Ha op-art, akkor Vasarely. De az optikai művészetnek Erdélyben is van pápája. Nem olyan világhírű, mint a pécsi műfaj- és iskolateremtő Mester, aki francia földön futtatta fel művészetét a múlt század hatvanas éveiben, de sokan ismerik, értékelik Fazakas Tibort a határokon túl is. A Barcaság szülötte, Vajdahunyad díszpolgár művész tanára Victor Vasarely illúziókeltő látványvilágának ma is aktív, kitartó továbbfejlesztője. 75 évesen is a geometriai formákkal, vizuális játékossággal és leleménnyel telített, térhatású szerkezetek hozzák izgalomba. Mint mondja, a járványos bezártság óta közel másfélszáz újabb művel gazdagodott, a tervezett jubileumi kiállítását mégsem tudta megrendezni, az egészségvédelmi intézkedések nem tették lehetővé. Sajnálatos, de pótolható, és örül, hogy nap mint nap megtapasztalhatja az alkotómunka éltető erejét.
Érdekes, hogy Vasarely is áprilisban jött a világra, Fazakasnál négy évtizeddel korábban. Csend volt a nagy újító 115. születésnapja körül. Napjainkra csillapult a láz, amit annak idején a divattá lett op-art mozgalom terjesztett el világszerte. De ma is öröm a szemnek, és lelki harmóniát sugárzó, üdítő élményt kínál a ráhangolódás az op-artos munkákra s az általuk keltett illúziókra. Saját környezetében is mindig talál ihlető jelenséget, látványosságot a művész, jó minőségű papírhoz, festékhez azonban nehezebb hozzájutni az aránylag félreeső vidéki településen. A fantázia szerencsére határtalan, jó ötletekben sincs hiány, persze ösztönző lehetne egy újabb egyéni tárlat, melyeknek sorát 45 esztendeje indította el éppen Vajdahunyadon. Az ottani vár, a történelem, a vasmű, az ipari táj, a természet, az épített örökség más-más formákat, színeket, társításokat, hangulatokat sugall. Fazakas Tibor megannyi ihletett sorozatban provokálja és téveszti meg érzékeinket, cseles vonalhálózatai, fekete-fehér kontrasztjai, különleges színárnyalatai mozgást, alakváltást, térbeliséget, távlatot és közelséget, makro- és mikrokozmoszt sejtetnek. LABIRINTUS, PERSPEKTÍVA, GÓTIKA, BOLTÍVEK, ROZETTA, CSÖVEK, ORGONASÍPOK, és még hosszasan lehetne sorolni az egyedi lapok illetve ciklusok címeit. Olyan világot rögzít papírra, vászonra, amely egy ideje már a digitális csodák univerzuma, de Fazakas ettől távol tartja magát, ő a hagyományos grafikai eszközök használóihoz, a tradíciókhoz ragaszkodó rajzolók ritkuló táborához tartozik.
Észlelhetők persze változások a grafikájában, festészetében. Az utóbbi időben letette a körzőt és a vonalzót, szabadkézzel alkotja meg újabb műveit. De biztos az ecsetet tartó kéz, nem remeg, amikor a temperát viszi fel a vászonra. A nézők elé tárt munkák pedig árulkodóbbak létrehozójukról, annak esetleges belső vívódásairól, mint az előbbi periódusokban teremtettek. Személyesebbé vált Fazakas Tibor festészete, bomladozik a korábbi fegyelmezettség köntöse, érzelmeket, indulatokat is sejtetnek a képek. A szemnek tetszetős, izgalmas játékok újabb elemekkel gazdagodnak, a furcsa térszerkezetek, térrácsok szigorát hullámzás, örvénylés, kavargó lüktetés oldja föl. A tempera élénkebb színeket kínál, az egymáshoz simuló színnyalábok itt-ott felfénylő foltokkal kiegészítve nyújtanak képzeletindító többletet. Törések mutatkozhatnak ekképpen a megszokott renden, sérülhet a makulátlan pontosság, de tágul az érzelmi skála, változatosabbá, poétikusabbá, kifejezőbbé válik a fazakasi metaforák együttese. Ezáltal jobban bevonzzák bűvkörükbe a nézőket, mint eddig, gondolkodásra, továbbgondolásra késztetik a szemlélőt. Op-artos rácsdíszekben összecsapó hullámhegyek, vihartölcsérek, tornádószerű gomolygások, összekapcsolódó, egymásból kiszakadó, egymásba mélyedő fura alakzatok provokálják a fantáziát.
Esetenként testet ölt képein a szakralitás. Ha Victor Vasarely számára elérhető volt a franciaországi Gordes vára, ahol nem csak alkalmanként alkotott, hanem hírneves didaktikai múzeumot is alapított, miért ne érezhetné Fazakas is a magáénak Vajdahunyad ősi várát? Nyilván lényegesen különböznek a viszonylatok, de annyiban mindenképpen hasznos lehetett számára a Hunyadiak monumentális hajlékának közelsége, hogy boltíves, rozettás op-artos látomásokra is késztethette. Mint ahogy a kiüresedő ipari kolosszus a sci-fis csőrendszerek, a fantasy hangulatú labirintusok vízióit is ihlethette. Feltétlenül ki kell derítenünk, hogy a realitás melyik konkrét eleméből indult ki a művész? Szó se róla! A megmozduló színkavalkád, a vonalak, formák rezgő egymásra vetülése, a szférák egybeolvadása, a játék, ami élvezetesen elénk tárul, önmagában is kellő ajándék a művészetkedvelőnek.
