Gondolatok két könyv olvasása közben
Marx György egyik tanulmányának befejező részében Gábor Dénes hasonlatával szemlélteti nemzedékünk helyzetét: Mózes megmutatta népének Kánaánt, azután visszavezette a pusztába, negyven évet adott, hogy felkészüljenek az Ígéret Földjére. A kibontakozó tudományos-műszaki forradalom olyan hatalmat ad az ember kezébe, amellyel okosan élni létünk követelménye. Talán a történelemben sohasem volt ilyen egyértelmű az alternatíva: élet vagy pusztulás. Nem is lehetett, mert a cselekvésben az ösztönösség volt a meghatározó, a tudatosság növekedése az erkölcsi felelősséget állítja előtérbe: a felkészülést a világ teljesebb birtokbavételére. Az emberiség kezébe sohasem összpontosult akkora hatalom, mint most.
A szerkesztők jól választottak, amikor a Korunk címmel induló sorozatot Marx György és Vekerdi László tanulmányainak kiadásával indították. A két kutató-tudós annak az új műveltségeszménynek a képviselője, amelynek kialakításától a tudományos-műszaki forradalom emberi-társadalmi követelményeinek humanista megvalósítása függ. S ettől a műveltségeszménytől függ az ismeretek láncolatának egész látóhatárrá tágítása is, hogy annak több dimenziós terében értelmes cselekvéssé válhasson a tett.
Németh László a harmincas években, a Tanúban tanulótársnak hívta az olvasót, hogy részese legyen a magatartást is megszabó tájékozódás és alkotó gondolkodás megszerzésének. Nem polihisztorokat akart képezni, hanem korunk tudáshalmazában világnézetileg és tudományosan is tájékozódni tudó embereket. „E folyóirat nem dióhéj-műveltség tudatlanok számára; a szellemi élet klorofillja inkább, melyben az ismeret problémává, s a probléma magatartássá válik.” Az emberi szellem felfedezéseinek lajtorjáján akarta felsegíteni a tájékozódni akarót, hogy a szellem csúcsain a tudós velejéből alakítsa ki a magatartást is meghatározó világnézetet.
Marx György és Vekerdi László tanulmányai – Gyorsuló idő és A matematikai absztrakció történetéből – a Németh László-i hagyományt folytatják, izgalmas szellemi kalandokba viszik az olvasót, hogy a gondolkodás tüzétől megtisztulva tekintsen körül a világban, rejtélyeket megértve formálja a jövőt, hogy az Ígéret Földje nekünk való legyen. Ismerethalmazokba fulladás veszélyétől fenyegetett korunkban, tanulmányaikból tanulunk tájékozódni, problémákat látni. Vekerdi történetileg elemzi a modern tudományos világkép és gondolkodás kialakulását. A kötetben közölt tanulmányában abból az alapelvből indul ki, hogy az absztrakt elmélet gyakorlati alkalmazását nem érthetjük meg másként „csak a matematika történelmi és társadalmi vonatkozásainak elemzésével”. Közel másfélszáz oldalon szegődünk útitársául, hogy az egyiptomi matematikától eljussunk a negyvenes-ötvenes évek legjelentősebb eredményéhez: a topologikus struktúrák felfedezéséhez. Az újkori gondolkodás leghatásosabb fegyverével, az elemzéssel bontja részleteire a jelenséget, az időbeli egymásutániság láncolatának elemzésével fogalmazza meg megállapításait, amelyek minden esetben, a korszerű világkép és gondolkodás megismeréséhez visznek közelebb. Fontos a történeti szemléletmód használata, mert az antihistorikus törekvések jelenre összpontosítottságukkal a kor (történelmi vagy jelenkor) összefüggéseit homályosítják el. Milyen összefüggés van valamely történelmi koron belül a művészet és természettudomány között? Az elmúlt évek vitáiban legtöbbet szerepeltetett kérdés. Vekerdi olyan következtetésekre jutott, amelyek előtérbe állítása sohasem volt időszerűbb, mint most. A középkori katedrálisok tiszta formái és a gregorián kórusok látni és hallani tanították az embereket, s ez a szellemi, értelmi finomodás az „empirikus módszereken keresztül az újkori természettudomány egyik bázisa lett” (A „két kultúra” és a harmadik.) Vagy: az új tér fogalmát a festészet teremtette meg, azzal, hogy a „látott tér beképezésének vizsgálatával a geometriát az addigi logikai stúdiumból a tér tudományává változtatták”. Korunk tudományától inspirált a század regényóriása Joyce Ulysses-e, ugyanúgy a Finnegans Wake, mely „ … a matematikai inspirációjú lehetőségeket éli ki a végső határig”. Ennyi is elég ízelítőül azokból a megállapításokból, amelyeket Vekerdi szintézisre törő elemzéseivel alkotott.
Marx György több írásában foglalkozik a tudományos-műszaki forradalom oktatással szemben támasztott követelményeivel. A tantárgy-struktúráról írva felhívja a figyelmet, hogy a dinamikus műveltség elavulttá teszi a jelenlegi helyzetet, amikor az ismereteket (tantárgyakat) egymástól elszigetelten, összefüggéseikből kiragadva tanítják. Tartalmasabb integrációra van szükség: az egész megértetésére. „A széttagolt történelem- és irodalomoktatás a szinkront nem tudta megvalósítani. Ha a történelmet a technika-, tudomány-, irodalom- és művészettörténettel együtt tanítják, a műalkotásokból egyes korok érzésvilágát, társadalmi tudatát olvashatjuk ki.” Azzal a megállapításával is egyetértünk, hogy az általános iskola osztályaiban nem a középiskolai fizikát-kémiát kellene tanítani, hanem „a tiszta természettudományos szemléletmód és kérdésfeltevés elemeit” (Gyorsuló idő). A művészet és a tudomány ikertestvérek voltak minden korban, a társadalom törekvéseinek és gondolkodásmódjának kifejezői. A „két kultúrára” szakadás azért hat bénítóan, mert mesterséges falakat emel az ember természetes kifejezési formái közé.
Századunkban a történetírást a „módszer szigorodása” és a tudomány távlatainak ökonomikus felhasználása fejlesztette. Az ismeretterjesztés és az adatfeltáró történetírás mellett azzal is kellene foglalkozni, ami a gondolkodást előre vitte, ami elődeink világképét alakította, például azzal, hogy Bolyai János geometriája milyen mértékben volt lázadás a XVIII. század „Képletek Nagy Láncolata” által sugalmazott mechanikus világfelfogása ellen vagy a két világháború közötti természettudomány milyen hatással volt a közgondolkodásra, a társadalmi jelenségek és valóság dialektikus szemléletére. A tanulság kézenfekvő: a történetírást és filozófiát ki kell egészíteni a tudománytörténeti és filozófiai esszé gondolkodásra késztető műfajával.
Marx György tanulmánya a „gyorsuló idő” társadalmi és világnézeti kérdéseit boncolja, természettudományokon iskolázott logikával. Figyelme a nemzedékváltás ritmusától a sci-fi irodalomig úgyszólván minden olyan jelenségre kiterjed, amelynek jövőbeni következményei ma még rejtélyként állnak előttünk. Írásai egy kutatófizikus filozófiai töprengései jelenről és jövőről. Előkészülésre nevel, az ígéret földjének birtoklására. Miért létkérdés a tudományos-műszaki forradalom megismerése és lehetőségeinek tudatos kihasználása? Volt, aki már a múlt században „a kiművelt emberfőket” tekintette a társadalmi haladás fő tényezőjének. A közgazdászok bebizonyították, hogy a termelés emelkedésének meredek trendvonala a munkaerő fejlettségétől függ. De a termeléstől eltekintve, az ember egész tevékenysége elválaszthatatlanul a tudományhoz kapcsolódik. A jelenkori világfejlődés mind jobban előtérbe állítja a csiszolt értelmi képességekkel végzett termelőmunkát és közéleti tevékenységet. A meggyorsult világfejlődés körülményei között létszükséglet a felzárkózás. A „népek intelligenciaversenyében” azok maradnak az élen, akik a „kiművelt emberfők” nevelésében lépést tudnak tartani a növekvő igényekkel. A romániai magyar nemzetiség is csak úgy tud eleget tenni kettős feladatának, az országos építőmunkába való részvételnek és önmaga csúcsokra fejlődésének, ha befogadja és létének alapjává asszimilálja a „gyorsuló idő” kultúráját és tudományát. Örvendetes, hogy népi táncosaink, énekeseink országos sikereket érnek el, lassan hagyományaink között tarthatjuk számon a folklórünnepélyeket, emlékműveket állítunk nagyjainknak. Mindez nem pótolhatja azonban a kor követelményeitől való lemaradást. A hagyományok kultuszába zárkózás az életképességtől fosztja meg a nemzetiséget. Napjaink mércéje, képlete, amelyből a fejlettség, s természetesen, ezzel együtt az életrevalóság is kiolvasható, a tudományokban való jártasság és a csiszolt emberfők jelenléte. A nemzetiség, a törvényadta lehetőségek ellenére is megrekedhet, ha elszakad a fejlődéstől. Az az ország, nép, nemzetiség, amely képzettségben elmarad a többitől, életerejét veszti el. A tudományokban való jártasság és a „dinamikus műveltség” birtoklása ma a nemzetiségi egyenjogúság egyik fő megnyilvánulási formája. A feladat logikusan következik az elmondottakból: nemzetiségi művelődésünk tartalmának és formájának korszerűsítése elszakíthatatlanul kapcsolódik a „gyorsuló idő” követelményeihez.
A Korunk és A Hét cikkei, valamint a Kriterion Korunk sorozatának könyvei a korszerű műveltség ismeretanyagának terjesztésével és az alkotó gondolkodás ösztönzésével nemzetiségi kultúránk belső arányosságának megteremtését segíthetik elő.
Megjelent A Hét III. évfolyama 28. számában, 1972. július 14-én.