Azon gondolkodom, hogy meddig tart még, és mennyibe kerül nekünk ez a „keleti nyitás”-nak, meg „türk tanácskozás”-nak becézett baromság. A minősítésért elnézést kérek, de hosszas gondolkodás után sem találtam alkalmasabb jelzőt a magyar kormány bohóckodására. Megengedem azonban, hogy egyszerűen nem tudok szabadulni az ős turáni átoktól, a magyart századok óta sújtó széthúzás egyik újabb megnyilvánulásától.
Sokan hajlamosak arra, és meg is próbálkoznak vele, hogy Orbán Viktort szembesítsék a ’90-es éveiben tett – Európához törleszkedő – nyilatkozataival. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy én ezeket akkor sem olvastam, ma pedig a miniszterelnöknek szánt szemrehányás céljából közreadott recitálásokat eleve eltolom magam elől. Egyrészt, mert köztudott, hogy előre megírt beszédeket mond, olyan hangzatos szövegekkel, amiket közismert rétorok vagy propagandisták (v.ö.: Göbbels!) már régen megfogalmaztak. A tesztek pedig igazolták, hogy ezek a dumák – leginkább a (finoman
szólva) kevéssé képzettek számára – a bölcs vezető képét mutatják, aki tudja és teszi, amit kell. A mai gazdasági és politikai helyzet – és ezt most mindjárt mondjuk is ki – kiválóan igazolja, hogy Orbán se nem tudja, se nem teszi azt, amit valóban kellene.
Az előbbiekből következik, hogy marad a pótcselekvések rendszere. A látványtervezés. Szijjártó a nagy játékmester ebben. Képes még a veszteséges üzleteket is úgy elővezetni, hogy az ember szeme könnybe lábad. Vagy az örömtől, vagy a kínszenvedéstől. Ám ez lényegében mindegy. Orbán számára, miután már kisajátította az ország működése szempontjából stratégiai jelentőségű ipari és politikai centrumokat és a médiát, csak egyetlen szempont létezik: megőrizni a vívmányait, vagyis megőrizni a politikai hatalmat.
Ezt persze mindannyian tudjuk, akik egy kicsit is gondolkodva tekintünk bele a világba. Sokkal inkább figyelemre méltó az a tény, hogy azok a trükkök és „fortélyok”, amelyeket ennek érdekében bevet, mennyire hatnak bizonyos körökre. Most nem a
vazallusokra gondolok, akiknek köre nagyjából állandó és akik a hatalom bázisát képezik. Igaz, hogy közöttük is aratni kezdett a vezetői szelekció. Például már Palkovics is az újságokból tudta meg, hogy lemondott és már nem miniszter.
A pórnép gondolat- és érzelemvilága az, ahol megfogható. Itt lép be a propaganda által durván megtámogatott állítólagos „nemzeti érzület”. Trianon, az USA- és „Brüsszel”-ellenesség, az oroszbarátság. Ha a főnök azt mondja, hogy ez nekünk jó, gondolja az egyszerű ember, akkor ez nekünk jó.
Tudja-e például valaki, hogy mire való nekünk a „türk tudat”, meg a „türk tudatúak
együttműködése”? Megmondom. Egyrészt nem jelent semmit, azon kívül, hogy néhány despota kitalálta, hogy adni kellene valami közös és hangzatos nevet az ő „együttműködésüknek”. Külön-külön ugyanis normális, demokrata gondolkodású emberek (értsd: európai politikusok) már csak valamilyen erős kényszer hatása alatt állnak szóba velük. Az erőt hirdető Türk Tanáccsal sem, de legalább megvan az az illúziójuk, hogy ők egy egység. Világpolitikai tényezők.
Emlékezzünk meg itt kegyelettel a Visegrádi négyekről. Nem volt olyan régen, hogy egyszer csak kiderült, hogy amit az egyes tagok gondolnak a világról és a szövetségi rendszerekről, az a többinek elfogadhatatlan, vagy egyáltalán nem tetszik. Mi több, Orbán hatalmának biztosítása, erejének fitogtatása, nekik nem ér annyit, hogy emiatt csillagászati összegeket veszítsenek el, vagy a politikai kirekesztés áldozatává váljanak. Mivel ők valóban Európában akarnak inkább maradni szétesett az egész, mint egy rosszul összeütött hordó, Vagy egy kissámli, amire egy kis termetű szónok fel szokott
kapaszkodni.
A V4-ek helyett kellett gyorsan találni egy hangzatos fórumot. Ez lett volna a Türk
Tanács, melynek csupa fontos ázsiai ország a tagja (Törökország mellett a volt szovjet
tagköztársaságok: Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán és Üzbegisztán. Magyarország 2018 szeptemberében csatlakozott megfigyelőként). Az említett államok vezetői, talán az egy Törökország kivételével, Európában nem bírnak különösebb súllyal. Ezek gazdasági ereje együtt sem teszi ki egy kisebb európai országét. Itthon, a híveknek azonban talán még eladható. Legalábbis azoknak, akik még hisznek a lovas nemzet, a hátrafelé nyilazás, a kaftános, rókamálas, szőrössapkás türktudatú magyarok, a hun-magyar testvériség délibábjában.
A Türk Tanács pár nappal ezelőtti szamarkandi csúcstalálkozóján Orbán sötét képet festett tárgyalópartnerei elé. Eszerint „Európának nincsen önálló akarata, ezért arra kell számítani, hogy az Egyesült Államok külpolitikáját fogja támogatni, aminek következménye viszont, hogy az EU-ban több évre előre súlyos gazdasági
helyzettel kell számolni.” Orbán azt is kifejtette, hogy Magyarország érdekelt a kelet-nyugati együttműködés fenntartásában, mert ha nincs ilyen együttműködés, „mi Közép-Európában mindig rajtavesztünk”. Hazánk ezért teljes mértékben támogatja a Türk Államok Szervezetének munkáját, és azon lesz, hogy a következő évtizedben „a türk víziót sikeresen végrehajthassák” – tette hozzá.
Ebben a felállásban természetesen mi vagyunk a „nyugat” és a tagállamok a „kelet”. Hogy mi a „türk vízió”, amelynek végrehajtása sikerre van ítélve, arról nincsenek információim. Legfeljebb sejtéseim lehetnek.
Mivel ezeknek a türk vezetőknek a köreiben teljességgel elfogadott, sőt megkívánt hagyomány a korrupció, az együttműködés jegyében létre lehet hozni olyan „együttműködéseket”, amelyekre a világon semmi szükség nincs, viszont lehet bele komoly pénzeket invesztálni. Mi persze nem is habozunk ezt a lehetőséget is azonnal kihasználni. Lehet utazgatni, lehet urizálni. Meg lehet nyitni és fenn lehet tartani a magyar adófizetők pénzéből Budapesten a Türk Államok Szervezete Magyarországi Képviseleti Irodáját, amelynek külön érdekessége, hogy a „nagyköveti feladatokat” a
szervezetben megfigyelőként jelen lévő Magyarország képviselője, bizonyos Dr. Hóvári János látja el, nyilván kifogástalan türk tudattal. A magyar adófizetők 1,4 milliárd forintért megvették az Ybl-villát és egy budai, Medve utcai irodát. Emellett minden fenntartási költséget és dolgozói bért a magyar állam fizet. Ez további évi egy milliárd forint körüli összegbe fáj nekünk. De alakul az együttműködés más, fontos területeken is, mint teszem azt – legújabban – az aszálykár elleni közös védekezés stratégiai kérdései.
Ennél sokkal izgalmasabb azonban, hogy múlt év novemberében a magyar Eximbank
megnyitott egy 545 millió dolláros hitelkeretet a türktudatú vállalatok közötti együttműködés finanszírozására, továbbá Magyarország és Kirgizisztán a múlt héten megindított egy 16 millió dolláros fejlesztési alapot is. Bár a felhasználás területei nincsenek konkretizálva, de itt már olyan konkrét összegek is megjelennek, amiért érdemes lehajolni.
Végezetül erről az egész együttműködésről csak annyit, hogy Orbán még ugyancsak egy évvel ezelőtt megpróbálta bevonni az akkor még névleg létező V4-eket is ebbe a vicces türk izébe. Nincs hír arról, hogy ez mekkora lelkesedést váltott ki az érintettekből. Szerintem kiröhögték.
Kép: Ülésezik a türk tanács
Forrás: Újnépszabadság
Az Újnépszabadság tegnapi, 2022. november 22-i tartalmas összeállításának szerkesztője: a lap állandó szerzője, publicistája, Fábián András. Nevét az Új Hétben is rendszeresen láthatjuk. A magyar és a nemzetközi politikával foglalkozó elemzései elsosorban internetes portálokon jelennek meg. A Magyar Újságíró Szövetség tagja. Sokrétű anyagot válogatott össze, fenti írásán kívül kénytelenek voltunk néhány terjedelmesebb cikket is átvenni belőle.
