Évek óta lelkes nézője vagyok a Showder klubnak. Kedvelem ugyanis a jó (!) humort. Annak idején Fábryt is szívesen néztem, mindaddig, amíg beteges vonzalma Orbánhoz és a Fideszhez el nem uralkodott rajta és a szövegeiben.
A Showder klubról is lassan le fogok szokni, és ennek nem elsősorban az az oka, hogy már lassan évek óta leginkább csak az ismétlésekkel tartják életben a nézők érdeklődését. Már ha ezt még érdeklődésnek lehet nevezni egyáltalán.
Tapasztalataim szerint ugyanis a valóban szellemes szövegek helyét a hol többé, hol kevésbé közönséges a kaki-pisi-kuki-nuni „viccek” vették át. Ugyancsak teret követel magának a kisebbségi roma népességen való poénkodás. Élcelődés azon, hogy hol, kik és hogyan keverték össze valamelyik vicces fiút valakik a romákkal. Óriási poén. Miképpen az is, hogy hogy pöfög a Trabant, vagy ki hol szokott szájon át könnyíteni magán egy-egy kalandtúrát követően (értsd: jóbebaktunk”).
Néhányan próbálkoznak a paródia műfajában is, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Gálvölgyi János, Alfonzó, Markos József, Nádas György, akiket a műfaj valódi nagyjainak
tartunk, legyintve fordulnának el, ha néznék ezeket a kísérleteket. Szerintem nem nézik.
A politikai kabaré, a politikai humor meg lényegében Hofi halálával teljesen megszűnt. A mai generáció legerősebb tagja, Bödőcs a kivétel. És jobb napjain Kőhalmi Zoltán. Az a sanda gyanúm, hogy érzik: a fájdalmasan megosztott magyar társadalomban nincs vevő sem a politikával, sem a politikusok személyével való poénkodásnak. Pláne célszerű óvakodni valamelyik félisten – tudjuk kik – kifigurázásától. Próbálkozásaik általában visszhangtalanul hullanak a közönség feledésének homályába. És ez még – gondolom – a jobbik eset, mert néhány magas szellemi képességekkel bíró delikvens biztosan nem hagyja szó nélkül, ha netán vele vagy róla viccelődnek. Ez pedig nem tesz jót az üzletmenetnek. Ezért aztán a producer eleve óvatosságra inti azt, aki próbálkozni mer. Jönnek tehát az említett, lényegében veszélytelen, viszont ízlésromboló poénok.
Nekem meg mindig a barátom nagyobbik lánya jut eszembe, aki egy ízben ezekkel a szavakkal intette óvodai élményeit mesélő kisebbik testvérét a helyes viselkedésre: „Vedd már észre, hugi, hogy nem minden vicces, ami pisi, meg kaki!”
Azt mondtam, hogy hiányzik a politikai kabaré mint műfaj. Mint színházi produkció, mint szórakoztató intézmény. Pedig van utánpótlás, ha nem is a Nagymező utcában. Az igazi utánpótlás maga a kormány és az ellenzéke. Ők igyekeznek nap, mint nap gondoskodni a cseppet sem felhőtlen szórakozásunkról. Sajnálatos módon mi pedig elég gyakran jókat röhögünk rajtuk, és általában be is dőlünk nekik. Van, akinek elég a nevét kiejteni a társaságban, és máris dől a nagyérdemű a röhögéstől. Gondoljunk csak Kövérre, Budai Gyulára vagy Hollik Istvánra.
Hogy csak a legutóbbi gigantikus poént említsem, a chipsadóval sújtott termékek körét azzal az indoklással bővítették, hogy romlanak a népegészségügyi adatok! Épp beléptem a nappaliba, kezemben a párizsis zsömlémmel (vegyük észre a Jakabi példát!), amikor ezt meghallottam, és úgy elkezdtem kacagni, hogy kiesett a zsömle a kezemből. Nem azért romlik a népegészségügyi helyzet, mert féléves előjegyzésekkel működnek a szakorvosok rendelései és lassan az előjegyzések bekerülnek a végrendeletekbe, mint örökölhető tényezők.
Úgy halunk meg rákban, hogy alkalom sincs a diagnózis felállítására! Nem! Azért, mert az a (ez itt egy bármilyen pejoratív jelző helye!) polgár müzlit eszik reggelire. Az meg egyenesen égbekiáltó, ha bármilyen cukormentes vacakot mer nassolni. Fizessen a nyomorult, mert nem vigyáz az egészségére!
Mekkora poén már az is, hogy ha valakit véletlenül lencsevégre kapnak Orbán, vagy Novák Katalin környezetében, annak arcát ki kell takarni! Mondjuk ennek a dolognak két oldala van.
Első helyen én például az említettek arcát takarnám ki mindenhonnan. Ezt követeli a jóízlés!
Ugyanakkor, ha véletlenül beesne a miniszterelnök, vagy valami más potentát a fodrászhoz, amikor éppen ott várok a soromra, és fotósok hada kísérné, én kikérném magamnak, hogy ezzel az illetővel egy képen örökítsenek meg. Emlékszem, hogy boldogult Torgyán doktor egy ízben felháborodottan vonta kérdőre Kuncze Gábor akkori belügyminisztert a Parlamentben, hogy lefotózták valami rovott múltú illetővel. Kuncze válasza rövid volt és tömör: „Tisztelt képviselőtársam! Én önnel is több fényképen szerepelek együtt, és arra sem vagyok büszke.” Dőlt a nép a röhögéstől. Torgyánt is beleértve.
Van azonban, amikor már az egész magyar nép és államiság is közröhej tárgyává válik, nem csupán egy-egy közszereplő. Gondoljunk csak a Ryanair-Nagy Márton- Gulyás Gergely csörtére. Utóbbi kettőt a szellemi képességeknek igencsak híján levő Dumbhoz és Dumberhez vélte hasonlatosnak O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója. A két figura ráadásul inkább szánalmasan hülye, mint vicces. És ezek a magyar kormányt képviselik.
Aztán ez az új EU-átszervezési javaslat, meg a magyar vagyonnyilatkozati rendszer EU-
konformmá tétele. Előbbin már most röhög a fél világ, utóbbin meg a magyarok döntő
hányada. A vagyonnyilatkozatnak eddig sem volt semmi jelentősége. Minek bántani, minek hozzányúlni? Orbán már évekkel ezelőtt is hóttkomolyan tudta mondani, hogy sosem volt vagyonos ember, mi meg ezt hasonlóan komoly képpel elfogadtuk. Majd pont az uniós vagyonnyilatkozati rendszer fogja leleplezni a strómanok és korrupt politikusok világát, mocskos üzleteit és mértéktelen vagyonosodását. No, meg azt, hogy Orbán hazudott, amikor azt állította, hogy ő bizony nem vagyonos ember…
Egy szó, mint száz, van min röhögnünk, ha a magyar politika kerül szóba. Minek ide kabaré, vagy Showder klub. Megoldjuk hozott anyagból.
Forrás: Újnépszabadság