A veterán szerző rögtön a sorsfordító bukaresti forradalmi események után jött tudósítani, riportját az Infovilág Az újságíró archívumából rovatában közölte újra 2018. január 3-án. Remek, emlékezetes riport egy remek, emlékezetes lapban…
1990 januárját írtunk. Még egy hónap sem telt el a Ceausescut megdöntő romániai forradalom győzelme után, s még nem látszottak előjelei a márciusi marosvásárhelyi magyarellenes atrocitásoknak. Ekkor küldte ki a Népszabadság e sorok íróját Bukarestbe, hogy legfrissebb személyes élményeit ossza meg a legnagyobb példányszámú hazai napilap olvasóival.
Két hónapon belül másodízben jártam Romániában. Ugyanaz az ország és mégis, micsoda különbség! November végén még úgy látszott, hogy bármily sebesen pörög a történelem kereke Közép-Kelet-Európában, itt megállt az idő. A pártkongresszus hivatásos hódolói újabb öt évre szentesítették Ceausescu vezérségét, így indult Románia a minden eddiginél reménytelenebbnek ígérkező télnek. S most? Nézzük a változásokat címszavak villanófényében.
JOS A forradalom óta talán legtöbbet használt, de mindenképpen leggyakrabban olvasható szó. Azt jelenti románul, hogy „Le vele!” A falakon még meg sem kopott a „Jos Ceausescu!” és „Jos dictatura!”, de ott parázslik mellettük a kommunizmust és a kommunista pártot abcúgoló tőmondat. Tény, hogy a pártot, az elnevezést és magát az eszmét is ellehetetlenítette a sztálinizmus romániai változata. Ugyanakkor sokan megütközve látták-hallották, hogy múlt péntek este a józanságra nem hallgató tömeg követelésére a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa törvényen kívül helyezte a kommunista pártot. Feltehetően a még rosszabb elkerülését célzó, drámai döntés volt ez, amelyet azután a következő, nyugodtabb napon maguk az új rendszer vezetői is elsietettnek minősítettek, majd visszavontak.
PÁRT Egymás után alakulnak a különféle pártok, szervezetek, szövetségek. Elsők között jött létre a magyarság új alapokon induló egyesülete, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, amely részt vesz ugyan a politikai küzdelmekben (képviselőjelölteket is készül állítani), de nem kíván párttá alakulni. Működik már a magyar fiatalok szervezete, a MADISZ is, szépen gyarapodó létszámmal. A tévében, a lapokban, a falakra ragasztott plakátokon egyre több és egyre újabb csoportosulás jelenti be igényét az állampolgárok rokonszenvére és támogatására. Megalakultak már a demokraták, a liberálisok, a szociáldemokraták, és gőzhengerként tör előre a Nemzeti Parasztpárt, amely kék-sárga-piros trikolórral ékesített falragaszain Maniu örökösének tünteti fel magát. (Iuliu Maniu nevét – gárdistái 1944-es erdélyi atrocitásaira emlékezve – érthető ellenérzésekkel olvassák a magyarok, jóllehet egyesek szerint volt a háború előtt olyan időszak is, midőn – éppen az ő kormányzása alatt – kielégítő nemzetiségi politikát folytattak Romániában.) Az ortodox egyház eléggé egyértelműen felsorakozott a parasztpárt mögé.
PAP A Ceausescu-éra alatt az aranykalitkában tartott ortodox papságot is visszafogták, hát még a többnyire nemzetiségi hívőket tömörítő katolikus és protestáns egyházakat! A mélyen vallásos román nép most elégtétellel és áhítattal figyeli pópái igen aktív tevékenységét a templomokban és a közéletben. A január 12-i nemzeti gyásznapon a bukaresti televízió többórás élő közvetítést adott a főváros egyik legszebb katedrálisában rendezett megemlékező szertartásról. Jakab Antal gyulafehérvári püspök (aki engedélyezte papjai tevékenységét a magyar demokrata szövetségben) a hétfő délutáni, közel háromórás magyar nyelvű tévéműsorban hosszan beszélt az egyházi iskolák visszaállításának tervéről és perspektívájáról. Az élő legendává vált Tőkés László szentbeszédét a vasárnapi marosvásárhelyi istentiszteleten több mint tízezren hallgatták meg a vártemplomban és környékén.
KÖNYV Az egyik legszembetűnőbb változás a könyvesboltok kirakataiban ment végbe. Eltűntek a conducator mosolygó, serdülőkori portréjával ékesített, vaskos kötetek, a „mérnök-akadémikus elvtársnő” tudományos mérföldkövei sem rogyasztják már a polcokat. De nem láttam a magyar–román viszony egyik fő kútmérgezője, Ilie Ceausescu tábornok történelmet megerőszakoló könyveit sem. A kirakatok tarkák, színesek, vidámak lettek, kiderült – amit persze korábban is mindenki tudott –, hogy Romániának rendkívül gazdag irodalma, költészete, zeneművészete van, amely végre ismét betöltheti funkcióját: szebbé teszi az életet. A diktátornak és családtagjainak kinyomtatott handabandáit pedig teherautókkal gyűjtik össze az intézményekből, könyvtárakból, üzletekből és szállítják a zúzdába – ezekből sem lesz rosszabb egészségügyi papír, mint a Ceausescu-időkben Nyugatról küldött Bibliákból.
LAP A papírra elsősorban persze az újságoknak van szüksége. A román és a nemzetiségi sajtó egyaránt megújult. Nemcsak új elnevezéssel, de emberi fogyasztásra alkalmas, sőt élvezetes tartalommal jelennek meg a lapok. Mindaz az alkotóenergia, amit a diktatúra a toll forgatóiba is beleszorított, most utat tör magának. Csak Bukarestben már fél tucat magyar sajtótermék jelenik meg a Romániai Magyar Szó című országos napilaptól a gyerekekhez szóló Cimboráig. De minden magyarlakta megyének is van már helyi újságja, a Bihari Naplótól a Hargita Népéig. Romániába bármilyen külföldi sajtóterméket be lehet hozni, s döcögve bár, de folyik e lapok előfizetési rendjének újraszabályozása is – a sajtószabadság szellemében.
SOR A leghosszabb sorok újságért állnak. MTI-s kollégám vasárnap reggel hétkor negyedórát állt az Északi pályaudvar kioszkjánál, míg végre hozzájutott egy szombati Libertateához. Hihetetlen az éhség minden iránt, amitől az embereket eddig erőszakkal elzárták vagy megfosztották. A gazdaságot persze nem lehet egyik napról a másikra meg bűvölni, s bár az áru mennyisége és választéka javult, az üzletek előtti sorban állások megmaradtak. Eltűnt a jegyrendszer, és megjelent a narancs – volt gyerek, aki ilyet még életében nem látott. S az emberek másképp állnak sorba: türelmesebben, udvariasabban, sőt esetenként mosolyogva.
LYUK Az ablakokat többnyire már pótolták a Magheru és a Balcescu bulváron vagy a Piata Romana környékén, ahol a legnagyobb tűzpárbaj folyt, de egy-két kirakatüvegen még ott éktelenkednek a golyó ütötte sebhelyek. Állítólag a közeli múltban is végigrohant egy autó a sugárúton, s ablakából a terroristák eleresztettek egy-két sorozatot. Nehéz szétválasztani a fél-, ál- és rémhíreket az igazságtól. A Palota tér felé közeledve a kép egyre megdöbbentőbb. Egy-két épület falát a nehéz géppuskák olyan lyukacsosra lőtték, hogy az ementáli sajttal vetekszik. Kiégett ablakok, feketére pörkölődött házfalaik, rojtozott épületdíszítések – no és az egyetemi könyvtár romja, amelyben páratlan tudományos dokumentumok semmisültek meg. („Most, mikor végre hozzájuk férhettünk volna” – keseregnek a bukarestiek.) Lyuk tátong a zászlók közepén is, ahonnan a címert kivágták. (Pedig hát volt abban csillag, napsugár, olajkút, fenyvesbérc, még tán medvebrummogás is, és mégis…)
JÉG Amilyen enyhe volt az időjárás a karácsonyi forradalom alatt („Isten is velünk tartott” – vélekednek a jámborabbak), olyan kemény tél lett január közepére. És ebben a sóban gazdag országban már hosszú évek óta nem sózzák az utakat. A belváros főútvonalait még csak-csak lepucolták valahogy, de a járdák jégpályává váltak. Az emberek csetlő-botló módon, de valami megfoghatatlan csöndes derűvel közlekedtek ezen a jégmezőn, kerülgetve egymást, a sorban állókat és a járdára állított fenyőfákat. A zöld gallyak között román nemzetiszínű szalagok, az áldozást jelképező kalácsok és az áldozatokra emlékeztető feliratok, gyászjelentések, fényképek. Alattuk, a földön gyertyák égnek, éjjel-nappal, a fővárosban és vidéken, mindenütt, ahol meghalt valaki a szabadságért. Ezeken a helyeken soha nem hízott meg a jég, a gyertyák melege nem engedte. S a parányi lángok, amelyek elszántan viaskodtak a dermesztő hideggel, a hét közepére végre erősítést kaptak. Enyhe légáramlat tört utat a fagyos ködben, a jégpáncél olvadni kezdett, s az apró víztócsák megszázszorozva verték vissza a kisütő nap sugarait.
A várost elöntötte a FÉNY.
Bukarest, 1990. január
