Kultúrpolitikus kultúrpolitikáról beszél. A nevét nem írjuk le, mert bizonyos szint alá, bizonyos szint fölött, nem vagdalkozunk. Ezzel éles ellentétben írunk a dologról.
Azt mondja az ipse: nincs rendben, hogy közterületek vannak elnevezve a nemeseket gyilkoló Dózsa Györgyről, és a legrangosabb újságírói díj a szocialista Táncsics Mihályról van elnevezve.
Lehetne egyéni butaságról beszélni, de úgy érezzük, hogy a butaság mögött rafinált korlátoltság van, mondhatnánk: kultúrpolitika. Mert ha azt tanítjuk az iskolákban, hogy a szocialista az egy kriminalisztikai szócikk a büntetőkódexben, akkor automatikusan rossz emberré válnak mindazok, akiket valamiféle haladás eszménye vezérelt, s valamilyen összefüggésben leírták, kimondták a szocialista szót még azelőtt, mielőtt ez a bélyeg rásült.
Az egész fejlett világra jellemző most, hogy szobrokat döntögetnek a mai fogalmak és eszmények visszavetítésével. Hősi szobraink nagyobbrészt (háborús) bűnösöknek állítanak emléket, Jellasicsnak Zágrábban, Hórának és Kloskának Romániában. Amerikában már az alapító atyák is ledőlnek, amennyiben rabszolgákat tartottak.
Látjuk a honi igyekezetet, amellyel Horthy-szobrok készülnek a periférián, a hun-magyar testvériség tankönyvi ténnyé nemesedik, valamint az emberminiszter levezeti genetikai alapon a Hunyadiak kizárását a román történelemből.
Makacs tény azonban, s a világ szinte minden kultúrájának állandó motívuma az igazság keresése. A társadalom közös javainak elosztása a legelitistább megközelítéssel sem nevezhető igazságosnak sem történelmileg, sem jelen időben. S mindeddig azokat tekintettük hősnek, példaképnek, követendő közösségi mintának, akik tenni próbáltak az igazságtalanság ellen Jézustól Gandhiig, hogy a békésebbjéből válogassunk az érveink mellé.
Ajánljuk még az urak figyelmébe bizonyos Petrovics Sándor migráns-származású poétát, kinek apja a KKV-szektor kisvállalkozójaként tevékeny részt vállalt a magyar nép butításában (kocsmát üzemeltetett, alkoholt árusított), és maga a költő részt vett a szocialista Táncsics kiszabadításában, közreműködött a cenzúra eltörlésében (rövidtávú sikerrel), a királyok fölakasztására buzdította a csőcseléket, valamint szinte kommunisztikus forradalmi elveket fogalmazott meg verseiben (emlegetve közben Dózsa Györgyöt). Az illető jelenleg mind az általános iskolai, mind a középiskolai tananyag meghatározó eleme.
