Mindig nagyon jól mulatok, amikor Navracsics Tibort hallgatom vagy a vele készült interjúkat olvasom. Számomra ugyanis már rég nyilvánvaló, hogy Orbán rá osztotta ki a kormányzati pojáca szerepét. Navracsics nem poénokkal szórakoztat, hanem éppen azzal – és ez a humor egy sajátos formája egyébként –, hogy ő minket néz hülyének. Nagyon komolyan mond olyan dolgokat, amelyeknek ugyan a valósághoz semmi közük, de elvárja tőlünk, hogy elhiggyük a szövegét. Amilyen eltökéltnek tűnik, nyilván annyira bizakodónak is akar látszani. Biztosan tetszik tudni mire gondolok, de azért mindjárt el is mondom azoknak, akik nem naprakészek a témában.
A kormánynak (Orbánnak) vannak hivatásos hülyéi. Gondoljunk csak Kósa Lajosra vagy a dagadt Németh Szilárdra. Időnként csatlakoznak hozzájuk mások is páran, mint mondjuk most éppen a múzeumi- és slágerkörökben felettébb jártas Demeter Szilárd, vagy a hivatalból is hülye Szijjártó Péter. Utóbbi esetében minden alkalommal, amikor meghallom a hangját, szomorú kegyelettel adózom azoknak a profi diplomatáknak és nemzetközi ügyekben magasan képzett szakértőknek, akik ezzel a fickóval kénytelenek alkudozni, vagy akár csak egy koktélt elfogyasztani egy fogadáson. A dandy futsalos még annyit sem tanult meg ennyi idős korára, hogy a magyar nyelv szabályai szerint vesszőnél felvisszük, a mondat végén pedig levisszük a hangsúlyt. Igaz, hogy így aztán baromi nehéz is a szavába vágni. Nem tudhatjuk, hogy befejezte-e már a mondatot, amit fél órával korábban kezdett el kikerekíteni. Rémes.
Szijjártó azért jön a képbe egyébiránt, mert mielőtt Navracsics elment (eltanácsolták) volna Brüsszelbe, ő volt ennek a pojácának a főnöke. Lehet, hogy ő azt a fajta tömeges kártételt képtelen lett volna elkövetni, amit az utódja, vagy csak arra vágyott, hogy szívjon egy kis brüsszeli szmogot. Engedjük is most el Szijjártót és maradjunk Navracsicsnál. Ha valaki ránéz, rögtön látja, hogy egy született entellektüellel áll szemben. Kulturált, okos, jól formálja a szavakat, beszél idegen nyelveket, sőt! -politikatudományból megszerezte a PhD-t is. Ráadásul címzetes egyetemi tanár a Fidesz Pártfőiskolán. Bocsánat, a Közszolgálati Egyetemen. Értelmiségi család okos gyermeke. Persze aki kicsit jobban odafigyel, az láthatta volna már, hogy azért nem minden stimmel a doktorúrral. Ő volt az az igazságügyi miniszter, aki jóváhagyta Ramil Safarov, az azeri baltás gyilkos kiadatását, és ugyancsak ő volt a “Jobbklikk” nevű internetes felület egyik megalapítója is. Utóbbiról legyen elég a Szentkorona Rádió (!) akkori beköszöntőjének első mondata:
“A sorozatos cenzúrát, jobboldaliak, nemzeti érzelműek üldözését, folyamatos letörlését megunva új közösségi felületet alapítottak, hogy szabadon tudjanak egymással kapcsolatot tartani és tartalmat megosztani a hazafiak.” (Sic!) Ugye tetszenek már látni, hogy azért volt itt nemzeti és honfiúi muníció bőven, amikor Orbán úgy döntött, hogy hősünket bízza meg az Európai Uniós tárgyalások vezetésével, a jogállamisági mechanizmus kapcsán máig nem szűnő feszültségek “kezelésével”.
Navracsics pedig tárgyal és tárgyal. Rendíthetetlenül. Győzködi a partnereit, hogy Orbánnál nagyobb demokratát még nem hordott a föld a hátán. Arról nem is szólva, hogy a magyar demokrácia a létező demokráciák legjobbika. Egy-egy forduló után pedig széles mosolyát komoly, gondterhelt pillantásokkal váltogatva arról igyekszik meggyőzni minket, hogy már csak egy hónap…, na jó – három…, de maximum fél év…, vagy a jövő év vége… Meg fogjuk látni, hogy az EU-s pénzek hamarosan megindulnak, az Erasmus program visszatér az ő megszokott kerékvágásába. Szóval minden a legnagyobb rendben lesz. Fantasztikusan alakulnak a tárgyalások. Mi meg nem tudjuk, hogy sírjunk-e a röhögéstől, vagy csak legyintsünk egyet inkább. Hiszen bolond, aki nem látja, hogy ez az egész EU- magyar alkudozás olyan, mint magas Déva vára. Mit Navracsics felrak délig, azt leomlasztja az Orbán-Szijjártó tandem estére, a 135 bátor asszisztenciájával és aktív közreműködésével.
S hogy miért kezdtem azzal, hogy Navracsicsra osztották a vidám bohóc szerepét a Kelemen és Szamóca páros modern kori Csinn-bumm cirkuszában? Mert akármekkora marhaságot is kell neki éppen mondani, süt belőle az optimizmus, a hit és az elkötelezettség. A baj csak az, hogy ennek a bohóctréfának mi isszuk meg a levét. Orbán ugyanis valamikor megmondta, hogy amennyiben az ország nem kapna EU-s forrást, vagy megbüntetik e források nem szabályszerű felhasználása miatt, azt ez a számára oly kedves magyar nép fogja megfizetni az utolsó fillérig. Ezt fizetjük mi most a rekord magas inflációval, a hozzá emelt 27 százalékos ÁFA-tömeggel és a sok-sok, fedezet nélküli felesleges és luxuskiadással megspékelve.
Nyugodtan mondhatjuk, persze, hogy ha megkaptuk volna azokat a meg nem kapott pénzeket, azt is csak ellopták volna. Igaz. Tehát hallgassuk inkább Navracsics-bohócot és élvezzük az ő optimizmusát. Hiszen mindig mondja, hogy már csak egy kis idő, és – akárki meglássa – dőlni fog a lé.
Forrás: Újnépszabadság