Milyen lehetett a világ, mielőtt megsüketült volna; formáltak-e tölcsért ajkuk elé az olümpusziak, ha üzennivalójuk támadt, s ha szólott a pápa, könyököltek-e a trón karfájára Európa császárai és királyai, hangfogó tenyeret is kanyarítva fülük mellé; és egyenesedett-e kapanyélre a pór, ha Bécs s Buda messzi harangjai szóltak; vajon a hang, a hang föntről lefelé miként terjedt e kis hangnyelő buzogány feltalálása előtt, mert iránya ez volt, alulról fölfelé soha is célhoz nem ért sem szitok, sem kérelmi szó. Ami előtt a világ megsiketült volna csak az ének terjedt úgy, mint áram a vízben, a levegőben; ama vak énekesé s fiaié.
Én láttam a Szultánt seregszemlére kilovagolni; mint a cövek, úgy állt a sereg a láthatár pereméig, elöl a janicsárok, mint a parancsolat, de száz sorral hátrébb már elemózsiát csipdesett hóna alól a másik, és ezer sorral hátrébb már vicceket mondtak, és tízezer sorral hátrébb már cédulákat ragasztgattak egymás hátára, hogy „marha”; még hátrébb egereket kergettek, s játszották, hogy „üsd a harmadikat”, mégis a tökéletes katonai fegyelem látszatát keltette az egész sereg, s a Szultán csatára lelkesítő szavaira egyként morajlott.
Miután pedig e rengeteg lelkesítő zúgás és háborús moraj megsiketítette a világot, mégiscsak illő volt feltalálni ezt a kis hangerősítő-továbbító jószágot; s na, hogyha már itt tartunk, hadd említsem meg, hogy a hatalmas stadionban az Énekest is láttam, hangja beborította a több tízezernyi sokadalmat, öblös volt és mély zengésű, mindaddig, míg egy reccsenéssel el nem illant, a készülék elromlott, s ő mint szánalomra méltó kicsi egér hatalmas mosdótál fenekén, cincogott magában. Na persze, a tömeg az nem hagyta magát, s bár nóta sem, ige sem hallatszott, tapsolt és fülelt konokon, és tapsolt, nem hagyta becsapni magár… A tömeg ugyanis hű meghallgató, csak hát a mikrofon századában a hang elillan néha, s el-eltorzul az ének.
Egyszóval ismerkedem a mikrofonnal, kezembe nyomták és szóltak, hogy ne tartsam túl közel a számhoz, túl távolra se, úgy, most számoljak kilencig, kipróbálandó a hangomat, és én megnézem jól ezt a csúf kis portékát, visszacsúsztatom tokjába, s lekuporodom ide a sarokba egy kis hangerősítő nélküli, meztelen beszédre. Valahogy olyan tartással kellene ezt csinálni, mint amilyen a kapanyélhez egyenesedő, harangszó-hallgató parasztoké; vagy mint az a régi ének, mely terjed, akár az áram a vízben, a levegőben. Hiszen a mikrofon százada mindenen módosíthat, csak a szólás, a beszélés értelmén nem; kilencig számolni magunkban megnyilatkozás előtt azonban így is, úgy is tanácsos.
Megjelent A Hét II. évfolyama 11. számában, 1971. március 12-én.