Nem tudom, felfigyeltek-e egy jelenségre. Amíg akadozva érkeztek a COVID–19 elleni védőoltások, kevés volt az oltóközpont, az internetes platformon fél éjszakákon át kellett türelemjátékot játszani, hogy végre három hét múlva 300 kilométerre a lakóhelyünktől előjegyeztethessük magunkat, akkor nagy volt a gyúródás, mindenki „oltakozni” akart, sanda szemmel méregettük az internetes barátainkat, akik posztolták vigyorgó arcukat, amint éppen beléjük szúr a nővérke. „Vajon ez, hogy csinálta?” – gondoltuk ilyenkor, és dühödten vetettük ismét rá magunkat a billentyűzetre abban a reményben, hogy a kék színű honlap most végre megkönyörül rajtunk.
Manapság, amikor már boldog-boldogtalan megkaphatja a védőoltást – épp olvasom, hogy az ország tizenhárom megyéjében már várólista sincs, pillanatok alatt lehet regisztrálni – akkor a népek elkezdtek fanyalogni. Vajon jó ez nekünk? Nincs itt valami suskus, átverés, vagy ilyesmi? Mert az még sem normális, hogy ha valami jó nekünk, azt csak úgy adják! Aztán megjelentek a bölcsködők: a mellékhatások csak egy év múlva jelentkeznek, azt még kivárom; nem volt idő bevizsgálni a vakcinákat, mi az, hogy kilenc hónap alatt elkészültek vele, mint egy gyerekkel, mikor egy rendes oltás kifejlesztéséhez legalább három év kell?; tudjuk egyáltalán mi lesz ennek a vége?; én még várok őszig, mert úgy hallottam, hogy csak egy fél évig érvényes és inkább a telet akarom kibekkelni, mint a nyarat stb.
És akkor a zsigeri vírustagadókról, oltásellenesekről, laposföld-hívőkről, Qanon-mozgalmárokról és egyéb kelekótyákról még nem is beszéltem.
Mint olyan ember, aki az úgynevezett szocializmus hiánygazdaságában, majd a kapitalizmus „eredeti tőkefelhalmozásának” éveiben szocializálódtam, tökéletesen értem a jelenséget. Ha valamit csak akkor adnak, ha megküzdünk érte, kiszorítunk másokat a sorból, akkor az csak jó lehet. Ha viszont az állam valamit nagyon akar nekünk adni, akkor az csak rossz lehet. Érthető és világos, az eddigi tapasztalataim nagyrészt visszaigazolták ezt a tézist.
Csakhogy itt, most teljesen másról van szó. Az egészségünkről, a munkahelyeinkről, a normális életünkről, sőt drámaibb esetekben a létünkről. Nem akarom elviccelni a dolgot, de az idősebb korosztály számára – amelyhez magam is tartozom – az oltás most hamleti kérdés: lenni, vagy nem lenni? Drámai hosszúságú a lista, amelyik igazolja ezt a tételt. Ezen túl pedig az oltás elfogadása és elfogadtatása társadalmi felelősség kérdése is. Hiszen nemcsak a saját egészségünkről, életünkről van szó – amellyel a liberális felfogás szerint azt tehetünk, amit csak akarunk –, hanem mások egészségéről, életéről, a társadalom működőképességének mielőbbi visszaállásáról is.
És igen, a világjárvány vészhelyzetet teremtett, és ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy maszkot kell viseljünk, hamarabb bezárnak a boltok és éjszakai kijárási tilalom van, hanem abban is, hogy ilyen esetben nemcsak magunkért, de másokért is felelősséggel tartozunk. Különösen érvényes ez a megállapítás a közösség vezetőire, véleményvezéreire (influenszereire, hogy legyek magam is trendi), hiszen pillanatnyilag nincs jobb fegyverünk a vírus ellen, mint az oltás, ami viszont, ha az izraeli, nagy-britanniai tapasztalatokat nézzük, akkor igencsak hatékony (bár olvasom, hogy Pfizer laboratóriumaiban már előrehaladott állapotban van a COVID–19 elleni tabletta kifejlesztése, de az egy ideig még nem lesz elérhető).
Mit mondhatunk azonban Gyergyóremete katolikus influenszeréről, aki a polgármester ama felkérésére, hogy a templomi istentisztelet után emlékeztesse a híveket az oltás lehetőségére, azt válaszolta, hogy ez elrontaná a szentmise hangulatát? Tudatában van-e Isten szolgája a nyáj iránti felelősségnek, amikor hangulati elemekre hivatkozva visszautasítja, hogy tekintélyével, státusával is hozzájáruljon a hívek egészségének, munkaképességének, esetleg életének a megőrzéséhez? Ezúton is szeretném a plébános úr figyelmébe ajánlani János apostol harmadik levele első fejezetének 5-ik versét, ami így szól: „Szeretett testvérem, hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekért teszel, még az idegenekért is”.
