobban énekelhető dal. Hatalmas élmény volt ennyi emberrel megosztanom.
– „Úgy lesz bizony, fogadom, ahogy annyiszor remélted” – énekelte. Ez politikai előrejelzés?
– Mindenki azt gondol a szövegről, amit szeretne. Én azt kívánom, hogy jöjjenek jobb napok, múljon el a gyűlölködés, ami tönkreteszi az országot, és ne támadjanak meg azonnal valakit, ha színpadra lép egy eseményen. Ez fontos dal, amit el akartam énekelni. Ezen túl semmi köze a politikához.
– Magyar Péter eseményeinek mindig van köze a politikához.
– Megemlékezés volt, amiben természetesen ott a politika, ezt nem akarom letagadni. De a dal ennél sokkal többről szól.
– Egyre több művész tűnik fel a Tisza Párt rendezvényein. Ön támogatóként jelentkezett, vagy felkérték a műsorra?
– Megkerestek telefonon, hogy vállalnám-e a színpadra lépést. Mondtam, hogy csak abban az esetben, ha elénekelhetem ezt a dalt, mert nagyon fontosnak tartom, és csodálatos minden sora. Beleegyeztek.
– „Az SZDSZ egykori holdudvara is megérkezik Magyar Péter mellé” – írta a kormánypárti Mandiner az eseményen megjelent művészekről. Valóban visszatérnek az egykori szabad demokraták?
– Elmebaj. Soha nem voltam tagja egyetlen pártnak sem. A KISZ-nek igen, de ott sokan megfordultak a jelenlegi hatalomból is. Az, hogy szimpatizálok bizonyos értékrenddel, nem jelenti azt, hogy egy párt holdudvarához tartozom. De mindegy, nem vagyok hajlandó védekezni. Ez nevetséges vádaskodás, semmi több. Ebből is látszik, hogy félnek, mert rájöttek, hogy van vesztenivalójuk.
– Magyar Pétert hogyan ítéli meg?
– Nem találkoztunk személyesen. Ott álltam mögötte a rendezvényen, de eddig még nem mutatkoztunk be egymásnak.
– Szimpatizál az értékrendjével?
– Az ember mindig reménykedik, hogy jön valami új, valami más, valami jobb. Bízom benne, hogy elindul a változás. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy a dalt büszkén vállalom. Legyen úgy.
– A Széna téren a forradalom emléke előtt tisztelegtek. Milyen emlékei vannak 1956 októberéről?
– Tizenhárom éves voltam. Mindenre tisztán és fájdalmasan emlékszem. Sztálinvárosban laktunk, ott is nagy tüntetések zajlottak, a szüleim nagyon aggódtak, hogy bajom esik, mert híre ment, hogy addigra már előkerültek a fegyverek. De még mielőtt a kormánymédia ezzel vádolna, nem voltam forradalmár, egy kíváncsi kiskamasz voltam, akit magával sodortak az események.
– „Sztálinvárosban” különös hangulata lehetett a forradalomnak.
– Nem mondhatnám, hogy jobboldali környezetben cseperedtem volna, de a hazafiság mindig sokat jelentett nekem. Megkönnyezem a magyar sikereket, büszkeséggel tölt el, ha felhangzik a Himnusz, de ebből nem csinálok reklámot, nem hirdetem, hogy mekkora magyar vagyok.
– Említette, hogy KISZ-tag volt, ahogy a Fideszből sokan. A nyolcvanas években milyennek látta az akkori fiatal demokratákat?
– Nagyon szimpatikusak voltak eleinte. De ami két évtized alatt lett belőlük, az már kevésbé volt szimpatikus.
– Legendás történet, a Magyar Hangnak is elmesélte korábban, hogy egy műsorban Orbán Viktorral együtt lépett színpadra, és Illetékes elvtársként csinált viccet a későbbi miniszterelnökből, aki egy életre megsértődött önre emiatt. Gyakran nevette ki a hatalmat, máskor is lett baja ebből?
– Mindig a fennálló rendszer volt a gúny tárgya. Ez ma is így van, annyi a különbség, hogy a szocialista vezetők nem sértődtek meg, hogy kinevettetem őket. Nem gondoltam volna, hogy az a fiatal politikus, akiről messziről látszott, hogy milyen nagy koponya, halálosan megsértődik azon, amin a közönség halálra röhögi magát. Akkor derült ki, hogy a Fidesz számára a nevetés gyilkos fegyver. Pedig nem akartam a kárukra viccelődni, nem vadásztam rájuk. Mindenki kapott a fejére, csakhogy a többiek nevettek rajta, ő meg magára vette. Persze nem fogtam vissza magam. Ma sem tenném.
– Az Illetékes elvtárs is visszatérhet a színpadra?
– Nem véletlenül nem kabaréval léptem fel a Széna téren. Most másra volt szükség. Olyasmit kellett csinálnom, ami eljut az emberek lelkéig. A szíveket céloztam, nem a nevetőizmokat.
– Korábban mondták már le fellépését, feltehetően politikai okok miatt. Mire számít most, hogy Magyar Péter mögött állt a színpadon?
– Nem gondolkodtam ezen. És jól tettem, mert életem egyik legnagyobb élménye volt több tízezer ember előtt énekelni. Ráadásul úgy, hogy majdnem elmaradt a fellépésem.
– Mi történt?
– Estem egy nagyot. Mostanában kicsit nehezen megyek, elbámészkodom, és könnyen elzuhanok. Ami nyolcvan fölött már veszélyes. Ahhoz, hogy egy ekkora térben rendesen el tudjam énekelni a dalt, muszáj volt délután elpróbálnom. Ahogy megérkeztünk a próbára, elindultam a színpad felé, és taknyoltam egy hatalmasat. Még mindig látszik a nyoma. A levegőben repülve azt gondoltam, hogy „na, ugrott a fellépés”, de aztán felálltam, felmentem a színpadra, és háromszor is elpróbáltam. Akkor éreztem, hogy mégis lesz belőle valami. Szerencsére, mert amit azon az estén tapasztaltam, arra nem nagyon volt példa eddig.
– A színpadon?
– Ott is, és utána is. Jegyünk volt Bródy János Erkel színházbeli koncertjére, az ’56-os megemlékezésről egyenesen odamentünk. Zsúfolásig tele volt a színház, majdnem kétezer ember, és a közönség nagy része a Széna térről jött, vagy legalább nézte a közvetítést, ragyogott a szemük, és sorban köszönték meg a dalt. Hihetetlen volt, és egyben vicces is, mert ahogy megérkeztünk, elsiettem a mosdóba: vécében annyi gratulációt még soha nem kaptam, mint ott.
– Az elmúlt évek visszatérő fordulata volt a „fásult társadalom”. Mit gondol, miért tudta felrázni az embereket Magyar Péter? Mi az, amivel megfogja a közönséget?
– Erről a közönséget kell megkérdezni.
– Ott volt ön is a Széna téren, milyennek látta a beszédét?
– Magyar Péter valamit tud, az biztos. Aktivizálta az embereket, amihez el kellett kapni a megfelelő pillanatot, de a többit már ő tette hozzá. Hogy mi lesz ebből, nem tudom. Csak drukkolni tudok neki, hogy ha hatalomra jut, megtalálja a helyes arányokat, és ne kövesse el ugyanazokat a hibákat, amit az egykori fiatal demokraták.
– Hosszú idő után újra láthatjuk filmen: a Ma este gyilkolunk október végén került a mozikba. Sokáig úgy volt, hogy kimarad a produkcióból. Mi történt?
– Hosszú és viszontagságos története van a forgatásnak. Eleinte úgy nézett ki, hogy Csányi Sándor rendezi, de miután átírták a forgatókönyvet, ő kilépett, akkor jött Fazakas Péter. És hogy végképp ne menjenek simán a dolgok, Parkinson-kórral diagnosztizáltak, így kikerültem a filmből. Később kiderült, hogy nincs szó Parkinsonról, nyolc hónap után jöttek rá a baj valódi okára, akkor elég volt egy kisebb műtét, ami megoldotta a problémát, és egy csapásra jól lettem. Azóta röpködök. A producerek pedig visszavettek a filmbe. Sőt, a kisebb szerepemet az olvasópróba után kibővítették, jelentősen megemelve a filmbeli karakteremet.
– Illusztris színészgárda állt össze: Bánsági Ildikó, Pogány Judit, Takács Katalin, Bálint András, Bodrogi Gyula, Jordán Tamás, Kern András. Milyen volt velük játszani?
– Kern Andrissal A miniszter félrelép esetében egyszer már nagyon jól működött a párosunk, remélem, most is szeretni fogja a közönség. De csodálatos volt az egész csapat. És a legélénkebb közöttünk nem is a hetvenesek vagy a nyolcvanasok, hanem Bodrogi Gyuszi volt. Túl a kilencvenen is úgy játszik, hogy az hihetetlen. Engem annak idején az indított el a pályán, amikor láttam őt fiatal színészként a József Attila Színházban, ahol később én is játszhattam.
– Követi a kortárs magyar filmeket?
– Igyekszem követni. Nagyon tehetséges rendezők és rendezőnők dolgoznak nálunk. De még én sem adtam fel.
– Decemberben lesz nyolcvanegy éves. Hogy bírja a sorozatos fellépéseket?
– Köszönöm, jól. A párom, Gaál Ildikó rendező segít, mindenhová együtt megyünk, nem szó szerint, de ő támogat.
– Tavasszal Ócsán visszamondták a fellépését, a hír végigfutott a sajtóban, a Kultúrtáj podcastban nekünk is mesélt az ügyről. Azóta történt hasonló?
– Nem történt, szerencsére. De az ócsai ügy is megoldódott. Kétszeresen is. Amikor az akkori polgármester letiltotta a műsoromat, a helyi református közösségtől megkerestek, hogy ők szívesen látnak. El is mentem azzal a feltétellel, hogy nem kérek gázsit a fellépésért. Csodálatosan szép este kerekedett, aminek lett folytatása is. Azóta más a városvezető, az új polgármester pedig immár hivatalosan, a település nevében meghívott újra. Decemberben megyek ismét Ócsára. És már készülünk a Jordán Tamással közös „Az semmi” című estünkre is, december 16-án az én, illetve január 15-én Tamás születésnapján játsszuk majd, a Pinceszínházban.
– Nem vesz vissza a tempóból?
– A színpadon érzem jól magam. Mindegy, hogyan jutok el oda, ha már ott vagyok, elmúlik minden baj. Ahogy már mondtam, túl sokat potyogok. Múltkor Mátészalkáról mentünk volna Mezőkövesdre, és az indulás előtt egy kiálló kicsi gyökérben elbotlottam, és estem egy nagyot. Akkor is úgy éreztem, hogy ugrott a műsor, de a párom összekanalazott, és a közönségnek is hála, csodálatos műsor lett Mezőkövesden is, háromórás autózás után. A fájdalom olyan dolgokat is kihoz belőlem, amikről nem is gondoltam, hogy bennem vannak. És mint kiderült, a forradalmi helyzet is szárnyakat ad. De ha apukámra gondolok, akire mindig példaképként tekintettem, valószínűleg a génjeimben örököltem a hasraesést. Idősebb korában ő is többször elpotyogott. Aztán vérzőfejjel ő nevetett a legjobban saját magán. Úgy látszik, én is elértem ebbe a korba.
– Ön is nevet az esésein?
– Amikor épp orra bukom, akkor nem nagyon nevetek. De nem is bánkódom a korom miatt. Büszke vagyok rá, hogy van mire visszatekinteni. A szüleimre, a pályámra, a fiamra, az unokáimra, a páromra.
– Ha újra felkérik, vállalna még szerepet politikai eseményen?
– Színész vagyok, nem politikus vagy aktivista. Október 23án is az volt a lényeg számomra, hogy ezt a dalt el tudjam énekelni. És a közönség szeretetén túl a legfontosabb visszajelzés Dés Lacitól érkezett. Tíz évvel idősebb vagyok nála, de a szememben ő mindig tekintélyt jelent, kicsit tartok is attól, hogy a csodálatos dalait énekeljem, amiket a saját koncertjein ő maga szokott előadni. Amikor a fellépés után írt és gratulált, az mindent helyre tett. Támadhat bárki, írhatnak rólam bármit, ha Dés Laci megdicsér, akkor a többi nem érdekel.
Forrás: A Magyar Hang VII. évfolyama 44. számának (2024. október 31. – november 7.) nyomtatott változata.
