Ki ne ismerné Alphonse Gabriel Capone, Al Capone nevét ezen a kerek világon? Ha mégis lenne ilyesvalaki, annak melegen ajánlom, hogy üsse fel a Wikipédiát. Ott aztán minden megtalálható a múlt század talán legnagyobb, de mindenképpen a legendák magaslataira emelkedett maffiózójáról, amit tudni érdemes.
Közismert, hogy dúsgazdag volt és hogy nem egyszer maga is gyilkolt. Tudjuk azt is, hogy soha nem tudtak semmiféle főbenjáró bűnt rábizonyítani, ezért aztán adócsalás miatt csukták be előbb Atalantában, majd a szigorúan őrzött Alcatrazba szállították. Mivel szifilisze elhatalmasodott rajta és a betegség az agyát is megtámadta, lényegében félhülyén, kilenc év után szabadult és néhány évvel később agyvérzésben meghalt.
Miért idézem fel most ezt a Sebhelyesarcúként is gyakran emlegetett maffiózót ilyen hosszasan? Egyrészt, mert őt tekintik a modern szervezett bűnözés megteremtőjének, másrészt vagyona egyik meghatározó részét korrupcióval sikerült összesíbolnia. Bár nem volt politikus, mégis jelentős politikai befolyással rendelkezett, ugyanis a helyi és országos hatalmasságokat vagy megvásárolta, vagy kompromittálta és zsarolta.
Al Capone, mint említettük, a múlt század első felében tevékenykedett. Azóta sokat finomodott a világ, mondhatnánk korszerűbbé vált a bűnözés. Manapság, ha egy egyetemi hallgatót megkérdeznek Magyarországon, hogy hogyan képzeli el a gyors felemelkedést és meggazdagodást senki nincs meglepődve a válaszon. „Természetesen belépek a Fidelitasba és igyekszem politikai karriert csinálni a Fideszben.” Élő példák sora igazolja, hogy a terv jó, működik. A nagy elődök, Szijjártó, Rogán, Fürjes Balázs, Böröcz László (és még hosszan sorolhatnánk a ma is aktív politikusok neveit) a Fidesz ifjúsági szervezetében kezdték, ott kupálódtak ki, ott szoktatta őket kézhez a kis vezető: Orbán Viktor. Onnan váltak az országos és a helyi politika kulcsembereivé, ahol aztán máig megvalósíthatják az édes álmot: jólét és
hatalom.
A gazdagság másik fő forrása a rendszerben – mindenki tudja –: részévé kell válni a családnak. Akár családtagként, akár csatlakozva a miniszterelnök közeli kapcsolatainak legbensőbb baráti köréhez. Ezek között a dúzsi parasztgyerek, az Orbán vő Tiborcz István vagy a gyermekkori cimbora, a szülőfalu köztiszteletben álló buta gázszerelője, Mészáros Lőrinc a leginkább nyerő. A kettő együtt meg többet hoz, mint akár tíz lottó ötös.
Bátran tessék kimondani, hogy eddig semmi újat nem tetszettek hallani.
Hogy mégis miért említem ezeket a figurákat? Mert én még jól emlékszem, amikor Orbán a maga szokott nyegle modorában bejelentette, hogy meg kell teremteni a magyar nagyburzsoáziát, amely majd motorjává válik a magyar gazdaságnak. Erre volt programja is: megszerezni a külföldi multik magyarországi cégeit és magyar kézbe kell venni a magyarországi nagy bankok domináns hányadát. A magyar földet, mezőgazdaságot, állattenyésztést és élelmiszeripart pedig magyar tulajdonosoknak kell átjátszani. A haszon után meg ugyanúgy csak 15%-os jövedelemadót kellett fizetni, mint a minimálbér után. Jó buli.
A programban az nem szerepelt, hogy a gazdagság forrása a tehetség, a szorgalom, a hozzáértés és a jó üzleti terv legyen. Ezeket hagyjuk a hanyatló nyugat ópiumának. Állami pénzek hekatombái álltak kihasználatlanul a kormány rendelkezésére. Ezt a tőkét kellett úgy megforgatni, hogy az addig jószerivel lyukas gatyában, kínai papucsban disznót őrző bizalmasok nagyhirtelen mindenféle jachtokon, magánrepülőkön vagy éppen Lamborghinikben találják magukat. A budapesti luxusvillák és a vidéki kastélyok és paloták is hirtelen új gazdára leltek. Szállodák, komplett vendéglátóipari vállalatok, újabban pedig már bevásárlóközpontok váltottak gazdát. A Fidesz bizalmi köre megszállta az egész országot. A vezér iránti hűség jutalma a luxus. A fő cél azonban az, hogy az ország működése szempontjából nélkülözhetetlen kulcságazatokat elfoglalják. Informatika, távközlés, egyetemek, oktatás, sőt a hadsereg, a rendőrség és az igazságszolgáltatás állománya is bedarálásra került. Utóbbiak azért voltak fontosak, mert …
De hiszen tudjuk, hogy miért. Emlékezzünk kegyelettel arra a több mint 30 ezer belarusz tüntetőre, akiket a Lukasenka által 2020-ban elcsalt választásokat követően tartóztattak le, kínoztak meg, börtönöztek be, sőt egy tiltakozót bizonyítottan meg is gyilkoltak. Az erőszakszervek hűsége a diktatúrák alapja, a diktátorok biztonságának záloga. A nemzetközi közvélemény meg – némi tiltakozást követően – lesütötte a szemét és hallgatott. Hallgat mind a mai napig. Elfogadja a fait accompli-t, a kész helyzetet, amely elé állították. Más országok belügyeibe beleavatkozni nem illendő. Legalábbis nem nyilvánosan. Minden diktátor úgy bánik a népével, ahogy akar, vagy ahogyan azt a népe eltűri.
Mindezt az eszmefuttatást azért bátorkodtam közzétenni, mert nap mint nap halljuk, hogy induljunk neki és rázzuk ki Orbánt és bandáját a gatyájukból, állítsuk helyre a demokratikus jogállamot. Utóbbit elvárni ugyanis – és szerintem az Európai Unió illetékesei („Brüsszel”) is pontosan tudják – ettől a rezsimtől nem lehet. A jogállamiság felszámolása Orbán fő műve. Ennek révén megszüntette a fékek és ellensúlyok rendszerét. Ez az Orbán- rendszer létének alfája és omegája.
Az viszont ténykérdés, hogy amennyiben – és erre nagyon kevés reményt látok – demokratikus körülmények között (értsd: választások) sikerülne elzavarni a jelenlegi hatalmi elitet, az utána teendő intézkedésekről már jóelőre dönteni kell. Láttuk az USA-ban, hogy a bukott Trump hívei korántsem olyan békésen indulnak hazafelé, mint honfitársaink, amikor bejelentik, hogy a tüntetésnek vége, menjetek békével. Ők inkább a Capitolium felé veszik az irányt: törnek, zúznak, gyilkolnak. A bukott fasiszta Bolsonaro hívei is épp most verik szét a brazil közintézményeket.
És természetesen máris eszünkbe jut a puccsista magyar csőcselék 2006-os dúlása. Miképpen az is, ahogy az Orbán-kormány egyik első intézkedésében, 2010-ben, azonnal közkegyelemben részesítette és busásan kárpótolta a kormánybuktatásra feltüzelt puccsistákat. Momentán épp a Budaházy-csoport „kisidősei” részesültek elnöki kegyelemben. Percig ne gondoljuk, hogy a magyar politikai bűnözők kevésbé eltökéltek, mint az orosz, a belarusz vagy épp a brazil diktátorok.
Természetesen van megoldás, de ahhoz helyre kell állítani a szolidaritás rendszerét. Kedvező jeleket mutat a pedagógusok és a diákok mostani mozgalma, de a társadalomban még nem olyan magas a nyomor szintje, hogy annak következményeiként megszűnjék a politikai vakság. Az emberek egy nagy része még mindig túlságosan fél az ellenállás és a jogokért való kiállás következményeitől. Amikor majd az elégedetlenség eléri a kritikus szintet, akkor viszont mindazok elszámoltatásával kell kezdeni a demokratikus társadalmi rendszer helyreállítását, akik ellopták az ország, az emberek pénzét. Ezek ugyanis – mint fentebb említettük – ma már pillanatok alatt meg tudják bénítani az országot, csupán azzal, hogy leállítják a birtokolt vagyon működtetését. Ezt régen úgy hívták, hogy szabotázs. Ma a közérdekű üzem működése megzavarásaként tárgyalja a Btk. Nyolc évet is lehet kapni érte…
Címkép: Al Capone bűnlajstroma
Forrás: Újnépszabadság
