Reflexió-szerűség Bokros Lajos A csőcselék uralma Magyarországon című tanulmányára
Február 3-án az Élet és Irodalomban (ÉS) tette közzé Bokros Lajos azt a tanulmányt (nem nevezhetjük egyszerűen csak egy cikknek), amelyben pontokba szedve elemzi a jelenkori Magyarország helyzetét. Tanulságos olvasmány ez, annak ellenére, hogy minden egyes állítását megalapozó tartalma itt játszódik a szemünk előtt, mi több: állítólag ezt az egészet mi, magunk fabrikáltuk olyanná, amilyen. Ne tessék szabadkozni, hogy nem én, én nem, ők! És az is roppant uncsi, hogy mindenkinek olyan kormánya van, amilyet megérdemel.
Demokráciákban az előbbi olyan abszurd, hogy fel sem vetődhet. Nálunk ugyanis a kisebbség uralma elnyomja a többség akaratát. Egy demokráciában ez nem fordulhat elő. Mivel pedig Magyarország – mint Bokros Lajos is pontosan megfogalmazza – nem demokrácia, nyilvánvaló az is, hogy Magyarország bizony nem ilyen kormányt érdemel.
Az, ami ma és itt van, egyértelműen a hatalomnak a joggal való visszaélésén alapul. Az önző és egyéni érdekek által vezérelt állampárti jogalkotó mechanizmus önkényesen átalakítja a jogrendszert. Így az egyrészt azt biztosítja számára, hogy leválthatatlan legyen, másrészt azt, hogy a kormányzó politikai osztály és annak tagjai bármit büntetlenül és ellenőrzés nélkül tehessenek az saját gazdagodásuk érdekében. A jogrendszerrel párhuzamosan ezért az államigazgatás teljes átalakítása is megtörtént. Fokozza, betetőzi és mindezt lehetővé teszi egy valós felhatalmazás és megelőző szakmai-társadalmi vita nélkül a társadalomra oktrojált „Alaptörvény” nevű jogszabály. Ezt folyamatosan a „fogyasztó” igényeihez igazítják.
Ismerjük a helyzetet, hiszen több alkalommal leírtuk, leírták, ami egyben azt is jelenti, hogy a társadalom igenis felismerte azt, hogy mi is történt-történik valójában. Mégis gyenge ahhoz, hogy ellenében tegyen, mert a kétharmados – úgynevezett minősített többséget igénylő – törvények igájában vergődik. Megjegyzem, ma már ez a kétharmados többség is megkérdőjelezhető. Mindeközben még mindig életképes az a társadalmi vízió, hogy azért kell így élnünk, mert egy „demokratikusan megválasztott kormányt” csak „demokratikusan lehet leváltani”. Holott az, ami jelenleg Magyarországon van, már régen nem demokrácia. A mai törvények pedig éppen azt szolgálják, hogy ne is válhassék ismét azzá. Amióta pedig a rendkívüli és vészhelyzetek végeláthatatlan folyamatát éljük meg, azóta nyugodtan mondhatjuk, hogy az ország egy egyszemélyi diktatúra, Orbán diktátor foglyává vált.
A rendeleti kormányzás lehetősége minden parlamentáris ellenőrzést felülír. Immáron az alaptörvényt is lehet rendeletileg módosítani, mint azt a „haderőreform” esetében megtapasztalhattuk. Én még jól emlékszem arra, amikor 2013-ban(!) Kövér László megfogalmazta a rendeleti kormányzás igényét: „Azt tartanám normálisnak, függetlenül attól, hogy a következő ciklusokban milyen kormányok lesznek, ha a parlament csak a legalapvetőbb garanciális szabályok megalkotására tartana igényt, és adna egy felhatalmazást négy éven keresztül a kormánynak”. Nevezett parlament ma már a legalapvetőbb garanciális szabályok megalkotására sem „tart igényt”. Majd a főnök megmondja, a 135 bátor pedig tudomásul veszi.
A mi generációnk, amely lassan kifelé evez az árnyékvilágból, persze nyugodtan nézhetné is a köldökét, hiszen ez a világ már az új, felnövekvő nemzedéknek épül. Nekik kell itt rendet tenni. Mi legfeljebb a véleményünket, a tapasztalatainkat és a javaslatainkat mondhatjuk el, megvalósítani, jövőt építeni azonban nekik kell. Nem ülhetünk azonban mégsem ölbe tett kézzel. Ez a generáció, és ez az új politikusi garnitúra zömében már ebben a rendszerben növekedett fel, ebben érett felnőtté, ez a diktatúra csöpögtette beléjük a világlátását.
Orbán és az ő spiritus rectorai már 2010-től válogattak olyan figurákat a politikai életbe, akik képesek és készek voltak mindenféle álideológiák mentén maguk köré politikai csoportokat létrehozni, hogy a különféle politikai szimpátiákat táplálják, felerősítsék és kielégítsék.
Irredenták, neonácik, jobboldali konzervatívok, zöldek, magukat radikális ifjú demokratáknak hirdetők – mind megtalálta a számára kedvező csoportosulást és pártot, ahol aztán kedvére mondhatta a magáét. A pártállam legfőbb érdeke az volt, hogy elkerüljék az egységes politikai ellenzék kialakulását, amely Orbán hatalmára veszélyt jelenthetett. Ehhez kellettek a Vonák, a Toroczkaik, a Schifferek (a Hont–féle „véleményvezérekről” most nem is szólva). A szimpatikus és vonzó politikai profil kialakításához (értsd: vegyétek észre, hogy mi vagyunk az igazi ellenzék!) maga a párt és a kedves vezető szolgáltatta és szolgáltatja máig a kedvező feltételeket. Ennek érdekében kemény ütésváltásokat produkáltak, de ha kellett nagy suttyomban oda-odanyomtak egy kis pénzmagot is pártépítésre, vagy épp a pártvezető személyes jólétének biztosítására. Nem rettentek vissza attól sem, ha zsarolni kellett valakit, vagy éppen a megfélemlítés eszközét kellett bevetni. Ha pedig a politikai befolyásolás ellenére ezekben a pártocskákban felébredt volna a nemzet sorsáért érzett felelősségtudat, magyarán meg akarta volna harapni a gazda kezét, tüstént leépítették és felszámolták őket.
MIÉP, Kisgazdák, LMP, Jobbik, MSZP. Biztosan ki tetszenek tudni egészíteni a sort.
Most éppen a Momentumon a sor. Alig három év telt el azóta, hogy Donáth Anna édesapja, Donáth László ellen az evangélikus egyház vizsgálóbizottsága életszerűnek találta az ellene felhozott szexuális zaklatási vádakat, és püspöke eltiltotta a további lelkészi szolgálattól. Pontosan két éve, 2021. február 5-én vádat emeltek ellene szeméremsértés és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés miatt, és alig két hét leforgása alatt, a bíróság (nem jogerősen) egy év hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.
Az MSZP volt képviselője ellen indított eljárás eredményességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a szülési szabadságról visszatérő Donáth Anna, a Momentum üdvöskéje ma már arról beszél, hogy Orbán rendszer kvázi örök, mert nem lehet megbuktatni. Annak ellenére sem, hogy az ezerszer átkozott DK/Gyurcsány hazudik, amikor „a magyar kormány idő előtti leváltását ígéri. Reggel, délben meg este.”
Ezzel a kijelentésével világosan megfogalmazta, hogy a Momentum, a fiatalok pártja, nem kormányváltó párt. Máig abból él, hogy széleskörű és pártfüggetlen támogatástól kísért kampánnyal megakadályozta annak az olimpiának a megrendezését, amit az állampárt nem is akart igazából megrendezni.
Ma a Momentum és Donáth Anna a jövőt már csak Orbán megdönthetetlen uralma alatt tudja csak elképzelni? Más út nincs? Ezen a tagság még rágódik majd kicsit, különösen Gelencsér elnök kissé náci megnyilvánulásai után (amelyek csak néhány értelmesebb tag esetében érték el a reakció-küszöböt). Talán Donáth jövőértékelő beszédét követően, a kedves vezető igényének megfelelően, megindul végre a Momentum rohamos szétesése is. Titkosszolgálati módszer ez a fajta bomlasztás, mint a korrupció és a lejáratás. Csak szólok. Semmiben sem különböznek ezek az eszközök az 1990. előtti III/III. (Belső elhárítás) módszereitől.
Nem vagyok persze optimista. Nem gondolom, hogy majd az én leleplező-lelkesítőnek szánt szavaimra megindulnak a forradalmárok. Bokros Lajos záró mondataiból is úgy vettem észre, hogy ő sem teszi le a garast egyértelműen a változás közeli lehetősége mellett. „Az újabb századfordulót körülölelő két évtized – minden hiba és fogyatékosság ellenére – végre megcsillantotta a reményt, hogy hazánk újból felemelkedhet az európai fejlődés főáramába. Szerencsénk volt, mert az alkalmat kivételesen kedvező külső körülmények (Gorbacsov fellépése, a szovjet birodalom szétesése) kínálták föl. Ezt a reményt törte össze azután számunkra a csőcselék váratlan és hosszúnak ígérkező uralma.”
Én azért bízom a változásban. Bokros Lajos a Himnusz balsorsára utal jövendölése végén, én viszont Vörösmarty Szózatát Idézném az emlékezetünkbe:
„Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiában onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.
Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.”
Tényleg egy Orbán Viktor mondja meg, még ki tudja meddig, hogy mi legyen itt és mi ne legyen, hogyan legyen és hogy ne legyen?! Ébredjünk már fel végre, kedves magyar honfitársaim!
Forrás: Újnépszabadság
