Reggel arra ébredtem, hogy a szkipetárok csapata durván lelépte a magyarok nemzeti tizenegyét. Pedig alig egy nappal korábban még élt a remény. Legalábbis azt hiszem, mert ma reggelre mintha kisöpörték volna a komoly várakozásokat tartalmazó, vélhetőleg izgalmas cikkeket az internetről.
Engem a foci, mint olyan nem érdekel. Soha nem is vonzott a zöld gyepen való kergetőzés látványa, a harc a lasztiért és a gólöröm. Még kevésbé a köré fonódó hisztérikus világ, a túlfűtött, nem egyszer önmagukat hergelő izomagyú drukkerek izzadt és büdös testközelisége.
Nem tudom mégsem megállni, hogy szóba ne hozzam az 1:0-ra végződő Albán-Magyar rangadót. Elsősorban az eredmény kiváltotta visszahangok mián. Szemembe ötlött ugyanis egy lényegében parancs-számba menő bekiabálás a Facebookon, amelynek eredményeként kikívánkozik egy már régóta bennem érlelődő vélemény.
Bizonyos Bohár Dániel, a Pesti TV műsorvezető riportere, aki még magát Fábián Tamást, a libsi Telex riporterét is „megfingatta”, eképpen rohant ki azok ellen, akik bírálni merték a nemzeti tizenegyet az eredmény miatt (idézet következik!):
„Nem játszottunk jól, sőt! Nem igazán láttam az akaratot sem. Albániát meg kellett volna verni. Pont. Nincs kérdés, nincs mentség. Ugyanakkor nem tartom helyesnek azt sem, amit most látok. Gyalázkodás, mocskolódás és hasonlók! Egy szurkolót az tesz igazi szurkolóvá, hogy mindig a csapat mellett áll. Ha 2016-ban a körúton leállítottad a villamost vagy idén nyáron önkívületi állapotban örültél Fiola góljának a Puskásban, akkor most is legyél a csapat mellett.
Hűség és bajtársiasság! Tudom, hogy manapság ezek nem divatos dolgok, de próbálkozz.
Vagy ha most fröcsögsz, akkor a sikerek idején se lássalak a lelátón. Megértettük egymást?! Hajrá magyarok!”
Bár Bohár úr nem mondja ki, de tudjuk, hogy az üzenet (amelyet egyébként a Mandíner is átvett) nekünk szól, ellenünk irányul. A nem magyar, nem nemzeti, vagyis ballibsi senkik ellen, akiknek semmiféle bírálathoz semmi jogunk nincsen. Megértettük egymást, jelentem. Nem tetszik viszont sem a hang, sem a „stílus”, mert a jutasi őrmesterek, az ellentmondást nem ismerő, tahófalvi megmondóemberek, no meg napjaink kormánypárti politikusai beszélgetnek eképpen a nép azon részével, amely szerintük nem a nemzettest része. A fogalmazás tartalma és módja semmiképp sem azt sugallja, hogy mindenkinek joga van a saját véleményéhez. Ezt a hangot felnőtt ember megszokni nem tudja, de mióta a jelenlegi kurzus van hatalmon a politikai osztály nyelvezetének attribútumaként vagyunk kénytelenek számontartani. Nincs érv. Rendelet van, utasítás van, durva ledorongolás van. Ellentmondásnak helye nincs, mert úgyis a hatalomé a végső szó. Megértettük egymást?!
Emiatt a Bohár miatt még nem lett volna érdemes szólásra emelkedni, egy szerencsétlen sajtószolga a sok közül. H. Budai Gyula már régen tovább ment ennél. Az ellenzéknek semmi keresnivalója a sport körül. Ez azonban már annyira direkt kibeszélés volt, hogy a higgadtabb rendszergazdák, mint például Csányi Sándor, „az ország legnagyobb uzsorása” (Lázár János), szükségét látta azonnal korrigálni. Kíváncsi vagyok, hogy az általa meghívott egy-két ellenzéki politikus elégtételt érzett-e azzal, hogy a Puskás arénában, több ezer náci karlendítéséhez asszisztálva, megtekinthette a vesztes Angol-Magyar meccset…
Nem tudok szó nélkül elmenni amellett sem, hogy a választások közeledtével a közpénzeken felvásárolt hívek ismét és újra egyre gyakrabban jelennek meg a politikai kampányszínpadokon. Ebben a Fidesz mindig élen járt. Az arcvásárlásban természetesen előkelő helyet foglal el a foci. Kubatov a Fradival villog (nem tudom, lehet-e). Orbán és Mészáros a Puskás Akadémiával (még kevésbé piacképes csapat), Deutsch az MTK-val. Satöbbi. Ismert, hogy a Mészáros klánnak egyébként kb. húsz focicsapat van a birtokában. Az említett csapatok azonban csak viszik az állami pénzeket, anélkül, hogy látványos eredményeket produkálnának. Ha viszont mégis becsúszik egy győzelem, akkor hatalmas ováció, sajtónyilvánosság, gólöröm.
Van viszont ezeknek az államilag finanszírozott csapatoknak egy óriási előnye. Hatalmas pénzeket lehet velük kaszálni (fenntartás, stadionépítést stb.), és nem mellékesen az ebül szerzett hasznot tisztára mosni. Választókban kifejezhető értéke van továbbá a „sztárfocistákkal” való fényképezkedésnek (akiknek piaci értéke a számukhoz és a beléjük invesztált milliárdokhoz képest nulla). Ez lényegében minden „látványsportágra” igaz. Ezért finanszírozza az állam a sportot, és csak elvétve engedik a nem állami szponzorokat a sportolók közelébe. Lényegében mi fizetjük meg a boldog politikusi mosolyokat. Ez a valódi ok, hogy távol kell tartani a „nem nemzeti érzelmű” illetőket (és ismétlem – a szponzorokat!) a „látványsportoktól”. Nehogy már ők is profitáljanak a csak a kormányt illető dicsőséges eredményekből. Meg vagyok értve?!
Igaz ez az úszásra, a vízilabdára, bármire, ami éppen feldobja a magyar embereket, bárkire, akivel együtt ki lehet állni a kampány-pulpitusra. Kimondhatjuk egyébként, hogy a cseppet sem EU-konform, rafináltan kidolgozott TAO-támogatások rendszere a profi sport tiltott állami támogatásának módja. Amikor azonban az Unió rászánja magát a tiltott támogatás vizsgálatára, akkor a magyar kormány válasza mindig az, hogy a magyar versenysport még nem igazán érett arra, hogy valóban profinak legyen tekinthető. A szponzorok azért hiányoznak, mert nincs meg a megfelelő színvonal. Amíg az eredmények nem igazolják a várakozásokat, addig, és csak addig szükséges az állami támogatás. Csak csendben kérdem: ezek után kinek az érdeke, hogy bárhol győzzön a Puskás Akadémia vagy a magyar válogatott? Ennyi pénzt, mint a Fidesz, egyetlen szponzor sem tudna hős sportolóinkba invesztálni. Plusz adómentesség…
A kötcsei piknikre boldog mosollyal érkeztek humoristák, zenészek, művészemberek, színészek. A K.-díjjal elismert Feró nevű hajdani rocker büszkén jelentette, hogy ő maga is több tüntetőt eligazított. Ezek lennének a példaképek?! – kérdem én. És valóban azért kell Orbánra szavazni, mert ezek a nevesített senkik együtt mutatkoznak vele? Az olvasót ne tévessze meg a látszat. Érdekemberek ezek, akiket a mi pénzünkből stafíroztak ki vastagon, s akik ezt igyekeznek meghálálni további busás haszon reményében. Nem mulasszuk el megjegyezni azt sem, hogy mindeközben a magyar népesség harmada a létminimum alatt él….
Visszatérve Bohár úr kirohanására: bár úgy érzem, hogy az általam leírt helyzetelemzés meg sem közelíti a „fröcsögés” színvonalát, ígérem, hogy soha nem fog látni engem semmilyen lelátón. Még a sikerek idején sem. Meg vagyok értve?!
Forrás: Újnépszabadság