Milyen szépek a tavaszi öregek, így májusba fordulón, mikor átvészelték már az évszak fáradt szívre, zsigerekre úszuló rohamait, miután ismét kibírtak egy újjáéledést, és részeg bódulattal kóvályognak a zöld sátrai alatt; hej, tisztes öregurak, milyen rugalmasan hajlik a kézcsókra ilyenkor vén csontderekatok, s ti, vén stricik, kiknek csókolnivaló ifjú bokákra villan szemetek sarka – nyugalom, csak nyugalom!
Az ősz költővel üldögélünk itt, egyik sarkán a világnak, a már-már bűnösen tiszta és szelíd mesterrel, kit a Hellászról felejtettek itt az istenek (jaj, de nagyon ide, a mocsokban felejtették!), s olyan hatalmasak vagyunk most mi ketten, amint a szerelemről beszélgetünk – szenvedéllyel én, bölcs nosztalgiával ő –, mint kik együtt ették az istenek eledelét.
Hej, de szemérmes lett kegyelmed, Károly bátyám, amióta a kultúrhistória széptevés-esztétikájával csiklandozza bennem Cupidót, épp most, mikor telis-tele a temesvári utca szilaj lányokkal és bővérű asszonyokkal! Ne haragudjék, hogy szólok: itt sündörög álruhában kegyelmed körül is a szerelem, ki ilyenkor tavasszal fiatal szívekre vadászik, s az bizony mindkettőnkben egyforma frissen dobog.
S a világ másik sarkán egy másik öreggel üldögélünk, akit a határba zavart ki a tavasz, várépítő diákokat lelkesíteni. Bolondok ezek a megbolygatott szívek: lám, ő is, odahaza harangokat gyűjt, melyek szülőföldjén valaha, a történelem során delet s veszélyt kongattak.
Harangokat, hogy el ne veszne egyetlen hang se, mely e föld lakóit éltette s élteti, megszállottan gyűjt és testál igét, emléket, tapasztalatot.
És megszállottan országol e tavaszban a másik öreg, kinek minden hajaszála közügyekért keveredett őszbe, az ifjúság seregeit keresi, hogy továbbadhassa az őrségbotot.
Tele a tavasz öregekkel. Szép, egyenes tartású öregekkel tele ez a bolondos tavasz. Útrakészülődés előtti nagy rendezgetés ez a házban. Tanúk nemzedéke, kemény történelmi idők férfijai értek életcsúcsra, a legveszélyesebb korban: mikor túl sokat tudnak a világról már ahhoz, hogy nyugton üljenek a tavaszban, az ifjúság évadán. Nem tudom, mások érzik-e öregeink sereglését ebben a májusolásban. Úgy érzem, sok minden múlik azon, hogy szavukra, tartásukra miként figyelünk.
Megjelent A Hét II. évfolyama 18. számában, 1971. április 30-án.