Mérő László: A baloldalnak nincs olyan üzenete, amit egy falusi kocsmában is jól lehet képviselni
Orbán Viktor boldog ember. Lubickol a hatalomban, imádja, hogy kénye-kedve szerint történnek a dolgok, hogy ő a megkérdőjelezhetetlen, az ultima ratio, a végső érv – mondja Mérő László. A matematikussal beszélgettünk a logika és az érzelmek összekapcsolódásáról, zsákutcába vezető ellenzéki narratívákról, volt miniszterelnökökről, valamint arról, mit nyújthat nekünk Gyurcsány Ferenc.
– A hetvenes években a többség még számítógépet sem látott, Ön már ekkor a mesterséges intelligenciát kutatta. Féljünk tőle, vagy ne?
– Ahhoz hasonlítanám a félelmeket, ahogyan a múlt század elején az emberek az elektromosságtól és az autóktól tartottak. Valóban évente sok embert elüt az autó, az árammal is vigyázni kell, átformálták egészen az emberiség életét. Így lesz ez a mesterséges intelligenciával is, megváltozik a világ, ahogyan eddig ismertük. Ám nem a mesterséges intelligencia veszi el az ember munkáját, hanem egy másik ember, aki azt szakszerűen használni tudja.
– Hogyan vezette el ez a terület a pszichológiához?
– Matematikusként kezdtem a mesterséges intelligencia kutatásába, majd később Illyés Sándor pszichológiaprofesszorral együtt dolgoztunk az intelligencia öröklődésének modellezésén, ez vitt engem át a lélektan területére.
A nyolcvanas évek elején, amikor Illyés professzor megalapította az ELTE-n a Kísérleti Pszichológia Tanszéket, hívott, menjek tanítani. Kíváncsivá tett a téma, gondoltam, amit ott megtanulok, azzal felfegyverkezve visszatérek majd a mesterséges intelligencia kutatásához. Ez 1984-ben történt, úgy számoltam, három-négy évet eltöltök a tanszéken, közben eltelt majd’ negyven év, és még mindig ott vagyok. Olyan, mintha a pszichológia és a logika más-más nyelv lenne, de az „anyanyelvem” változatlanul a matematika maradt.
– El lehet választani a logika és az érzelmek nyelvét? Mondhatjuk, hogy bizonyos kérdésekben kizárólag hideg fejjel, az érzelmek kizárásával döntünk?
– Szó sincs róla, nincs ilyen döntés, annyira össze van csomózva a kettő. Érzelmek nélkül nincs értelem, a logikus gondolatmenetekbe is beszűrődik az érzelem. Egy élethelyzetet nem lehet olyan logikusan leírni, mint egy matematikai példát. Az érzelmeink pont azért annyira kuszák, mert ugyanazokon a pályákon, a neurális csatornákon többféle nyelv közlekedik.
– Ha nincs hideg fejjel meghozott döntés, akkor például politikai választásaink is mindig érzelemmel telítettek? Nincs olyan, hogy a választópolgár logikusan levezeti, mi lenne hasznosabb a saját és az országa számára, és annak megfelelően szavaz?
– A választók bizony nem gondolják ezt végig, nem is kell, ne rójuk fel nekik. Leggyakrabban az alapján döntenek, melyik politikai erő vagy vezető hiteles számukra.
– Orbán Viktor sokak számára hiteles politikus.
– Számomra abszolút nem. De a szavazók többsége számára láthatóan igen. No meg adódik a kérdés, van-e a választók számára alternatíva. Ahogy a vicc mondja: „Ismered Kohnt? Nem, dehogyis! Na és Grünt? Akkor már inkább Kohnt!” Az emberek az elmúlt évtizedben kicsit jobban éltek, még úgy is, hogy a pénz fele el lett lopva. Volt egy jól látható fejlődés, nem érezték, hogy másként kellene szavazniuk. Persze ez mostanában változhat, nem véletlen, hogy a propaganda állandóan a dollármédiával riogat, meg vannak ijedve, érzik, baj lehet, ha Európa ellenük fordul. Mindenesetre a szavazó hitelesség alapján dönt, ami a logika és az érzelmek összefonódásából születik.
– Kit említene, mint hiteles politikust?
– Biztosan nem Gyurcsány Ferencet, aki arra sem volt képes, hogy teljesítse, amit az őszödi beszédében ígért, miszerint „írok majd kib.szott jó könyveket a modern magyar baloldalról”. Ha valami gyenge könyvet írt volna, azt megbocsátom. Tanárként azt mondanám, „hát ennyi tellett tőle”, de semmit nem írt.
– Erre talán azt válaszolná, hogy felépített egy új pártot.
– Inkább azt mondanám, felépített egy rendszert, ami arra jó, hogy fenntartsa a Fidesz kétharmadát. A DK a NER része, amíg az a párt működik, addig nincs változás. Az ellenzéki összefogást is elárulta a választás utáni nulladik percben. Amíg minden vita oda fut ki, hogy Gyurcsány tán jobb lenne-e – addig nem jutunk előbbre.
– Donáth Annával ért egyet, aki szerint az ellenzék csak Gyurcsány nélkül lehet sikeres?
– A Momentumban látok fantáziát. Tagjai közül sokan éltek külföldön, ott megállták a helyüket, de valamiért itthon jobban szeretnek élni, és amíg lehet, próbálkoznak egy jobb országot létrehozni. Hiteleseknek tartom őket, de hiányolom belőlük azt az erőt, ami akár egy forradalomig elvinné őket. Ha ugyanis tényleg az marad a képlet, hogy Orbán vagy Gyurcsány, akkor nem kerülhetjük el a forradalmat.
– Vagyis ön szerint Gyurcsánynak elfogadható a jelenlegi állapot. De mi a helyzet a miniszterelnökkel?
– Orbán Viktor egy boldog ember. Majdnem azt mondtam, azt érzi, hogy bármelyik nőt megkaphatja, de nála nem ez a fokmérő. Lubickol a hatalomban, imádja, hogy kénye-kedve szerint történnek a dolgok, hogy ő a megkérdőjelezhetetlen, az ultima ratio, a végső érv. Elég csak megnézni a nyilatkozatait, a gesztusait. Tény, hogy néha, ritkán, kerül olyan helyzetbe, amikor láthatóan összerezzen. De többnyire ő van nyerő helyzetben.
– Azért a brüsszeli tárgyalásai során akadnak árulkodó képek – például amikor egyedül álldogál a terem szélén. Ez nem az autokrata vezetők magányossága?
– A legrosszabb ellenzéki narratíva, hogy Orbán egy szegény, szerencsétlen, magányos diktátor. Ez a mantra nem vezet sehová. Nem az. És ha így állunk hozzá, akkor még nagyon sokáig a helyén marad. Lássuk be, minden Oroszország elleni brüsszeli szankciót megszavazott – no nem mintha egyetértene velük. Igaz, hogy kellemetlen európai partner, mégis szót tudnak vele érteni Brüsszelben. Valamennyire tényleg elszigetelődött, de annyira nem, hogy fájjon neki.
– Rendben, akkor mondhatjuk, hogy a magyarok többségének jó ez így, úgyis ezt szokta meg a Kádár-rendszerben?
– Ez megint egy ellenzéki narratíva, amivel szakítani kellene. Vegyük tudomásul, hogy a személye sokaknak elfogadható. Nem szól bele túl sok mindenbe, mi most itt ülünk, és nyugodtan beszélgethetünk, nem vár ránk a fekete autó. Sokan azt mondják, hát jó ez így nekünk: lopnak, igen, de ki ne lopna. Azt is mondják, nincs már működő egészségügy, de engem a közelmúltban meggyógyítottak a János-kórházban. Potyogott a vakolat, de nem azzal foglalkoztam.
– Jó hír, hogy nem kapott kórházi fertőzést. Nem mindenki ilyen szerencsés.
– Nem kaptam, mert az orvosok, ápolók szakszerűen tették a dolgukat, ez a szerencsénk. Ha az ország többsége erre a társaságra szavazott, nincs mit tenni. Ebből persze még nem következne az, hogy ennyit kell lopni, és egy erkölcstelen országot kell építeni. Én ugyan nem szeretem az autoriter elveket, de ha valakinek az tetszik, liberálisként elfogadom. Ők viszont autoriterként nem ilyen megengedők velem szemben.
– Mi a helyzet az oktatással? A sztrájkok idején többször is kiállt a pedagógusok mellett.
– Miután a felmondási hullám és a látványos összeomlás elmaradt, egyelőre azt hazudhatjuk, működnek az iskolák. Nemcsak arról van szó, hogy a tanárok többsége elfogadta a megalázó feltételeket, de a jogellenesen ki nem fizetett helyettesítési díjaikért sem perelnek. Pedig van egy debreceni ügyvéd, Zeke László, aki a bíróságon sikerre vitte az ügyet, bármelyik pedagógusnak ingyen segítene, hogy kiperelje a helyettesítésért járó elmaradt díját. Ennek ellenére a tanárok töredéke él a lehetőséggel. Hogy miért? Sokat gondolkodtam ezen. Aztán a közelmúltban megnéztem az Elfogy a levegő című filmet, és megkaptam a választ. Az a tanár, aki nem alkuszik meg, esetleg némi pénzhez jut, a tanáriban légüres térbe kerül, kinézik onnan. Ezért inkább bele sem fognak.
– Lehangoló kép. Lát ebből választás révén kiutat?
– Az ország már háromszor is leszavazta Orbánt, 1994-ben, 2002-ben és 2006-ban.
– Akkoriban még más volt ez az ország.
– De ugyanaz az Orbán volt, csak másik arcát mutatta. Meg talán az ellenzék is hitelesebbnek tűnt.
– Azért nagy utat jártak be a „csuhások, térdre”-hangulattól mostanáig, amikor a kereszténység védőbástyájaként tetszelegnek. Az elvhűség sem lenne elvárható?
– Az elvek már csak ilyen csapodár természetűek, nem kell hogy kitartsunk mellettük egy életen át. Vagyis belefér, hogy az ember bejárjon egy ilyen utat, ez a hitelességéből nem von le semmit. Muhammad Alit, a világhírű bokszolót 2001. szeptember 11. után megkérdezték, még mindig jó ötletnek tartja-e azt, hogy fiatalon felvette az iszlám hitet, és muzulmán nevet választott. Azt válaszolta, aki ötvenévesen úgy látja a világot, ahogy húszévesen, az harminc évet elpazarolt az életéből.
– Ha az elvek változnak is, a propaganda fontossága örök a NER-ben.
– Igen, ez egy újabb ellenzéki mantra. Nem arról van szó, hogy a kormánypropagandát fogyasztók ne látnák, mi a helyzet. Más a probléma: a baloldalnak nincs olyan üzenete, amit egy falusi kocsmában is jól lehet képviselni. A jobboldalon egy viszonylag jól körülhatárolható vízió van, közben a másik oldalon mi az üzenet? Nincs egy határozott jövőkép.
– Ha lenne ilyen, hogyan lehetne célba juttatni? Miként lehetne felvenni a versenyt a mindent leuraló kommunikációval?
– Sajnos nincs más út, fel kell venni a kesztyűt, ugyanazt a durva kommunikációt kell folytatni, amit ők. Esterházy Péter már 2015-ben előre látta ezt: „Most, hogy a magyar konzervatív-keresztény politika és szellemiség alapszava a g.ci lett, mi, regényírók, esetenként volt piarista diákok, stilárisan és lelkiismereti okokból mi a f.szt csináljunk?” Tudom, a széplelkek majd ódzkodnak ettől, de nincs más út. Erről írtam is a minap: a Facebook-oldalamról nem szoktam senkit kitiltani, de mostanra besokalltam attól, hogy egy régi ismerősöm állandóan libernyákozott a hozzászólásaiban. Közöltem vele: lehet arról vitatkozni, hogy a liberális ideológia mennyire helyes vagy helytelen, de aki libernyákozik, az egy fidkány. „Ezen a hangon akarsz vitatkozni?” – kérdeztem. „Mert én, ha lehet, akkor nem.” Válaszából kiderült, a libernyákozás szerinte nem sértő, szemben a fidkánnyal.
– Hová vezet mindez, amikor már így is eldurvult a közélet?
– Erre hadd idézzek egy tanmesét, amit Szentandrássy Istvántól, a nagy cigány festőtől hallottam. A szomszédjuk elkeresztelte a kutyáját Cigánynak. A festő naphosszat azt hallotta, feküdj Cigány, tűnés, Cigány. Vett hát őis egy kutyát, Kovács úrnak nevezte. Most már a szomszéd is hallgathatta: az anyád, Kovács úr, lábhoz, Kovács úr. Majd feltűnt neki, hogy a szomszéd újabban Bodrinak szólítja a kutyáját. No erre ő meg Morzsára keresztelte át Kovács urat. Pszichológusként meggyőződésem, ha felvesszük a Fidesz által dobott kesztyűt, az fog történni, mint Szentandrássy esetében: a durvulás egy bizonyos pontig elkerülhetetlen. Aztán majd mindenki átnevezi a kutyáját Bodrira és Morzsára.
Forrás: a Magyar Hang VI. évfolyama 48. számának (december 1–7.) nyomtatott változata.
