A Politikai Kiadó Testamentum-sorozatának első kötete: Kemény G. Gábor Mocsáry Lajosról szóló tanulmánya, amelyet a jeles politikus munkáiból válogatott szöveggyűjtemény egészít ki.
Mocsáry Lajos, a XIX. század egyik legjelentősebb magyar politikusa, sajátos közép-európai jelenség. Ezek között is az úttörők közül való volt. Wesselényi Miklós után és Eötvös Józset mellett ő volt az a magyar reálpolitikus, aki az európai fejlődés távlatában tanulmányozta e térség nemzetiségi kérdését.
A mai olvasót eszméinek, magatartásának erkölcsisége ejti ámulatba. Szinte minden elvi megállapítását bárhol elfogadhatják ma is a nemzetiségi kérdés eszmei és gyakorlati kiindulópontjaként. A történelmi és társadalmi valóság ismerete adott erkölcsi erőt és bátorságot harcához, kiközösítése elviseléséhez is. Kezdetben magyar választási körzet képviselője volt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy a románok, szerbek, szlovákok nemzeti egyenjogúságáért, helyzetük igazságos rendezéséért harcoljon.
A nemzetiségek előtt óriási tekintélyre tett szert, ő képviselte az európai magyarságot, a tiszta politikai erkölcsiséget. Iosif Vulcan egész oldalas ünnepi vezércikket írt róla, 1886-ban emlékalbummal ajándékozták meg, széleskörű levelezést folytatott a nemzetiségek politikusaival. Tiltakozott Miletic Szvetozár szerb politikus elítélése ellen, a századelő polgári radikálisai elődjüket látták benne. Életének e néhány mozzanata is bizonyítja, hogy Közép-Európa egyik legtávolabbra látó politikusa volt. Felismerte, hogy a nemzetiségi kérdés a kor egyik legégetőbb problémája, melyhez a megoldást csak a megértés szellemében lehet megtalálni, csak ez képes az egymásrautaltságot sorsként elfogadtatni az ittélő népekkel. Élete és munkássága közös hagyomány. Ma is útjelző és tanulságos mindenki számára.
Mocsáry Lajos politikai eszméi nem érthetők meg az 1868-as nemzetiségi törvény ismerete nélkül. Politikai pályája végén, 1908-ban az Egyetértésnek adott nyilatkozatában ezt így foglalta össze: „Ez a tertium nem más, mint az 1868-i nemzetiségi törvénynek úgy betűjében, mint szellemében való teljes és becsületes végrehajtása. Annak a törvénynek, melynek keletkezése előtt báró Eötvös József volt főapostola, kinek eszméit elfogadta s nyélbeütötte Deák Ferenc és ráadta áldását Kossuth Lajos, ki egy Turinból küldött hírlapi cikksorozatban nemcsak helyeselte a törvény meghozatalát, de még azt is hozzátette, hogy ha van még valami, mit a nemzetiségek igazságosan kívánhatnak, azt is meg kell adni.”
Az 1868-i nemzetiségi törvény a liberális individualizmus szellemében fogant jogalkotás volt. A törvénynek jogtörténeti prioritása van. „A kutatás mai állása szerint – írja Kemény G. Gábor – ugyanis feltehető, hogy ez az első – s miután sajnos végre nem hajtott törvényről van szó – az utolsó elméleti példa a nemzetközi kisebbségi jog viszonylatában egy államon belül spontán létrejött ilyen jellegű alkotásra.” Amikor Mocsáry Lajos az 1868-as törvények érvényesítéséért síkraszállt, lényegében az akkori Európában formailag érvényben levő haladó jogalkotás sáncaiban akarta megvalósítani a nemzetiségek jogvédelmét. A kiegyezés első kultuszminisztere A tizenkilencedik század uralkodó eszméi című művében és a nemzetiségi kérdésről írott tanulmányaiban a jövő irányító eszméit a szabadságban, az egyenlőségben és a nemzetiségben jelölte meg. Az összegező megállapításoknál sokkal többet mond Eötvös József tanulmányának befejező része. „Miután az egyéni szabadság és egyenlőség utáni törekvés határozza meg korunk fejlődésének irányát; miután az emberi nem egységének eszméje mindig hatalmasabb befolyást gyakorol, s maga a nemzetiségi kérdés csak az egyéni szabadság, az egyenlőség utáni törekvésnek resultatuma: teljes lehetetlen, hogy e kérdés úgy oldassák meg, hogy azáltal polgárosodásunk általános irányaival, s azon eszmékkel jöjjünk ellentétbe, melyekre maga a nemzetiség jogosultságát építi.”
Eötvös az egyéni szabadság jogok biztosításával akarta megoldania nemzetiségi kérdést. Mocsáry túlhaladta ezt a felfogást – felismerte, hogy az egyéni szabadságjogok csak kiindulási alapját képezhetik a rendezésnek, szükséges az együttélő nemzetiségek kollektívumként való elismerése. Élesen támadta azt az eötvösi nézetet, amely szerint minden nemzetiségi törekvés célja a „többre hivatottság” érzete, célja pedig az uralkodás. Mocsáry világosan, napjainkig ható érvénnyel megfogalmazta, hogy a civilizáció ellentétben áll más népek elnyomásával, hogy az egyes népek szabadságának feltétele a vele együttélő nemzetiségek szabadságának, egyéniségének és kultúrájának fejlesztése. Hogy ez mennyire valósul meg az államon belül, a többségi nemzet érettségének erkölcsi mércéje.
Egy politikus eszméinek életképességét az idő méri, mennyi marad az utókorra hagyatékul. Ez mutatja értékét, eredetiségét. Nem érdektelen ebből a szempontból elemezni Mocsáry Lajos írásait. Már csak azért sem, mert a hazai kiadás ahhoz is hozzásegít, hogy e történelmi személyiség érdemeit időszerűségével hozzuk emberközelbe. A nemzetiségtudomány korszerű fogalmi rendszerének kialakításához nyújt segítséget az ország. haza, nemzet szabatos körülírása. „Ország, haza, nemzet – külön három fogalom, mely igen gyakran összezavartatik. Ország egy olyan földterület a rajta lakó emberekkel együtt, mely saját hatalom, saját kormány alatt létezik. Haza azon földterület a rajta élő lakossággal együtt, melyet az ember keblébe felkarol, melynek érdekeit magáévá teszi, s mely meghatározza politikai állapotát. Nemzet oly embereknek összessége, kik egy eredetűek, egy nyelven beszélnek s magukat egy családnak tekintik.” Ezekben a mondatokban vázlatosan körvonalazta a haza, nemzet, ország társadalomtudományi fogalmát, amelyet a kutatás napjainkban sem nélkülözhet.
Apponyi Alberték a magyar nyelvet nemcsak államnyelvként akarták elfogadtatni, hanem a kultúregység orgánumaként is, amelynek egységében az összes állampolgárok össze kell hogy olvadjanak. E metafizikai okfejtés elleni polémiában fogalmazta meg Mocsáry Lajos, hogy az államnyelv erőszakos terjesztése és az ideológiai konstrukciók a nemzetiségek beolvasztásának eszközei.
A „kulturális egység” és „politikai nemzet” fogalma a polgári nacionalizmus alkotása. Mocsáry Lajos vitáiban a polgári radikalizmus eszmeköréből támadta a díszes ideológiai köntösbe öltöztetett ködösítést, a polgári nacionalizmus idolumait.
A nyelv és kulturális kérdés mélyrehatoló elemzésével a modern nacionalizmus lényegét tárta fel. S ez abból is kitűnik, hogy érveivel nemcsak a politikai törekvést támadta, hanem a nacionalizmus ideológiai alapját, amelyet az idézett fogalmak is visszatükröznek. Sajnos közéleti elfoglaltsága, kiközösítettsége és talán elmealkata megakadályozta, hogy elméletileg kidolgozza a nacionalista ideológia kritikáját. Egész életében politikus és közíró maradt. Ennyi politikai tapasztalattal, szellemi fogékonysággal és valóságérzékkel elméleti tevékenységet is folytatnia kellett volna. Miért maradt el? Életének kutatói kell hogy megadják a választ.
A Testamentum-sorozat szerkesztői arra a feladatra vállalkoztak, hogy külön kötetekben fogják bemutatni a magyar-román történelmi kapcsolatokat. A tervben szerepel Teleki László és Klapka György tárgyalásainak dokumentumai Cuzával és Kogălniceanu-val, a negyvennyolcas emigráns Veress Sándor hagyatéka, a Rákóczi-szabadságharc román kapcsolatainak tudományos feldolgozása. Cezar Bolliac, Bariț, Iorga, Costa-Foru, Emil Isac stb. magyar kapcsolatainak tudományos feltárása, a dokumentumok közzéadása. Talán a Wesselényi Miklós Szózatával való foglalkozás is elférne a tervben. Annál is inkább, mert Kemény G. Gábor tanulmányában feltevésként említi, hogy Mocsárynak a nemzetiségi kérdés iránti érdeklődését „Wesselényivel folytatott beszélgetésekre is vissza lehet vezetni.” De függetlenül a szellemi indítástól, a Szózat a reformkori liberalizmus nemzetiségi politikájának egyik legjelentősebb alkotása.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 24. számában, 1973. június 15-én.