Tegnap osztottam meg a megdöbbentő hírt a közösségi oldalon, amelyet a Telex hozott nyilvánosságra ésaz ukrán kormányzati tájékoztatási szervek is megerősítettek: “A kárpátaljai Nagyszőlősön élt az a férfi, akit orosz katonák fejeztek le Bahmutban. Szerhij Pataki (ukrán átírással Potoki) feleségével, hatéves kislányával és másfél éves fiával élt a negyedrészt magyarok lakta, 25 ezres városban. Ukrán kormányzati forrásból is úgy tudni, valóban ő volt az áldozat.”
Van abban valami félelmetesen abszurd, hogy ez a tény akkor lát napvilágot, amikor Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető magyar miniszter éppen rendkívüli sajtótájékoztatót tart. Van abban valami abszurd, hogy ezen elhangozhat és el is hangzik egy olyan gondolatmenet, amit Orbán Viktor már hónapok óta, néha minden összefüggés nélkül, néha mindenféle mesterséges konstellációban hangoztat. Az a demagógia, amely azt sulykolja hogy Magyarország békét akar. Azt nem teszi hozzá, de benne van, hogy mindegy, mi az ára. Fennen hangoztatja viszont, hogy minél előbb, mert Magyarország is belekeveredhet egy háborús helyzetbe!
Hát, miniszterelnök úr, most ez megtörtént. Nem tudjuk, hogy hány magyar katona áldozta életét Ukrajna függetlenségének és területi integritásának megőrzéséért. Azt viszont tudjuk, hogy vélhetőleg nem csak ukrán hadifoglyokat, de nőket és gyermekeket is rezzenéstelen tekintettel gyilkolnak le orosz zsoldosok és a reguláris egységek elállatiasodott tagjai. Azt is tudjuk, hogy a nemzetközi felháborodás egyre fokozódik, miközben Gulyás Gergely azzal vádolja az USA nagykövetsége által támogatott “Ruszkik Haza” című plakátkampányt , hogy az háborúpárti. A tegnapi sajtótájékoztatón az RTL kérdésére válaszolva a miniszter előbb azt mondta a követség plakátjairól, hogy “ez a kampány nagyon jó lett volna 1956 őszén vagy 1957-ben, csak elkéstek vele hatvanhat évet körülbelül. Az akkor Magyarország függetlenségét szolgálta volna. Akkor érdekes módon (az Amerikai Egyesült Államoknak – a szerk.) Szuez és Eisenhower elnökválasztási kampánya fontosabb volt, mint a magyar szabadság. Ezt mi sajnáljuk”.
Mármint azt, hogy az USA most innen, tőlünk akarja Ukrajnából hazaküldeni az oroszokat. Imígyen oktat minket a történelemben fölöttébb jártas miniszter, aki még a rendszerváltás évében is (Tovarisi konyec!) alig múlt nyolc éves. Alig pár napja, hogy a Gulyás által vezetett tárca nemzetpolitikáért felelős helyettes-államtitkára, Dr. Szilágyi Péter Kanadában büszkén jelentette: “2023 a gondoskodó nemzet éve,
ami azt jelenti, hogy Magyarország gondoskodik a nemzeti értékek megőrzéséről és gyarapításáról, valamint gondoskodik a szomszédos országokban és a diaszpórában élő magyarság közösségeiről.” Vagyis egyrészt, ugye, hogy éljen a lángos mint nemzeti érték, másrészt viszont ha az ukrajnai magyar diaszpóra egy tagját az oroszok brutálisan lefejezik, az egyéni szoc probléma.
Utóbbi esetben első a békevágy. Emlékezetes, hogy a balkáni háború néven elhíresült délvidéki vérengzések során a mi mai nagy barátaink, a szerbek sem válogattak a nemzetiségek és az eszközök között. Öltek azok szerbet, magyart, bosnyákot és horvátot is. Mindenkit, aki élt és mozgott. Tömegével jöttek át a határon a szerb barátaink elől menekülők. Ma Vucic Orbán legjobb barátja, és ők mindketten a béketábor oszlopos tagjai.
Bár erről a nagy békeszeretetről mostanában a koszovói albánoknak bizonyára kissé más a véleménye. De igyekszem visszafogni magam, mert anyaggyűjtés közben azért találtam egy munkát Szájer József művei között, aminek a címe: Ne bántsd a magyart! – Gondolatok a bevándorlásról, a Fideszről (! – a szerk.). Magyarországról, Alaptörvényünkről és Európáról. Azzal most ne foglalkozzunk, hogy a szerző a már régen kiírta magát abból a körből, amelyre oda kell figyelni. Jut eszünkbe, mi van a volt EP képviselő és alaptörvénykező Szájer drog-ügyével? – kérdezzük álnaivan. De térjünk vissza a mi témánkhoz, és vessük fel a kérdést más módon: csak akkor ne bántsák a magyart, ha Magyarországon él, vagy főleg akkor, ha Ukrajnában él, és mondjuk az ukránok besoroznák katonának? Mert, ha az oroszok fejezik le az Ukrajnáért harcoló magyar katonát, az ezek szerint rendben van, csak legyen már béke.
A tegnapi bejegyzésem után egy barátom megosztotta velem a jobboldali olasz miniszterelnök asszony, Giorgia Meloni néhány gondolatát a békéről. Ne tessék meglepődni! Ezeknek a gondolatoknak semmi köze az ugyancsak szélsőjobboldali, oroszbarát Orbán Viktor és Gulyás Gergely agymenéséhez. Talán ezért (is) romlott meg a korábban mézes-mázosnak tűnő jó viszony a két (NATO-tag!) miniszterelnök között.
Szóval Meloni asszony egy parlamenti felszólalásában bírálta az olasz Öt csillag mozgalom képviselőinek álláspontját, és többek között ezt mondta: “Nem az olaszoknak, hanem Putyinnak kellene megmondania, hogy állítsák le a háborút. Mert ez így azt jelenti, hogy nekünk engednünk kell Ukrajna elfoglalását. Mert ha mi leállunk, akkor az lesz. Nevezzük nevükön a dolgokat. Azonban én nem vagyok olyan álszent, hogy felcseréljem a megszállást a “béke” szóra. Ezért én azt hiszem, hogy nem szabad hagynunk Ukrajna megszállását. De ez nem azt jelenti, hogy nem fogunk dolgozni egy béketerven, vagy a konfliktus megoldásán. De tényleg azt gondolják, hogy bárki is szereti a háborút? Azt hiszik, hogy bárkinek is tetszik ez a helyzet? Nem! De világos, hogy a helyzet bonyolultabb annál, mint ahogy a propaganda lefesti. Most beszéljünk akkor a békéről! Megmondaná valaki azt, hogy mi a feltétele annak, hogy leüljünk a tárgyalóasztalhoz? Konkrétan, merthogy én is elkötelezetten a béke pártján vagyok, ezt már többször hangoztattam itt a parlamentben is. Más szóval azt gondolják, hogy ahhoz, hogy tárgyalásokat kezdjünk nem kell felszólítanunk Oroszországot, hogy állítsa le a háborút és vonja ki csapatait az ukrán területekről? Önök szerint meg kellene változtatnunk Ukrajna határait? És hogyan? Önök mit gondolnak a megszállt területekről, ahol népszavazást rendeztek az önrendelkezésről, oda kellene adnunk Moszkvának, vagy nem? Ez az, amiről hallani szeretnék, ha komolyan a békéről beszélünk. Máskülönben ez nem több, mint üres propaganda egy független nemzet, egy szabad nép és a nemzetközi jog kárára. És ez nem más, mint felelőtlenség. Köszönöm.”
Az, hogy Orbán Viktor és hűséges talpnyalóinak köre mennyire felelőtlen és mennyire oroszbarát, nem is igényel több magyarázatot. Talán még csak annyit, hogy egy felelős kormány igyekszik jó kapcsolatokat fenntartani egy olyan szomszédos országgal, ahol kisebbségi szórvány népesség is él. Már persze, ha anyaországként képviselni akarja annak a kisebbségnek a valós érdekeit. Ehhez képest a Fidesz kormány a szerbeken kívül minden szomszédos országgal élesen szembenálló külpolitikát folytat. Nyugodtan ki merem mondani, hogy ma a nagyvilágban Sierra Leonen kívül valószínűleg egyetlen olyan valamirevaló ország sincs, ahol feszengés nélkül fogadnának odalátogató magyar politikust.
Forrás: Újnépszabadság