Megnéztem az RTL híradóját, abban is érdeklődéssel figyeltem Böröndi Gábor, a Magyar Honvédség új vezérkari főnöke meghallgatását a Parlament Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága előtt, amire aznap délután került sor. Utána is olvastam, mert ami a hírekben elhangzott annyira valószínűtlennek tűnt, hogy muszáj volt ellenőriznem. Aztán végül mégiscsak be kellett látnom, hogy az RTL-nél még működik a pontos, pártatlan tájékoztatás.
Mielőtt rátérnék arra, hogy mi – fogalmazzunk így – gondolkodtatott el az új főkatona személyével kapcsolatban, engedtessék meg két személyes természetű megjegyzés. Katonacsaládból származom. Apukám tábornokként vonult nyugdíjba 1990-ben. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia parancsnokának tudományos helyettese volt. Tizenhétévesen, korengedménnyel vonult be a seregbe, 1947-ben. Egyszer, még a hidegháború éveiben, gyerekként megkérdeztem tőle, hogy miért lett katona, amikor én nem akarok háborút. Apám percig sem gondolkodott, hanem azonnal válaszolt: “Azért lettem katona, hogy soha ne is legyen többé háború.” Ezt megjegyeztem magamnak.
Teltek múltak az évek, és én is sorkatona lettem, határőr. Tartalékos tiszti iskolás. Akkoriban lényegében lövésem sem volt, hogy mi akarok lenni, ez tehát pillanatnyilag jó ötletnek tűnt. Az is lett. Hivatásos rendőrtiszt lettem abból a fajtából, aki mindössze két hetet töltött az utcán. Szakmai gyakorlaton voltam Tihanyban, mint a körzeti megbízott helyettese. Aztán irodai munka, tanulás, majd külszolgálat. Hazatérve rendőrségi középvezetőként töltöttem néhány évet, míg fel nem álltam abból a székből. Genfi külszolgálatom során végig asszisztáltam a javában zajló balkáni háború mielőbbi lezárását célzó tárgyalásokat. 1997-ben aztán, mint az ENSZ Nemzetközi Rendőri Különítmény (UNIPTF) magyar kontingensének parancsnoka magam is Boszniába utaztam.
Sok véres és brutális dolgot láttunk, hallottunk, tapasztaltunk ott. Egy olyan országban, amely alig több mint ötven évvel korábban keményen megszenvedte a német fasizmus minden rémségét. Most ugyanez a nép követte el a saját testvérei ellen ugyanazokat a bűnöket. A mi szolgálatunk fegyvertelen szolgálat volt. Még pisztolyt vagy gumibotot sem viseltünk. Egyszer azonban felvetődött az a javaslat, hogy lássák el oldalfegyverrel a békefenntartókat. Ritkán lát az ember olyan azonnali összezárást: nem kell fegyver. Volt nekünk sokkal erősebb fegyverünk: a toll és a papír. Ezekkel tüstént le lehetett rendezni azokat a “nemzeti érzelmű” illetőket, akik úgy érezték, hogy nekik joguk van visszaélni a hatalmukkal. Csak a tények kedvéért említem meg, hogy az együttműködés megtagadásáért váltottak le a javaslatomra azonnali hatállyal horvát belügyminisztert, szerb polgármestert, bosnyák rendőrfőnököt is. És itt kanyarodnék vissza az új vezérkari főnök úr meghallgatásához.
“A háború túl komoly dolog ahhoz, hogy katonákra bízzuk” – mondta Georges Clemenceau, a francia “Tigris”, akit mi magyarok leginkább a Versailles-i békediktátum kidolgozójaként tartunk számon. Ettől függetlenül és ezzel együtt is ő egy roppant felkészült, nagy tudású gondolkodó volt, és e megállapítását tekintve is igazat kell adjunk neki.
Böröndi tábornok úrnak ugyanis ezen a meghallgatáson volt pár elszólása, ami részben ijesztő, részben elgondolkodtató. Azt mondta például, hogy “visszahozná a magyar katonai oktatásba a nukleáris elrettentést és a szittya gondolkodásmódot”. Ami a nukleáris elrettentést illeti, jelentem, én már el vagyok rettenve. Szerintem nincs olyan hülye katona, aki ne érezne hasonlóképpen. Másként ugyanis nem nagyon értelmezhető ez a háborús lózung, hiszen nekünk nincsen nukleáris fegyverünk, és ha lenne is, szerintem a többi nukleáris hatalom összecsinálná magát a röhögéstől, ha el akarnánk őket rettenteni stratégiailag.
Ami a “szittya” gondolkodásmódot illeti, muszáj volt megnéznem a magyar nyelv értelmező szótárát, hogy jól emlékszem-e ennek jelentésére. Jól emlékeztem: A szittya lelkületű magyar tősgyökeres, öntudatos, hazafiasságára büszke és többnyire maradi ember. Ady rendre eléggé gúnyosan, mondhatni lekicsinylően használja a szittya jelzőt. No sebaj! Ezt még le lehetne nyelni. Azt viszont, amit ezek után még mondani tudott a tábornokember, már sokkal nehezebb, ha egyáltalán lehetséges. Böröndinek (és gondolom a katonasághoz beteges nosztalgiával viszonyuló Orbánnak, meg Szalay-Bobrovniczkynek is) olyan hazafias szemléletű katonák kellenek, “akik az életüket is képesek feláldozni”. A szakmai felkészüléshez pedig nagyon támogatja, hogy a katonák külföldön is vállaljanak szolgálatot. Azt szeretné, hogy a magyar katonák „gyakorlótéren verítékkel, külföldön, ha kell vérrel” készüljenek fel mentálisan és szakmailag az ország megvédésére.
No, én itt dobtam el a kanalat. Gondolom ezeket a – bocsánat – baromságokat – előzetesen átbeszélték a miniszterével, aki – mint mondta – harcászati szintről hadműveleti szintre akarja emelni a Magyar Honvédség képességeit.
A magyar hadsereg jelenlegi létszáma állítólag 36 100 fő, amibe beletartozik a gépkocsivezetőtől a titkárnőig, a tábornoktól a szerződéses katonáig mindenki, aki él és mozog. Összehasonlításul: Bahmut ostromában eleddig állítólag közel százezer orosz katona esett el. Vagyis lényegében a hadműveleti szintre emelendő magyar had egy egyharmadnyi frontra való katonát se lenne képes kiállítani. Ahhoz azonban, hogy el is rettentsük az ellent, még odáig akár véráldozatot is kell hoznia a magyar katonáknak bizonyos külföldi missziókban. Szerintem mostantól a toborzóirodák nyitvatartását bizonytalan időre meg kell hosszabbítani, mert tolongani fognak a jelentkezők.
Megjegyzem, aki egy ilyen koncepciót hallva rohan jelentkezni, mert most jó lenni katonának, azt azonnal alapos pszichológiai-elmekórtani vizsgálatnak kell alávetni. Különösen mert azt is megtudhattuk a minisztertől, hogy a hadsereg “nem szociális intézmény”, nem az a cél, hogy a katona jól érezze magát. Maga Szalay-Bobrovniczky egyébként dúsgazdag ember, és kiválóan ért a hadakhoz, hiszen ő maga is szolgált. Közismert róla, hogy tartalékos százados, a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrségi Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegységénél, a Palotaőrség állományában tartalékos csoportparancsnok. A Magyar Tartalékosok Szövetségének társadalmi elnöke.
Böröndi úr kinevezését a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság nyolc igen és egy tartózkodás (Novák Előd – Mi hazánk) mellett támogatta.
Forrás: Újnépszabadság