Jó bő száz esztendővel ezelőtt ebben a tágas szobában gyülekezett az erdélyi garibaldisták maroknyi csoportja; harapós télben, száncsengő nélkül innen, az esztelneki kúriából vágták az ojtot, szorosnak a vesztegülni nem akaró hajdani férfiak, szabadságharcok melegébe sietni a hazai farsang elől.
Mert nyugta nemigen volt e tájakon embernek soha. Legtöbbször azért, mert nem hagyták békében, vagy ha nyugton felejtették is ideig-óráig, megkereste mindig a maga háborúságát; úgy mondják: örökkön okkal. Míg jobb és engedelmesebb hangulatú tájain a világnak régóta palotákat építettek, falaikban csörgedező vízvezetékkel és jól pöfékelő gőzmasinákat gyártottak, itt ágyúgolyóbist öntöttek a vecsernyére hívó harangokból is, mindig kézügyben tartva az eláshatatlan csatabárdokat. Akárcsak e ház régi gazdái, Szacsvay uraimék, a történelmi család háromszéki ágyúöntő fiai, kik, midőn vagyonukat és tehetségüket honra s hadra nem „tékozolhatták”, elúszni kártyacsatákban hagyták.
Lehet, hogy ezért van más hangulata e szobának ma, mint jó bő száz esztendővel ezelőtt. Mert mennyei, hűvös almaillata van. Ez természetesen nem valami földöntúli derűből árad, hanem maguktól az almáktól, kik pillanatnyilag lakják. A kik személynévmás onnan származik, hogy percre sikerült összemosolyognom a gyönyörű gyümölcsökkel, melyekkel e szoba földje tele, s úgy lélegeznek, hogy bizonyára sok esztendővel hosszabbítják meg a Szacsvay-lányok életét, kik az almahalmok közti ösvényeken, bizony, már a kilencvenet tapossák.
Az idősebbik, Mária, a századelőn került haza falujába tanítónőnek, s honosította meg kertjében, majd a környező falvakban is azokat az egzotikus nevű almafajtákat, melyeknek párját Erdély-szerte nehezen fellelni. Persze, itt a hangsúly a meghonosításon van, hiszen például csak a Starking, e császári aromájú gyümölcs fájáról száz s száz oltóág vándorolt a vidék zord kertjeibe, s ma már a krumpliszedéssel bajlódó gazdák számára is igen kedves vendégek a gyümölcsexport megbízottai.
Nézi is a falról a szép magyar bajuszú, puskaporgyártó Szacsvay uram, hogy micsoda fehérnépmunka folyik itt, nézi, hogy a hadba induló férfiak és pállott posztómenték helyén mindenütt csak alma, alma.
De hát ez a világ rendje. E haragos és energikus tájat szelídítjük és nemesítjük; embereit is rászoktatjuk a megcsöndesedett föld gyümölcseinek ízére.
Megjelent A Hét III. évfolyama 49. számában, 1972. december 8-án.