
Fotó: White House/Andrea Hanks
A Fehér Ház közölte, hogy Kína „megtorló intézkedései következtében” akár 245 százalékos vámot is kivethet az Egyesült Államokba irányuló importra, ami újabb fokozata lehet a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborúnak – számolt be róla a Newsweek, hozzátéve, korábban 145 százalék volt a legmagasabb szám, amit a Fehér Ház közölt.
Mint írják, ezt egy Donald Trump elnök által aláírt végrehajtási rendelet alapján tehetik meg, melynek nyomán vizsgálatot indítottak az Egyesült Államoknak a feldolgozott kritikus ásványi anyagok és az azokból készült termékek importjára való támaszkodásából eredő nemzetbiztonsági kockázatok felderítésére.
A BBC alapján a Telex pedig arról számolt be, hogy kínai tisztviselők felszólították Trumpot, teljesen törölje a Peking ellen hozott büntetővámokat. Az elnök korábban 90 napos szünetet jelentett be egyes globális vámoknál, de ezzel egyidejűleg 125, majd 145 százalékra emelte a Kínára vonatkozó importvámokat. Kína figyelmeztetett, hogy továbbra is kész „a végsőkig folytatni a vámháborút”, ha az Egyesült Államok tovább provokál.